Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.07.12.
kik zihálva vágyják a szabad lélegzetet...
küldd hozzám a hontalant, a viharvertet”
– áll Emma Lazarus versének néhány sora a New York-i Szabadság-szobor talapzatán.
Ez a város valóban a fáradtakat és üldözötteket fogadta be: Bartók Béla a kitaszítottság elől érkezett, Szilárd Leó és Teller Ede a náci faji törvények elől menekült. Itt talált menedéket Bruno Walter, Stravinsky, Toscanini, Hannah Arendt, Erich Fromm, Claude Lévi-Strauss, Isaac Bashevis Singer, Marcel Duchamp, Andy Warhol, André Kertész, Márai Sándor, később pedig Salman Rushdie. És ide menekült két barátom is: Heller Ágnes, aki a Kádár-korszak elől talált otthonra New Yorkban, és Bitó László, aki az 1956-os forradalom bukása után emigrált, s lett a Columbia Egyetem világhírű kutatóprofesszora.
Aki máshol nem maradhatott sem zsidóként, sem gondolkodóként, sem polgárként – az itt válhatott újra emberré.
És most?
Most Orbán Ráhel és Tiborcz István költözik New Yorkba. Nem üldözve, hanem stratégiailag.
Nem vulkánfíber bőrönddel, hanem portfólióval. Nem a hatalommal való erkölcsi szakítással, hanem offshore-optimalizált adótervezéssel. Nem új életet keresnek – csak új bankszámlát.
Nem vulkánfíber bőrönddel, hanem portfólióval. Nem a hatalommal való erkölcsi szakítással, hanem offshore-optimalizált adótervezéssel. Nem új életet keresnek – csak új bankszámlát.
A város, amely egykor a totalitarizmus elől menekülőket fogadta, most a totalitárius rendszerek holdudvarának pénzügyi kreatúráit látja vendégül. Ahol Hannah Arendt megírta A totalitarizmus gyökereit, ott ma majd a turizmusból kisíbolt közbeszerzési milliárdok kamatoznak penthouse-kilátással a Central Parkra.
New York mindig befogadott mindenkit: kínaiakat, íreket, zsidókat, olaszokat – és most a fideszeseket is. Csakhogy míg az előbbiek magukkal hozták a reményt, az üldöztetést, a nyomort, az utóbbiak magukkal hozzák a Mészáros–Tiborcz–Rogán–Lázár–Szijjártó– Karmelita Sons & Daughters–vagyonalap portfólióját.
És ha már pénz és hatalom, ne feledjük: New York a maffia városa is volt. A Gambino-, Genovese-, Bonanno-, Colombo-, Lucchese-családok fénykorában még volt elegancia az alvilágban. Volt stílus. Volt omertà. Míg a klasszikus maffia hallgatott, ezek már beszélnek, és plakátot nyomtatnak a bűnhöz. Ők nem adtak interjút a bulvárnak a „családi vállalkozásról”, nem neveztek ki rokonokat közérdekű posztokra, és nem rendeztek be magánéletet EU-támogatásból. Don Corleone nem adott ki sajtóközleményt arról, hogy a lánya intézi a turizmust.
De most itt az új klán: egy modern Cosa Nostra, egy kelet-európai maffia, amely nem fegyverrel szerez területet, hanem jogszabállyal. Nem védelmi pénzt szed, hanem uniós forrást. Míg a klasszikus maffia titkos alvilágban dolgozott, ők dísztermekben, cateringgel.
Náluk a legsötétebb ügyletek projektindító ünnepséggé nemesülnek. S nem a feketepiacon működnek, hanem a minisztériumokban.
A klasszikus maffiák legalább nem próbálták eljátszani, hogy közük van a Szent Koronához, s nem törekedtek arra, hogy bűncselekményeiket isteni eredetűnek tüntessék fel. Ők viszont megérkeznek, turulháton szállnak le, rovásírásos bőröndcímkéikkel.
New York, a túlélők városa, most új túlélőket kap. Nem a holokausztból, nem a gulágból, nem politikai tisztogatásokból, hanem egy állami rangra emelt magánérdekből. Nem az emlékezés hozza őket, hanem az elfelejtés. A múlt nem terheli őket, legfeljebb az ÁSZ-jelentések, a strómanok és a földhivatali bejegyzések.
Ők nem menekülnek. Csak áthelyezik magukat. Mint egy holding, ha megérett az új piacra.
Mint egy családi vállalkozás, amelynek már szűk a Karmelita kolostor szomszédsága.
Mint egy családi vállalkozás, amelynek már szűk a Karmelita kolostor szomszédsága.
A város az öt olasz maffiaklán után most a hatodik klánt is fogadja. A NER-maffiát. A különbség? Don Corleone soha nem hivatkozott a Gondviselésre, és nem is mondta, hogy „ember, most jövök a templomból”.
Mert mi is a maffia? Lojalitás. Hallgatás. Család. Belső rend. Árnyékos működés. És mi is a NER? Ugyanez, csak uniós támogatásból, kétharmaddal legitimálva.
És a Szabadság-szobor? Nem ítél, nincs rá felhatalmazása. Egykor fáradt tekinteteket fogadott. Most a szobor fáklyafénye nem a reményen, hanem Gucci-napszemüvegen csillan meg. Egykor üldözöttek jöttek. Most kiváltságosok érkeznek. Egykor emberek. Most: Tiborczék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.