2026. április 11., szombat

ITT A 24.HU VÁLASZTÁSI TÉRKÉPE! NÉZZE MEG, KIK INDULNAK, HOGY A FIATALOK VAGY AZ IDŐSEK VANNAK-E TÖBBEN, HÁNYAN ÉLNEK KISTELEPÜLÉSEN ÉS MÉG KÉTTUCATNYI ÉRDEKES ADATOT MINDEN KÖRZETRŐL!

24.HU
Szerző: 24.HU / BITA DÁNIEL, PETŐ PÉTER
2026.04.08.


Böngéssze nálunk a választókerületek adatait már a választás előtt!


Immár elérhető a 24.hu választási térképe, amelyen kereshető minden egyéni választókerület és az országos pártlisták összes jelöltje.

Egyetlen kattintással elérhetők a körzetek 2022-es választási eredményei is.

És az adatbázis ennél messze gazdagabb, így, akit mélységében érdekel a politika, sok időt tölthet el a választókerületek jellemzőinek megismerésével. Olyan adatokat válogattunk össze, melyek segíthetnek megérteni, hogy az egyes körzetekben kik és hogyan élnek, és ebből következően talán azt is, hogy miért alakul majd helyben úgy a választás, ahogy.

Az elsősorban a népszámlálási adatokra épülő adatbázisunkban hőtérképen követhető nyomon a fiatalok és az idősek aránya, az érettségizetteké és az érettségivel nem rendelkezőké, a munkanélkülieké, a gyermektelen családok aránya, a magukat romának vallóké, a komfort nélküli ingatlanban élőké, de még a 2010 után épült vagy éppen a napelemmel fölszerelt ingatlanok aránya is. Megannyi társadalmi különbség, igazság és igazságtalanság – számszerűen.

Látható az is például, hogy a Baranya megyei körzetek közül a mohácsiban 17, a szigetváriban 33 százalék az 500 lakosúnál kisebb településen élők aránya – nem csoda, hogy Nyugat-Magyarországon ezek számítanak a Fidesz egyik legerősebb bástyáinak. De szembetűnő az is, hogy a hajdúböszörményi körzetben, amely hagyományosan fideszes vidék volt, szinte mindenki a körzethez tartozó öt, 5000 főnél népesebb város valamelyikében lakik – talán így érthető, miért veszi biztosra a győzelmüket ott Magyar Péter, hiszen a közvélemény-kutatási adatok szerint már csak a falvakban mutatható ki fideszes előny.

Olyan statisztikai adatokat osztunk meg, melyek illusztrálják, hogy milyen sok dimenzióban különböznek az egyes választókerületek, s ezek fényében elgondolhatjuk, hogyan válnak egyes körzetek nehéz tereppé az egyik és könnyebbé a másik nagy párt számára.

Jó böngészést kívánunk a választásig hátralévő napokban!

EZ A NAP IS ELJÖTT, VÉGE A KAMPÁNYNAK | MAGYAR PÉTER ÉS ORBÁN VIKTOR ZÁRÓBESZÉDEI ÉLŐBEN

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2026.04.11.



Elérkeztek a kampányzárók. Magyar Péter este 6-kor Debrecenben, az Egyetem téren, Orbán Viktor 7-kor Budapesten, a Szentháromság téren zárja a kampányt. Mi a két nagy párt utolsó üzenete a választás előtt?

Az élő bejelentkezések előtt a Partizán szerkesztőivel is beszélgetünk a kampány legfontosabb témáiról:

Földiák Vincével a roma Kubatov-lista nyomába járunk, Miklósi Gáborral összerendezzük, mit tudtunk meg az egyre bonyolódó kitálalási történetekből, Endrey Mátyással pedig azt beszéljük át, hogyan lehet szélesebb összefüggésekben értelmezni a hazai politikai folyamatokat.

Vida Kamilla új könyve: https://shop.partizan.hu/products/vid...

KEZDŐDIK MAGYAR ÉS ORBÁN UTOLSÓ ÖSSZECSAPÁSA - ÉLŐBEN A FIDESZ ÉS A TISZA KAMPÁNYZÁRÓJA

TELEX
Szerző: TELEX
2026.04.11.



Végéhez közeledik a kampány, Magyar Péter Debrecenben tartja kampányzáróját 6-tól, Orbán Viktor pedig a budai Várban 7-től. Kinek sikerül jobban az utolsó összecsapás, és hány embert tudnak megmozgatni a választás előtti utolsó napon? Élőben közvetítjük a két eseményt, a stúdióban pedig Bódi Mátyással, a Választási Földrajz szakértőjével elemzünk.

