PUZSÉR RÓBERT RÉSZÉRE

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2019.02.23.

A kétéves sorállományúak (kiképző tiszteseink), a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek nem válogattak a megszólításban és a jelzőkben, állóképességünkre, jövendő értelmiségi pályánkra, életkorunkra utaltak. Ment a „tudós pityu”, „tápos csirke”,stb. elnevezés (ezek voltak az enyhébbek), de a durvábbakat is szó nélkül kellett elviselnünk: „kaparék gyerek” (utalás a Ratkó – korbeli születésünkre) és, hogy mi vagyunk a Varsói Szerződés „legelb@szottabb katonái”. (Ebben mondjuk volt valami, de jól azért nem esett.) Jelzem, ha Ön az előbbi „remek” kifejezést használni akarja a jövőben, akkor a Varsói Szerződés-t NATO-ra kell cserélnie. Jó, ha egy főpolgármester-jelölt ezt is tudja...

És most térek a lényegre 1974/1975-ben tízszer-százszor-ezerszer kellett összezárt ajakkal végighallgatnom Kalocsán, hogy – ha valamit nem jól csináltam – „bogárkám, elhajtom a halál f@szára”. Nagyon utáltam a katonásdit („jutalmul” még háromszor behívtak), gyűlöltem, hogy jött-ment tahók így beszéltek, így beszélhettek velem. Csak azért, mert magasabb volt a rendfokozatuk és/vagy elöljáróim voltak. Ha néha kínomban mégis elmosolyodtam a bunkóságukon, akkor rám förmedtek, hogy „akkor röhögjön, amikor az édesanyja maga elé b@ssza a bablevest”! Ez jutott eszembe, amikor Ön felidézte a halált, és annak nemi szervét, és felszólította Závecz Tibor közvélemény kutatót, hogy „takarodjon el a halál f@szára.” Sem vele, sem mással nem beszélhet így, még akkor sem, ha azt hiszi, hogy ez jópofa, trendi duma...

ITT OLVASHATÓ