Szerző: SÁNDOR ANNA
2019.02.14.
Parti Nagy Lajossal a Széchenyi István Szakkollégium szervezett beszélgetést azzal az ígérettel, hogy szóba kerül majd a művészek autonómiája az aktuálpolitikai kérdések viszonylatában, vagy, hogy mennyire természetes állapot a kultúrharc az értelmiségi közegben.
A beszélgetés során aztán ennél lényegesen több témáról szó esett, Parti Nagy Lajos többek között mesélt irodalmi maszkjának, Sárbogárdi Jolánnak a megteremtéséről, és elmondta, ostobaságnak tartja, ha valaki azt firtatja, hogy nő vagy férfi írók között bárminemű képességbeli különbség lenne. Mesélt arról, hogy az anyanyelv egyszerre korlátoz, és van tele lehetőségekkel, az író pedig nemcsak teremti a nyelvet, hanem játszik is vele. Éppen ezért válik lefordíthatatlanná például Weöres Sándor vagy akár az ő munkássága, hiszen erősen támaszkodnak az élő nyelvre.
Az est második fele aztán ráfordult az aktuális kultúrpolitikai témákra, és jó szokásához híven, Parti Nagy Lajosnak most is bőven akadt mondanivalója. Visszafogott határozottsággal, a magyar nyelvvel még egy ilyen rendhagyó közönségtalálkozón is jóízűen játszadozó stílusában írta le a kortárs valóságunk egy-egy meghatározó szeletét.
Nem az értelmiség, inkább egy korosztály lehet felelős
"Az értelmiség nem kiszolgáltatottabb a hatalommal szemben, mint más csoport, csak nyilvánvalóbbá tudja tenni a kiszolgáltatottságot, élesebben tud ennek hangot adni"
– mondta Parti Nagy Lajos, mikor Lakatos Máté a Hősöm tere című regény kapcsán kérdezte. A Hősöm tere szatíra és disztopikus vízió, amelyben óriásira nőtt galambok fenyegetik az emberiséget, és diktatúrát építve a narrátor írót is át akarják operálni galambbá. Az aktuálpolitikai áthallásokat és az általános szorongást most már szétszálazhatatlannak tartja: “Azt éreztem akkor, 1999-ben, hogy nekem ezt most muszáj megírni, mert egyszerűen megfulladok. Valamit kell kezdenem ezzel az agresszióval, meg főleg a gyávasággal.” A 20. századi diktátor ugyanis egy eléggé behatárolható figura vagy alkat, sok olyan beszéd- és viselkedésmódból áll össze, amit most Parti Nagy szerint sokkal kifejlettebben látunk, mint 20 éve.
A hatalommal szembeni kiszolgáltatottság érzete erősen függ attól, hogy pontosan kit, mikor, milyen életszakaszában, és milyen erővel talál meg. Persze már az is jó kérdés, hogy egyáltalán kit tartunk értelmiséginek – Parti Nagy Lajos szerint ez egy zavaros szélű fogalom. Hagyományosan a (magát annak tartó) szellemi elitet, illetve a nem kétkezi foglalkozású, művészeket, egyetemet végzett embereket hívjuk értelmiséginek. De hogy nekik, mint csoportnak van-e kollektív felelőssége, abban Parti Nagy nem biztos. Egy rendszer bukása után érezhettek hasonlóan mint csoport, például 1946-ban Németországban. Szerinte inkább egy korcsoportnak lehet közös érzése az, ha egy lehetőséget elszalasztottak – még akkor is, ha nem tettenérhető az a pont, amikor cselekedni kellett volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.