BUDA PÉTER: BIZTONSÁG ÉS HATALOM | TOTEM SHOW

TOTEM SHOW
Szerző: SZÉLSŐKÖZÉP
2026.04.11.



Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő az Inga és a Totem Show vendége.

Fél nappal a választások és pár órával Orbán Viktor budapesti kampányzárója előtt Stefano Bottoni társaságában vesszük számba: ki mozgatja a szálakat, és mi dől el másnap valójában?

Titkosszolgálatok, hamiszászló, orosz beavatkozás, álhírek és április 12-e tétje.

Stratégiai előrejelzés és alkalmazott történelem. 90 perc arról, hogy mi vár ránk a nagy döntés küszöbén. Műsorvezető: Silverana Noémi


MOST ÉR VÉGET ORBÁN RENDSZERE?

KLIKKTV / ROSTRUM
Műsorvezető: SZENTPÉTERI NAGY RICHÁRD
2026.04.11.



Alkotmányozás, Orbán Viktor, Alaptörvény, rendszerváltás, magyar politika, választás 2026, ellenzék hibái, Katona Andrea, – ezek a kulcstémák határozzák meg a mai politikai vitát. A Klikk TV műsorában Katona Andrea arról beszél, hogy történelmi esély nyílhat a változásra, és akár egy új alkotmány is megszülethet Magyarországon.

A beszélgetés középpontjában az áll, hogy miért nem sikerült eddig leváltani a jelenlegi rendszert, és milyen szerepe volt ebben az ellenzéki pártok megosztottságának. Katona Andrea szerint a legnagyobb probléma az, hogy az egyéni és pártérdekek sokszor felülírják a közös célt, így nem jött létre valódi együttműködés.

Felmerül az alkotmányozás kérdése is: hogyan lehetne egy új, valóban stabil és széles társadalmi támogatottságú alkotmányt létrehozni? A javaslat szerint szakmai alapokon, különböző politikai oldalak bevonásával kellene megalkotni az új szöveget, majd azt népszavazással legitimálni.

A műsor egyik kulcsállítása, hogy a jelenlegi Alaptörvény nem biztosít megfelelő jogbiztonságot, és túlzott hatalmat ad a mindenkori kormányzatnak. Ezért egy új alkotmány célja az lenne, hogy valódi egyensúlyt teremtsen és megakadályozza a hatalom túlkapásait.

A kérdés már csak az: valóban eljött a változás pillanata, vagy ismét elszalasztja az ország ezt a lehetőséget?

EURÓPA MEGKÜLDTE ORBÁNNAK A SELYEMZSINÓRT - KLIP KREKÓ PÉTERREL

SZUBKONTRA
Műsorvezető: BALÁZS ZSUZSANNA
2026.04.10.



Krekó Péter szociálpszichológussal, a Political Capital ügyvezető igazgatójával arról beszélgettünk, hogy mit szimbolizálna Orbán Viktor bukása, és valóban van-e kétharmados győzelemre esélye a kihívó Tisza Párt élén Magyar Péternek. Magyarország globális hadszíntérré változott a 2026-os választások idejére. Az európai szövetségeseink és az ellenzéki hazai nyilvánosság az orosz dezinformációs műveletekre hívja fel a figyelmet, az ötödik kétharmadáért küzdő Orbán Viktor ukrán befolyásolásról beszél, miközben az amerikai alelnök és az amerikai külügyminiszter személyesen, Donald Trump amerikai elnök pedig videóchaten és telefonon kampányol a magyar miniszterelnök újraválasztásáért. Arról pedig jóformán senki nem beszél, hogy a magyar kormány Vlagyimir Putyinnal és Szergej Lavrovval folytatott kollaborációját minden valószínűség szerint nyugat-európai országok titkosszolgálatai bizonyították kiszivárogtatott hangfelvételek formájában. Mitől ilyen fontosak egy méreténél és gazdaságánál fogva jelentéktelen közép-kelet-európai országban zajló választások a nagy globális szereplőknek?

00:00 Tisza kétharmad 
03:30 Fidesz ellenzékben 
08:00 Sodródó Fidesz 
13:00 Post-reality 
18:30 Amerikai befolyás 
25:00 Befolyás "Brüsszelből" 
29:00 Szélsőjobboldali manosphere 
35:00 Európai elszántak 
38:30 MP és a demokrácia

STEFANO BOTTONI: "NEKED, PJOTR, KONKRÉTAN VÉGE!" | TELE A HÓCIPŐNK

KLUBRÁDIÓ / TELE A HÓCIPŐNK
Szerző: Klubrádió
2026.04.11.



