2016. február 7., vasárnap

ORBÁN NEM TUD MÁR VÁRNI, EZÉRT FENYEGETŐZIK TELE SZÁJJAL rOGÁN

MAGYAR NARANCS - NARANCSBLOG
Szerző: narancs.hu
2016.02.07.


Ha nem igazodtok, rátok eresztjük a népet – „fenyegette” Rogán a terrorveszélyhelyzet-törvénytől húzódozó ellenzéket. Orbán még több hatalmat akar, s ezt az áldozatokkal szentesíttetné.

Magyarországon egy ideje nem lehet népszavazást tartani. Egészen pontosan az Orbán-kormányzat 2010-es újbóli színre lépte óta. A Fideszben – az ún. szociális népszavazás sikere óta – nyilvánvalóan túlmisztifikálják a népszavazások jelentőségét, azt hívén, hogy a pártnak a vizitdíj megtorpedózása hozta el a hatalmat. Ez persze valamelyest érzéki csalódás, az akkoriban regnáló Gyurcsány-kormány egy hosszas bukószéria csúcsán érkezett el ahhoz a referendumhoz, amelyen csak újabb súlyos sebet gyűjtött be a korábbiak mellé (őszödi beszéd, október 23. stb). Persze, önmagában nem sokat jelentene, hogy a párt eltúlozza a népszavazás intézményét – ha Orbán Viktor nem tartana tőle. De tart, ezért Magyarországon nem lehet népszavazást tartani az olimpiáról, de még olyan piszlicsáré ügyekről sem, mint a tébolyodott vasárnapi zárva tartás. S amitől félni lehet, azzal fenyegetőzni is lehet – már ha az események reménybeli alakítója kicsit kényszeresen saját magából indul ki. 


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.