Szerző: ÉS
2019.03.220.
Szajbély Mihály: Jenseits Freud und Nietzsche
Az Anyagyilkosság és Csáth
K R I T I K A
Esterházy Péter, Nádler István: Hét utolsó szó. Corvina Kiadó, Budapest, 2019, 96 oldal, 3990 Ft
A szenvedéstörténet a még felidézhető múlt valós jelenete: egy vallatás tanúi lehetünk. Ez emlékeztethet Nádas Találkozására (Mária kihallgatására, melyet élete szerelme rendel el) vagy akár Jeles András Szenvedéstörténetére, melyben Ámen alezredes (az ÁVÓ tisztje) szemszögéből követjük végig az általa levezényelt, kegyetlen kínzásokat, melyek során egyre jobban izgatja a szenvedés kérdése, egészen addig, hogy végül feláldozza (egy ablakkeretre feszíti) magát. Jean Améry A kínvallatás című, egyszerre teoretikus és megélt tapasztalaton alapuló, esszéjében arról ír, hogy a megkínzott számára az első ütéskor elveszik mindaz, amit a „világ iránti bizalomnak” nevezhetünk. Ezen túl nem marad számára más, csak az „álmélkodás a magát a kínvallatásban korlátlanul érvényesítő másik létezése fölött, és álmélkodás afölött, mivé lehet az ember saját maga: merő hússá és halállá.”
Ezt a határhelyzetet jeleníti meg Esterházy szövege, ahol csupán a másik oldalt, a kínzók beszédét halljuk. Ebben pontosan megfigyelhetők a megfélemlítés legkülönbözőbb eszközei, mindenekelőtt a testi agresszióval való fenyegetés: „Azt hiszed, patkány, hogy a fájdalom valami alsóbbrendű, testi dolog? Tévedsz.” De ugyanígy szerepet kap a szerettekkel való zsarolás is: „éjszaka behozatjuk az anyádat”. A nyomatékos terror („féljél / most igazán féljél”) célja egy név („egynévegynévegynévegynév”) kimondatása.
(...) Nádler absztrakt képkompozíciói egyszerre kapcsolódnak a zenéhez és a szöveghez, de egyiket sem illusztrálják. A festő a hét krisztusi kijelentést olyan tanításként értelmezi, mely lehetőséget nyújthat egy istenkép és istenhit nélküli transzcendencia élményre.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Károlyi Csaba: Ex libris
Polcz Alaine: Gyermekkorom
Kali Ágnes: Ópia
Szabó Magda: Csigaház
Gurul a sok-sok pillanat
Vonnák Diána: A másik város
Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten. Szociális riportok a 19–20. század fordulóján. Napvilág Kiadó, Budapest, 2018, 169 oldal, 2900 Ft
Perényi Roland könyvének két tárgya van. Az egyik – a címből is sejthetően – a századfordulós Bécs és Budapest nyomora, a rapid urbanizáció következtében folyamatosan súlyosbodó lakhatási válság és növekvő egyenlőtlenségek. A nyomort azonban nem közvetlenül, társadalomtörténeti, szociológiai szemszögből vizsgálja a könyv, hanem egy reprezentációtörténeti szűrőn keresztül. Igazi tárgya a szegénység bemutatásának új műfaji eszköztára: a szocioriport, a szociofotó és – kisebb mértékben – a film, illetve ezek úttörői, a riporterek és az újságírók.