Az olasz - magyar történész Szijjártó szerelmi vallomásáról és, hogy a NER gyermekei testületileg a NER ellen fordultak 

Selmeczi szerint a Fidesz hajója nem süllyedő hajó, hanem már tengeralattjáró. 

Stefano Bottoni észrevette, hogy a Rendőrság hivatalos Facebook oldalán vasárnap megjelent, hogy megjött a tavasz. Ezt nem lehet nem úgy értelmezni, hogy gyerekek, mi nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy mi történik, menjetek el szavazni! 

Egy választás áll önök előtt: térdet hajtanak-e a zsarnokság előtt, vagy egy Szent Istvánhoz méltó vezetőt választanak maguk közül? – mondta Vance, az EU-ra értve a zsarnokságot. Farkasházy viszont úgy emlékszik, hogy Szent István Bizánc helyett mintha Rómát választotta volna.

ITT VAGYUNK - PROPAGANDA HIMNUSZ

BRUTI VIDEÓ
Szerző: BRUTI
2026.04.11.



A NER az elmúlt 16 évben kb. 3-4000 milliárd Ft-ot költhetett propagandára. 
Legyen szégyen a nevük!

Zene, szöveg: Bruti 

MAGYAR PÉTER ORSZÁGJÁRÁSÁNAK MAI ESEMÉNYEI

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.04.11.



- DEBRECEN





ORBÁN UTOLSÓ NAPJA A HATALOMBAN. ITT KELL ÉLNED, HOGY ELHIDD! 4. ÉLŐ RÉSZ

NYÍLT LEVELEK PODCAST CSATORNA
Szerzők: VERES GÁBOR, KOMLÓDI GÁBOR
2026.04.11.



1 nap van hátra Orbán hatalmából. Árad a Tisza. A mi sorozatunk is a végéhez ér. 150 napon át gyártottuk ezeket a tartalmakat azért, hogy eljussunk idáig. Azt nem tudjuk mennyit tettünk hozzá , de ez nem is számít ahhoz képest, hogy az országnak végre valódi esélye van a változásra. Köszönjük nektek, hogy velünk voltatok! Köszönjük, hogy támogattatok bennünket ezen az úton. Már csak egy dolog maradt: menjetek szavazni!

Úgy döntöttük, folytatjuk. Megtartjuk ezt a műsort, mert mi is megszerettük. Ehhez azonban rátok is szükség lesz. A tartalmainkat magunk gyártjuk, saját költségünkön. Ha szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy egy kicsit könnyebb legyen nekünk, légy a tagunk, vagy küldj néha egy szuperlájkot. Ezzel is rengeteget tudsz segíteni abban, hogy a műsor az új világban is létezzen! Nagyon köszönjük!


A SÁTÁN PRÓFÉTÁJÁNAK VÉGNAPJAI; ORBÁN MAMA; ŐRSZEMEK A VÁLASZTÁSON | ÖNKÉNYES MÉRVADÓ #1184

SZÉLSŐKÖZÉP / ÖNKÉNYES MÉRVADÓ
Műsorvezetők: PUZSÉR RÓBERT, HORÁTH OSZKÁR, VÁLYI ISTVÁN
2026.04.10.



- A kegyelmi ügy aktái 
- A Sátán prófétájának végnapjai 
- Orbán mama 
- Őrszemek a választáson

PÁLINKÁS SZILVESZTER ÉS SZABÓ BENCE A RENDSZERBONTÓ NAGYKONCERTEN

444.HU
Szerző: 444.HU
2026.04.10.



A videó a Szélsőközép élő közvetítéséből van: 

PUZSÉR RÓBERT BESZÉDE A RENDSZERBONTÓ NAGYKONCERTEN A HŐSÖK TERÉN 2026. ÁPRILIS 10-ÉN

YOUTUBE
Közreadó: PUZSÉR RÓBERT
2026.04.10.



A teljes koncert itt nézhető vissza:

KIRE SZAVAZZ A VÁLASZTÁSON?

TANULOM MAGAM
Szerző: TANULOM MAGAM
2026.04.07.



A mai videóban összeszedem nektek, hogy hogy áll Magyarország nemzetközi összehasonlításban a legfontosabb területeken - egészségügy, oktatás, gazdaság, közlekedés, államminőség, külpolitika - aztán pedig megmutatom nektek, hogy mi a két nagy párt ajánlata az egyes területek fejlesztésére.

