Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.02.19.
49. Keresd meg a dolgokat, amik összekötnek.
A magyar nyelv, amit a nagyszüleid beszéltek, amit a gyerekeid tanulnak. Amit csak mi értünk.
Amin József Attila, Radnóti és Örkény írt. Ez a miénk. Mindannyiunké.
A tudás, Semmelweisé, Neumanné, Szent-Györgyié, Erdős Pálé, és azok a tanároké, kutatóké, diákoké, akik most is dolgoznak, tanulnak, most is felfedeznek.
A kultúra. A Himnusz, Bartók zenéje. Kertész Nobel-díja. Nemes Jeles Oscarja, és azok a könyvek, múzeumok, színházak, mozik, ahol életre kel, amit évszázadok óta építünk.
A természet. A Balaton, a Duna, a Mátra, a Bükk, a Pilis, a Hortobágy, a Tisza, az ország, amit kaptunk, és ami a mienk, hogy megóvjuk.
A történelem. Nem a hazug történelem, amit a ner tankönyvekbe írt, hanem az igazi. Amit őseink éltek, a jót és a rosszat. 1848-, 1956, a szabadságharcok és a világháborúk. Amit nem átírni kell, hanem tanulni belőle.
A tudomány szeretete. Az, hogy kíváncsi vagy, hogy tudni akarod, hogyan működik a világ.
Hogy nem elég a hazugság, kell az igazság. Hogy az érvek számítanak, nem a hangosság. Hogy a tények fontosabbak, mint a propaganda. Hogy a gondolkodás szabadság.
A humor. Ahogy viccelünk, ahogy gúnyolódunk, ahogy iróniával védjük magunkat a világ ellen. Karinthy, Örkény, Hofi, Bödőcs. Az, hogy még a szarban is tudunk nevetni. Hogy a nevetés ellenállás.
A konyha. A gulyás, a lángos, a töltött káposzta, a rétes.
A sport. Puskás. Darnyi. Egerszegi. Akik megmutatták, hogy kicsi ország is tud nagyot nyerni.
Az innováció. A Prezi, a Turbine, a LogMeIn, a Ustream. Azok a startupok, cégek, találmányok, amik bebizonyították itt is lehet világszínvonalat teremteni.
A remény. Hogy lehet jobb. Hogy van értelme. Hogy nem vagyunk egyedül. Hogy április 12-e után újra lehet építeni. Hogy a közös dolgaink erősebbek, mint ami szétválaszt minket.
Még 52 nap.
Mr. Chaos ellenvéleménye:
Na, megint egy szép, könnyes szemű, „fogjuk meg egymás kezét” típusú manifesztó. Megható, tényleg. Majdnem elejtettem egy kibaszott könnycseppet.
Na, megint egy szép, könnyes szemű, „fogjuk meg egymás kezét” típusú manifesztó. Megható, tényleg. Majdnem elejtettem egy kibaszott könnycseppet.
Persze, a magyar nyelv. Amin írt József Attila, Radnóti Miklós meg Örkény István. Gyönyörű, csak épp ugyanazon a nyelven fröcsög a propaganda is. A nyelv nem tesz jobbá senkit, attól még lehetünk kicsinyesek és beszariak – választás kérdése.
A tudás? Igen, volt Semmelweis Ignác, Neumann János, Szent-Györgyi Albert meg Erdős Pál. Zseniális figurák. Csak tudod mi a közös bennük? Hogy itthon nem mindig becsülték meg őket, vagy elmentek. Agyelszívás, nem nemzeti romantika. A múlt zsenijeire hivatkozni könnyű, jelenben rendszert építeni kurva nehéz.
A kultúra? A Himnusz, Bartók Béla, Kertész Imre, Nemes Jeles László – mind szép és jó. Csak attól, hogy büszkén lobogtatjuk őket, még nem lesz több pénz a könyvtárban, nem lesz függetlenebb a színház, és nem lesz kevesebb kultúrharcos bohóc a pályán.
A természet? A Balaton, a Duna, a Mátra, a Hortobágy. Igen, szép. Aztán teleszemeteljük, beépítjük, lebetonozzuk, mert a „miénk”. Mintha a „miénk” azt jelentené: szét is baszhatjuk.
Humor? Karinthy Frigyes, Hofi Géza, Bödőcs Tibor. Igen, röhögünk a szarban. Csak az a baj, hogy néha már nem ellenállás a nevetés, hanem túlélési mechanizmus. Cinikus önnyugtatás: „legalább jót röhögtünk rajta”. Aztán minden marad ugyanúgy.
Humor? Karinthy Frigyes, Hofi Géza, Bödőcs Tibor. Igen, röhögünk a szarban. Csak az a baj, hogy néha már nem ellenállás a nevetés, hanem túlélési mechanizmus. Cinikus önnyugtatás: „legalább jót röhögtünk rajta”. Aztán minden marad ugyanúgy.
Sport? Puskás Ferenc, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina. Legendák. De attól, hogy egyszer nyertünk valamit, még nem lesz egészségesebb a társadalom. A stadion nem közösség, csak beton.
Innováció? Prezi, LogMeIn, Ustream. Igen, lehet világszínvonalat csinálni. Csak általában nem az állami pátyolgatás, hanem annak ellenére.
És a remény… na, az a legveszélyesebb drog. Mert ha csak annyi, hogy „majd egyszer jobb lesz”, de közben senki nem vállal konfliktust, felelősséget, kényelmetlenséget, akkor a remény csak altató.
Az összekötő dolgok keresése szép gondolat. De amíg a legtöbben jobban élvezik az árkok mélyítését, mint a hídépítést, addig ez inkább irodalmi gyakorlat, nem politikai stratégia.
Összeköt minket a nyelv, a múlt, a táj, a humor. Igen.
Összeköt minket a nyelv, a múlt, a táj, a humor. Igen.
Csak kérdés: akarunk-e végre felnőtt társadalomként működni, vagy maradunk sértett, egymásra mutogató, önsajnáló kocsmai filozófusok?
Mert a rendszer leváltása nem költészet. Az meló. Kellemetlen, hosszú, konfliktusos meló. És az már nem olyan romantikus, mint felsorolni, hogy mi minden „a miénk”.
Lásd még:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.