Puszta Dóra: Csak a szavak
Kollár-Klemencz László: A műanyag kerti székek élete. Új természetírások. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 160 oldal, 2999 Ft
Az eredeti mesterségét tekintve tájrendező mérnök, újabban hippológus, lovastanár Kollár-Klemencz László gimnazistaként még festegetett és együtt zenélt az akkoriban még gitározó Péterfy Gergellyel, huszonévesen Röhrig Gézával is sokat időzött és zenélt együtt, később Podmaniczky Szilárddal írt közös forgatókönyvet: „valahogy összesodródnak ezek az emberek rövidebb-hosszabb időkre”, meséli a Literán tavaly november végén megjelent interjúban. A ’90-es években kisfilmeket rendezett, 2002-ben Igor Lazinnal együtt megalkotta a Sziget fesztivált népszerűsítő Kistehén-figurát, későbbi zenekarának névadóját. Irodalmi határterületre 2012 őszén érkezett: a kezdetektől részese a Rájátszás elnevezésű zenei-irodalmi kalandnak, amelynek keretében Borbély Szilárd, Kemény István, Grecsó Krisztián és Erdős Virág verseire írt zenét, a Trafóban még ezt megelőzően rendezett estjein vendégül hívta Háy Jánost, Darvasi Lászlót is. „Egyébként a mai napig nem tartom magam írónak, de ugyanígy nem tartom magam zenésznek sem”, mondja Melhardt Gergőnek az említett interjúban. „Olyan vagyok, akit sokféle megnyilvánulási forma érdekel, és mindig azt a formát választja éppen, amelyik éppen a legmegfelelőbb ahhoz, amit el akar mondani.”
Schüttler Tamás: Hitükvesztettek Párizsban
Arthur Koestler: A vágyakozás kora. Fordította Makovecz Benjámin. Joshua Könyvek, Budapest, 2018, 490 oldal, 4600 Ft
A regény végén Koestler a nyugati világ elpusztításának vízióját írja meg, egy ellenséges hatalom ejtőernyőseinek leszállásáról szólnak a hírek, s nem kizárt egy atomtámadás sem. A Szabadállam, sok baloldali értelmiségi álma, az első számú vezető, az öreg diktátor halála ellenére is megmarad olyannak, amely ellen az egykor hittel élő Koestler, ahol lehetett, harcosan fellépett.
A szovjet H bomba árnyékában élő Párizs szalonjaival, Szajna parti kedves kávézóival, kocsmáival elpusztul, ha nem is fizikailag, de a világháborús pszichózis semmivé foszlatja ezt a varázslatos világot.
Csehy Zoltán: Az antikvitás eleven pulzusaAz ÉS könyve márciusban – Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia. Interjúk, dokumentumok, levelek I–II., Összeállította és a jegyzeteket írta Komoróczy Géza. Gondolat Kiadó–Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2018, 513+830 oldal, 10 000 Ft
Az Örvények fölé épülő harmónia című, a görög vázák színeiben ragyogó két kötet Komoróczy Géza összeállításában és elképesztően gazdag jegyzeteivel jelent meg (és itt nem pusztán a világos tényekre, de a hangulatokra, humorérzékre, ötletes kommentárokra is gondolni kell). Az első könyv interjúkat és úgynevezett tanúságtételeket tartalmaz, a második 830 oldalnyi levelet. Ez a magánlevelezést felölelő (dokumentumokkal, képeslapokkal, kitépett noteszlapokkal dúsított) anyag fantasztikus bázisa a háttérhálózatoknak, az öntudatra ébredő diák, az egyetemista, a munkaszolgálatos, a hadifogoly, végül pedig a kutató, műfordító, közéleti ember, a zene- és művészetrajongó, a kortárs irodalom eseményeire élénken reagáló huszadik századi értelmiségi sorsának. Az érzékenységeiben felsejlő korrajz hitelessége ellenőrizhető az első kötet minden egyes sorában.
Wagner István: Csend lármás korban
(Die Stille im Lärm der Zeit – Marc, Macke, Nolde – Meisterwerke aus der Sammlung Ziegler. Kunstmuseum Moritzburg, Halle/Saale. Megtekinthető május 12-ig)
Ruff Borbála: Megbélyegzettek
(Hermann Hesse: Demian. Emil Sinclair ifjúságának története. Előadja Polgár Csaba. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2018)
Kérdés persze, ki mit kíván megtalálni Hermann Hesse regényében, de aki – hozzám hasonlóan – az említett vívódásból született feszültséget keresi, nem jár sok sikerrel. Aki azonban a társadalmi konvenciókat és a keresztény hagyományt dekonstruáló elméletek tárhelyét látja a Demianban, az az alaptónust illetően nem talál majd kivetnivalót Polgár Csaba kimért, bölcselkedő előadásmódjában.