EZ ITT A VÉGE? - KORMÁNYINFÓ + NO. 124. - 13. HÉT

MAGYARORSZÁG KEDVENC MŰSORA
Szerző: MAGYARORSZÁG KEDVENC MŰSORA
2026.04.10.



Kormányinfó +. 
Hírcsárda az álhírportál és Magyarország Kedvenc Műsora közös produkciója.

10 OK, HOGY NE A FIDESZRE SZAVAZZ | HÍGMAGYAR

4FAL
Szerző: 4FAL
2026.04.11.



Magaslabda lett volna, de ebben a videóban nem fideszes botrányokat listázok. A teljes képet szeretném megmutatni: mi a 10 legfőbb ok, amiért az Orbán-rendszer tarthatatlan, és amiért változásra van szükség. Április 12-e sorsdöntő szavazás lesz nemcsak a mi jövőnkről, de talán az unokáinkéról is.

Fejezetek: 
00:00 Bevezető 
00:44 TISZA-győzelem, mint a rendszerváltás előszobája 
01:55 Miért kell mennie a Fidesznek? 
02:28 A Vezér minden előtt 
05:42 Örök hatalomra törés 
08:17 Propaganda és párhuzamos valóság 
10:56 Félelemre épülő kormányzás 
13:20 A közbeszéd és a politika lezüllesztése 
15:53 Tudatos társadalmi megosztás 
18:23 Rendszerszintű korrupció 
19:57 Hűbéri rablókapitalizmus 
22:51 Szavazatvásárlás 
25:06 Nemzetárulás 
27:27 Zárszó

ORBÁN VIKTOR LEGNAGYOBB BŰNE

TÍZES LISTA PODCAST
Szerző: TÍZES LISTA
2026.04.11.



Emlékeztek még 2018 tavaszára? Az ország narancssárgába borult, a Fidesz behúzta a harmadik kétharmadát. Orbán Viktor mindenhol ott volt. Migráció, Soros, Brüsszel, és a legnagyobb politikai húzás, a keresztény-konzervatív értékrend. A gépezet tökéletesen működött, az ellenzék pedig romokban hevert. Aztán eljött 2020 novembere, és egy brüsszeli ereszcsatorna mindent megváltoztatott...

„ŐRIZZÜK MEG ORBÁN ÉS TRUMP EMLÉKÉT, MINT EGY TANMESÉT ARRÓL, HOGY MIT NE TEGYÜNK A POLITIKÁBAN”

NÉPSZAVA / INTERJÚ
Szerző: HORVÁTH GÁBOR
2026.04.11.


Magyarországnak ugyanúgy alkotmányos forradalomra lesz szüksége, mint 1989-90-ben – nyilatkozta lapunknak Kim Lane Scheppele professzor, a hazai jogi berendezkedés legismertebb amerikai szakértője.


Volt Magyarországnak valamilyen különleges jellegzetessége, ami a 2010-es években különösen sebezhetővé, foglyul ejthetővé tette az állami intézményrendszert?

Magyarországot az alkotmánya tette sebezhetővé az állam foglyul ejtésére. Ha a választójogi törvény plusz parlamenti helyeket ad a relatív győztesnek, hogy egy párt a voksok kevesebb mint felével kétharmados többséget szerezzen az egykamarás törvényhozásban, illetve ha az alkotmányt meg lehet változtatni egyszeri kétharmaddal, az lehetővé teszi, hogy egy nem többségi támogatottságú párt megnyerje a választásokat és a törvények fölé helyezze magát. Pontosan ez történt Magyarországon az elmúlt tizenhat esztendőben. A választójogi törvény 2013-at követően még aránytalanabbá vált és rögzítette a kifejezetten Orbánnak kedvező politikai konfigurációt. Ez a rendszer nem ad lehetőséget a kihívóknak. Még most, Magyar Péter 10-20 százalékos vezetésénél sem világos, hogy el tudja-e nyerni a kétharmados többséget, ami lehetővé tenné számára a kormányzást. Valójában még az egyszerű parlamenti többséghez is a voksok legalább 55 százalékára lenne szüksége...

JODÁN TAMÁS: HA ELEGEN ELMEGYÜNK SZAVAZNI TALÁN MEGTÖRTÉNIK MINDAZ, AMIT SOKAN OLYAN NAGYON VÁRUNK

KLUBRÁDIÓ / KLUBDÉLELŐTT
Műsorvezető: KUN ZSUZSA
2026.04.10.



A 80-as években a kaposvári színház élen járt a színházak sorában, és forradalminak ható darabokat vitt színre, mint például a Marat halála. Budapestről buszokkal mentek a nézők, és virágesőt szórtak a színpadra. A színház politikus színháznak volt elkönyvelve, annak ellenére, hogy a színészek a színházban nem igen politizáltak. Azt tudták, hogy amiben élnek, az egyre inkább elviselhetetlen. A társulat magával a darabválasztással politizált. Jordán Tamás még az Egyetemi Színpadon tanulta meg, hogy a színház nemcsak az előadások terepe, hanem agora, fórum, találkozóhely – az Aczél-féle három T-ből, - tiltott, tűrt, támogatott- a „tűrt” kategória. A budapesti értelmiség színe-java odajárt. Orbán beszédét Nagy Imre újratemetésén úgy tekintették, mintha a startpisztoly eldördült volna. Jordán Tamás szurkolt az SZDSZ-nek, de végül a választáson az MDF győzött. Tamás otthon katolikus nevelésben részesült; hitt abban, hogy a szeretet mindenekfelett álló parancs. A szüleitől kapott ajándéknak tekinti, hogy soha nem volt és nem képes haragudni – talán ezért is tudott a mindenkori hatalommal valamilyen módon szót érteni. Mindig próbálta megérteni, hogy a másik oldalon hogyan gondolkodnak. 

A szombathelyi évek alatt, amikor a FIDESZ-es képviselők mindent megtettek azért, hogy ellehetetlenítsék, félreállítsák, mellé állt az egész város, és Budapesten is rengeteg bíztató mondattal, kézfogással találkozott. „Azt a gyűlölethalmazt, amit ma megélünk, nem lehet elviselni – ezek már bűntények. Egy családbarátnak mondott kormány olyan plakátokat tesz ki, amelyektől a gyerekek megrémülnek. A jelenség mögött emberek vannak. Várjuk a választást!!! Ha marad a FIDESZ, akkor döntenünk kell, hogy maradunk vagy megyünk. Muszáj a gyermekeimre, az unokáimra gondolni, de ott van a félelem, ha maradnak, nem tudom őket megvédeni. 

A március 15-i Magyar Péter-, illetve Orbán Viktor-beszéd között a legnagyobb különbség, hogy Orbán azt üzente: „Féljetek!”, Magyar pedig azt: „Ne féljetek!”

ORBÁN ERDÉLYE 8. - A KULTUSZ

MIKÖZÖD PODCAST
Szerző: MIKOZÖD PODCAST
2026.04.10.



A kultusz.


Korábbi részek:


- Orbán Erdélye 6. - A sajtó

ORBÁN DARABOKRA HULLOTT!

KLIKKTV / VISSZASZÁMLÁLÁS
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2026.04.10.



Visszaszámlálás... A műsor szakértő vendégei: PÉK SZABOLCS, MAGYAR GYÖRGY és FEKETE NORBERT.

A FIDESZ MÁR A HAZUGSÁGAIRÓL IS HAZUDIK // SZABADSAJTÓ KLUB

KONTROLL / SZABADSAJTÓ KLUB
Műsorvezető: GULYÁS BALÁZS
2026.04.10.



Ezen a héten műsorunk témái:

- Miért terjesztik azt az álhírt előre a fideszesek, hogy a választás után zavargások lesznek? 
- Hogyan sült be Orbánék húsvéti pánikkeltése a Török Áramlat gázvezeték elleni állítólagos szabotázsakcióval? 
- Miket hazudott a Honvédelmi Minisztérium az energetikai létesítmények védelméről és a csádi katonai misszióról? 
- Hol rontotta el a Magyar Péter lejáratására indított és háborúellenes kampányát a Fidesz? 
- Kik üzentek Orbánnak a Putyinnal folytatott beszélgetésének nyilvánosságra hozásával? 
- Mitől függ, hogy arathat-e kétharmados győzelmet a Tisza Párt a vasárnapi szavazáson? 
- Elhagyja-e az országot a Fidesz vezérkarának egy része, ha a kormánypártok elveszítik a választást? 

Ebben az évadban is hetente jelentkezik a SZABADSAJTÓ KLUB a Kontrollon. A műsorvezető változatlanul Gulyás Balázs, aki ezúttal is Tóta W. Árpáddal, a HVG publicistájával, Stumpf Andrással, a Válasz Online újságírójával és Tompos Ádámmal, a Magyar Hang riporterével vitatja meg az elmúlt hét legfontosabb közéleti eseményeit.