Stőhr Lóránt: A háborúnak vége
(Kárpáti György Mór: Guerilla; Szász Attila: Apró mesék)
A magam részéről nem látok mást az Apró mesékben, mint a – sztoriban, látványban, zenében – műfaji sémákat egymásra halmozó játszadozást, amely felszínes ismereteket dob fel a vászonra a magyar történelemről, s arról az ellenállhatatlan vágyról árulkodik, hogy Hollywoodot csináljunk itthon. A vezető alkotók (Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, Szász Attila rendező) a televíziós támogatások szerény anyagi bázisán múltban játszódó, látványos sikerszériát teremtettek (A vizsga, A berni követ, Örök tél). A történelem e sorozatban lelkifurdalás nélkül kizsákmányolható birodalom, amely kiapadhatatlanul ontja magából a zsánertörténetekhez szükséges határhelyzeteket.
Csengery Kristóf: Egy korai fecske
(Voglio Cantar. Emőke Baráth, Il Pomo d’Oro. Erato)
Baráth Emőke és a társául szegődő nemzetközi együttes, az Il Pomo d’Oro nem egyszerűen Barbara Strozzi-lemezt készített, bár az sem lett volna érdektelen, hanem többszerzős antológiát, a középpontban Strozzi műveivel, s így a válogatás többre képes, mint egy alkotó bemutatása: az is sikerül, de mellette-körülötte ott vannak a kortársak, Biagio Marini (1594–1663), Antonio Cesti (1623–1669), Tarquinio Merula (1595–1665), Francesco Cavalli (1602–1676), akik kontextusba helyezik Strozzi műveit, s így sokkal inkább megérezhetjük és megérthetjük, hogy egyrészt mennyire sikerült a zeneszerzőnek elsajátítani kora beszédmódját, másrészt mennyire magas az a színvonal, amelyet képvisel.
Herczog Noémi: Cigányok 2.0
(Fejes Endre–Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0. R.: Máté Gábor. Katona József Színház)
A fő kérdés, hogy vajon tényleg eleve készen állt-e egy (a Cigányokból és A mi osztályunkból átültetett) színházi nyelv a magyar közelmúlt elmesélésére. Amelyre egyébként tényleg nagy szükségünk volna, különösen, ami a ritkán színre vitt rendszerváltást illeti. Mindig jópofa, amikor öreget és fiatalt is kell játszani, de ez messze nem egyformán áll jól mindenkinek.
Fáy Miklós: Mely célból, Joyce?
(Songplay – Erato, Warner, 2019)
Pont ezt érzem most Joyce DiDonatót hallgatva. Egyfelől csodálatos, másfelől fölösleges. Nem megy. Még jó pillanataiban sem, amikor Vivaldiból lesz jazz, és rácsodálkozik az ember ennek a zenének a lazíthatóságára. Klassz. De nem olyan klassz, mint eredetiben. Ha pedig Ellingtont énekel DiDonato, az is klassz. Csak valahogy szétmegy az ember füle ettől a hangképzéstől, és úgy érzem magam, mint Vanek úr, miközben Laura de Pirelli kisasszony énekelt a szomszéd szobában.
Siba Antal: Kötetlen, baráti
(Orbán Viktor a déli vasútvonalról egyeztetett Lázár Jánossal – közzétette: Lázár János hivatalos oldala)
A főhős később belép a karmelitakolostor kapuján, valakivel lekezel, majd egy nagyméretű helyiségbe érkezik. A következő kockákon Lázár guggolva magyarázza, mi is van a falnak támasztott ábrán. Egy térképet látunk, Nagy-Magyarország térképét, ezen vázolja Lázár azt a vasútvonalat, amit megépítendőnek gondol. „Debrecen, Nagyvárad, Szalonta, Kötegyán, Gyula, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged, Szabadka, Bácsalmás, Baja, Bátaszék, Pécs. Ezt a vasutat fogjuk megépíteni. Ezért jöttem.”
Az ember hajlamos arra, hogy ne csak az elesetteket sajnálja meg, hanem azokat is, akik saját elhatározásukból, önként csinálnak hülyét magukból.
Rákai Zsuzsanna: Bach és más
(Midori, Müncheni Kamarazenekar – Művészetek Palotája, március 13.)