A FIDESZ ÖNMAGÁT PUSZTÍTOTTA LE - ORBÁN HIBÁT HIBÁRA HALMOZ

KLIKKTV / MIÉRT? PODCAST
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2026.04.09.



Mi vár Magyarországra a választások után: békés átmenet vagy komoly politikai feszültség? A Miért című műsorban Lengyel László politológus arról beszél, hogy valóban kialakult-e egy olyan társadalmi hangulat, amely rendszerváltást hozhat, és hogy ez milyen formában történhet meg.

A beszélgetés egyik kulcskérdése, hogy az Orbán-rendszer leváltható-e pusztán választási úton, vagy egy esetleges szoros eredmény politikai bizonytalanságot és konfliktusokat idézhet elő. Szó esik a kampány utolsó szakaszáról, a kormány stratégiájáról, valamint arról is, hogy milyen szerepet játszhatnak a nemzetközi folyamatok és információk a választás kimenetelében.

Lengyel László szerint a valódi kihívás nem is a választás napján dől el, hanem utána: képes lesz-e egy új politikai erő stabilan kormányozni, intézményeket építeni, és visszaállítani a demokratikus működést.

A beszélgetés rávilágít arra is, hogy a következő időszak egyik legnagyobb kérdése az lesz, hogy van-e elegendő szakmai háttér és együttműködés egy új rendszer felépítéséhez.

HÚSZ ÉV UTÁN VALÓDI ELLENFÉLRE LELT ORBÁN VIKTOR

TELEX VIDEÓ
Szerző: TELEX
2026.04.11.



Magyar Péter megjelenése után a Fidesz huszonhat hónapon keresztül próbált fogást találni az Orbán Viktorral és rendszerével szembeforduló politikai újoncon. Közben Magyar politikai közösséget épített maga köré és a legfrissebb közvéleménykutatások szerint, vasárnap földcsuszamlásszerű győzelemmel vethet véget a NER-nek.

NA, MAGYAR PÉTER TEGNAP ESTE MISKOLCON IS ELMONDTA, AMIT SOKAN MÁR SEJTENEK, CSAK KEVESEN MONDANAK KI ILYEN NYÍLTAN.

FACEBOOK
Szerző: BÖZSI NÉNI
2026.04.11.


Na, Magyar Péter tegnap este Miskolcon is elmondta, amit sokan már sejtenek, csak kevesen mondanak ki ilyen nyíltan.

Két nappal a választás előtt már nem „nagy győzelemről” beszélt, hanem „nagyon-nagyon-nagyon nagy győzelemről”, ráadásul Borsodban, ahol eddig betonbiztos fideszes fölény volt. 
Ez önmagában is jelzi, mennyire átrendeződött a hangulat.

De nem ez volt az igazán erős része.
Hanem az, amire figyelmeztetett.

Azt mondta: a hatalom mindent meg fog tenni, hogy balhé legyen a választás napján.
Provokációk, feszültségkeltés, akár bombariadók is szóba kerültek.

És ami még keményebb: konkrétan arról beszélt, hogy szerinte már építik is a történetet a propagandában – ukránokkal, fegyveresekkel, mindenféle külső fenyegetéssel.
Ez nem egy hétköznapi kampánymondat.

Ez egy komoly figyelmeztetés.

Azt is hozzátette, hogy szerinte ismert módszer, hogy a szavazás napján kell káoszt csinálni, mert akkor lehet befolyásolni az eseményeket.

És itt jön a lényeg.
Nem pánikot keltett, hanem pont az ellenkezőjét kérte:

hogy senki ne üljön fel a provokációnak.
Ez egy fontos különbség.
Mert ha valaki balhét akar, annak az a jó, ha mindenki ideges, kapkod, reagál.
Ha viszont az emberek nyugodtak maradnak, akkor az egész terv összeomlik.

A beszéd másik része is kemény volt.

Arról beszélt, hogy ez a választás arról szól, merre megy az ország:
Európa felé vagy kelet felé.

Hogy hagyjuk-e, hogy szerinte „aljas gazemberek” kivigyék az országot az EU-ból, és tovább vigyék azt az irányt, amit ő orosz befolyásnak nevez.

És külön megszólította a fideszes szavazókat is.
Nem támadta őket, hanem kérdezett:

tényleg ezt akarjátok?

Ez egy tudatos húzás.
Nem eltaszítani akarja őket, hanem elgondolkodtatni.

Az egész miskolci beszédnek volt egy nagyon erős íve:
– egyrészt magabiztosság a várható eredményről
– másrészt figyelmeztetés, hogy mi jöhet a választás napján
– és közben végig egy üzenet: maradj nyugodt, ne hagyd magad provokálni

Ez nem egy szokásos kampánybeszéd volt.

Ez inkább egy felkészítés arra, ami még jöhet.

És most már tényleg ott tartunk, hogy nem csak az a kérdés, ki nyer…
hanem az is, hogy milyen körülmények között.

AZT GONDOLOM, ELDŐLT, HOGY AZ ORSZÁG IGEN JELENTŐS RÉSZE NEM KÉR A HAZUDOZÁSBÓL TÖBBÉ - ÉS AZ AZ ŐSZINTE REMÉNYEM, HOGY EZ IGAZ ARRA AZ ESETRE IS, HA EGY NAP A TISZA KEZDENE HAZUDOZNI

FACEBOOK
Szerző: ÁGÁSTON LÁSZLÓ
2026.04.11.


A szellem kiszabadult a palackból és nem lehet már visszanyomkodni. Vagy szabadság jön vagy pusztulás - mert ezek a fiatalok tömegesen fognak elvándorolni, ha Putyin és bábkormánya hatalmon marad Magyarországon.

A Telexen olvastam, hogy tegnap este tízezrek voltak a Hősök terén - de ez nem igaz. A százezres tömeg lenne a reálisabb - ugyanis a Kodály köröndig tartó emberáradat folyamatosan cserélődött.

Én magam is kb. egy-másfél órát voltam ott, az emberek jöttek, belehallgattak, ünnepeltek, buliztak, elmentek, mások jöttek a helyükre.

Ami különösen meglepett, hogy mindössze néhány rendőrautót láttam. Meg is kérdeztem egy kékruhást, aki osztotta a véleményemet (!), hogy nagyon durván alulbiztosított volt a koncert, azt mondta, nincsen elég behívható állomány.

Ez is beszédes.

Úgy tűnik, a rendőrök a legkevésbé sem keresik a konfrontációt a rendszerváltó tömeggel, ha érted, mire gondolok...

A másik nagy meglepetésem pedig az életkor volt: úgy éreztem magam, mint régen a Szigeten. Fiatalok, diákok mindenhol.

Az a korosztály, akit általában a legkevésbé tartunk politikusnak, akik legtöbbször a legkisebb arányban vannak jelen a szavazóurnáknál, most aktívan készül a kormány leváltására.

A meghülyítettek meg sápítoznak, hogy miért akarnak ezek a fiatalok a frontra menni.
Segítek: mert ők tudják, hogy nem lesz háború.

Ellenben ezek a fiatalok nem fognak Orbán alatt élni. Ha nem takarodik el a maffia, ők fognak repülőre szállni és meg sem állnak egy olyan országig, ahol élni lehet, nem csak muszáj.

És akkor ki fogja megtermelni a pénzt, Kedves Fidesz szavazó?

Amit én tegnap láttam, az nem egy koncert volt, hanem vértelen forradalom. Népfelkelés. Nem tüntike, hanem Magyarország ébredése.

Gyurcsány Ferenc mondta akkor, amikor még én voltam ilyen fiatal, hogy "a nép kimegy a térre aztán hazamegy".
Ez a mondat, a népakarat semmibevétele, két évtizedre rohasztotta meg a magyar demokráciát.

Ez a tömeg viszont nem megy haza.

Azt gondolom, eldőlt, hogy az ország igen jelentős része nem kér a hazudozásból többé - és az az őszinte reményem, hogy ez igaz arra az esetre is, ha egy nap a Tisza kezdene hazudozni.

Számomra ez adja a reményt: ezek az emberek nem csak a kormány ellen vagy a Tisza mellett, hanem a szabadságért és a józan ész uralmáért mentek ki a térre.

Túl sokáig köpték az arcukba, amikor szólni mertek, hogy "Soros", "Brüsszel", "B*zik és Migránsok".

A szellem kiszabadult a palackból és vagy átveszi a szellemtelenség és jellemtelenség helyét, vagy a szellem külföldre emigrál és ami marad, önmagát sem lesz képes fenntartani - főleg nem az EU-n és a NATO-n kívül.

Arra ugye emlékszünk, hogy Putyin 5-6 évvel ezelőtt azt jósolta, 2027-8 körül lesz egy európai ország, amely elhagyja a szövetséget?

Na ebből nem kértek tegnap este a Hősök a téren.

Gondolom a Fidesz már elmondta, hogy valójában senki se volt ott és aki ott volt, az is közveszélyes munkakerülő libsi ügynök.
Ennyit tudnak.