Igazság szerint azonban a szólista alighanem akkor is elhomályosította volna az együttes játékát, ha a müncheniek önálló Bach-értelmezése élettelibb benyomásokat hagyott volna maga után. A japán születésű amerikai hegedűművész, a Bach életműve iránt mélyen elkötelezett Midori ugyanis mindkét concertóban elegáns és személyes, könnyed és részletgazdag interpretációval vonta magára a közönség érdeklődését.
I R O D A L O M
Mán-Várhegyi Réka: Progresszív jelen pillanatSpiró György: Medvetörvény
A medvevész egysége a medvesség, amely a skálán 1-től 5‑ig terjed. Az 5-ös medvesség egyenlő egy darab felnőtt medvével, egyegységnyi medvesség tehát 1/5 medve, ami egy kéthetes boccsal egyenlő. A várható napi medvességet a Medveorológiai Intézet tegye közzé reggel 8 óra öt perc és 8 óra harmincöt perc között. A rendőrségi drónokat be kell programozni a medvék felismerésére, elérendő a 98%-os megbízhatóság, hogy a drónok semmiképpen se tévesszék őket össze a kutyákkal. A drónokat mind barnamedvére, mind jegesmedvére érdemes kalibrálni, mivel a jegesmedvék megjelenése hazánkban a globális felmelegedés következtében nem zárható ki.
Jó tanácsaink a lakosságnak:
– Ha medvével találkozunk, ne kezdeményezzünk verekedést.
– Medvével szóváltásba ne keveredjünk, a felmenőit ne szidalmazzuk, morgására ne válaszoljunk.
– A bocsot vagy a bocsokat ne vigyük haza házikedvencnek, mert az anyamedve követni fog minket, és vagy lecsap, vagy őt is táplálnunk kell.
– Ha medvét lát, tettesse magát halottnak, ne mozduljon, és az észlelését jelentse a 112-es telefonszámon.
Köves Gábor: Puncsszelet
Meghallja az aláereszkedő gépek zúgását. Repülők! Két német vadászgép, a vonatot vették célba. Felpattan az ülésről, futni kezd a kijárat felé, útitársa, akivel együtt szökött át hamis papírokkal a határon, rohan utána. A német gépek lövik a vonatot, hullanak az emberek, de valahogy elvergődik az ajtóig. Mielőtt ugrik, látja még, hogy a társa szétlőtt fejjel fekszik a folyosón. Ugrik, majd földet ér. A nagyapám húszéves ekkor. A bal lába és a csípőjébe furakodó fájdalom mindig emlékeztetni fogja erre az ugrásra, túl a nyolcvanon is. De túléli. Ott, a nyílt mezőn, a vadászgépek sűrű fegyversorozatai között tanul meg igazán, nem hívő emberként imádkozni. Csukott szemmel, Istenhez.
Zalán Tibor: Papírváros-szilánkok
miért iszom, én rettenetes ember, vett ismét nagy levegőt, és a lánynak az az érzete támadt, hogy a hatalmas korty levegőtől akár meg is fulladhat az ember, de nem fulladt meg, hanem még egy pohár pálinkát kért, mire a zenész fölpattant, és angyali arccal behatolt a söntésbe vagy mifélébe, presszóba, borkimérésbe, étterembe, mindegy, hogy mibe, a lényeg, hogy ezt nem tudhatta pontosan, mivel háttal ült az ajtónak, és nem fordult meg még egyetlenegyszer sem, mert a hely mibenléte, szemben velünk, olvasókkal, csöppet sem mozdította meg a fantáziáját, egyszerűen nem érdekelte, maradjunk annyiban, oda be, a valahovába, ment az angyalarcú, és jött is szinte azonnal vissza, sokkal gyorsabb volt ez a megtérés az előzőnél, amiből arra következtetett, hogy első alkalommal a férfi magában töltekezett, mielőtt nekik rendelt volna, nyilván behajított egy deci pálinkát, mert ezek, hallotta valahonnan a hangot, és nem ismerte föl, ki beszél hozzá, amikor egyedül vannak, akkor nem gatyáznak a pálinkával sem, nem ismerik a féldecit, csak a decit, és még jó, ha nem a két decit, mert a vizespohár minimum kétdecis,
Simon Bettina: Vers
Simon Bettina: Tavaszi levegő
Térey János: Imához!
Térey János: Kilencvenes évek
Térey János: Háztartási bolt augusztusban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.