De kint van a szellem a palackból, felegyenesedett a hazájából kizártak sokasága. Már csak kis idő és kiderül, hogy a nagyvilágban vagy a hazájukban lesz számukra hely.

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 1178. - VERSEK

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.04.11.


"A vers: a lélek fényűzése." (Csukás István)

Sokan mondják, hogy nem szeretik a matematikát, amit meg is tudok érteni: a szépsége csak akkor látszik, ha érti valaki (mondjuk dicsekedni azért szerintem nem kellene azzal, hogy nem érti valaki, de hát különbözőek vagyunk). De nagyon intelligens embertől is hallottam már, hogy nem szereti a verseket, ezt viszont tényleg nem értem. Ez számomra olyan, mintha nem szeretné a zenét, vagy nem szeretne enni, vagy nem szeretne élni. Lehet, hogy nem minden vers hat rá, de biztos lenne olyan, ami megérintené, mint engem a Nagyon fáj, a Kóborlásaim, az Előszó, a Haláltánc-ballada, a Farkashajsza és persze sorolhatnám. És sorolom is, a mai válogatásban az eddig posztolt versekből válogatok. Vannak, amelyek szorosabban kapcsolódnak a matematikához (Weöres verseivel a kombinatorika számos fogalma illusztrálható) és vannak, amelyek csak annyira, mint minden ezen a világon.



KI NYERI MEG A VÁLASZTÁST? – DULL SZABOLCS VÁLASZOL

ÖTPONTBAN EXTRA PODCAST
Szerző: DULL SZABOLCS
2026.04.10.



Olvasói kérdésekre válaszol Dull Szabolcs. A kérdéseket várjuk az otpontban@gmail.com címre vagy Dull Szabolcs Facebook-oldalán.

0:00 Így tudsz kérdezni 
0:58 Mennyit árt a Fidesznek, hogy sorra tálalnak ki emberek? Miért most borít Szabó Bence, Pálinkás százados vagy egy GVH-s? 
03:13 Előfordulhat, hogy Orbán elhalasztja a választást például a szerb-magyar gázvezeték elleni szabotázsra hivatkozva? 
05:37 Az utolsó pillanatban visszalépnek a Mi hazánkos jelöltek a Fidesz javára, vagy DK-sok és Hadházy a Tisza javára? 
09:38: A Kutyapártról készült leleplező film a halálos döfés a pártnak? 
11:57 Ki nyeri meg a választást? Magyar vagy Orbán lesz a miniszterelnök?

STUMPF ANDRÁS: ORBÁNNAK ÉS RENDSZERÉNEK MENNIE KELL

VÁLASZ ONLINE / VÉLEMÉNY
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2026.04.10.


A kegyelmi üggyel kegyelmi pillanatok sora kezdődött, s mostanra sokkal világosabb, miben élünk, mint addig bármikor. Magyarország történelmi jelentőségű választás előtt áll.

Hogy mi lesz az eredmény vasárnap, természetesen nem tudhatjuk. A jövő már csak ilyen. Írni, kijelentéseket tenni márpedig arról érdemes, amit tudunk. Szerencsére azért a jövőt illetően is lehet biztos tudásunk: azt például pontosan tudhatjuk, mit szeretnénk tőle. Hogy mit tartanánk jónak, helyesnek, és mit károsnak, ha bekövetkezne. Tudjuk is. Mielőtt azonban erre rátérnénk, tévedjünk bombabiztos terepre. Az pedig a múlt.

Az utolsó pillanatig tartó kampánytűzijáték, a zaj, a fények elterelik ugyanis a figyelmet arról, milyen elképesztő ciklus zárul le éppen. Hogy függetlenül a vasárnapi eredménytől mostanra a helyére került rengeteg szereplő, nagyobb lett a rend, jóval tisztábban látszik a magyar valóság, mint a ciklus kezdetén, négy évvel ezelőtt. A negyedik orbáni kétharmad első pillanataiban az látszott, hogy a monolit állampárt sikeres és megbonthatatlan. Nem juthattunk más következtetésre, mint hogy „a centrális erőtér helyreállt, a Fidesztől jobbra és balra is van erő a parlamentben, amely összefogásra képtelen, egymagában pedig a Fideszt képtelen megverni. Akkor tehát most már Orbán Viktor marad a miniszterelnök a következő harminc évben? Ezt azért nem mernénk állítani: a gazdasági helyzet érzékelhető romlásának mindig van hatása. Ez azonban, amint már jeleztük, megint csak nem olyasmi, ami bármennyire is múlna az ellenzéken. Orbán Viktort már tényleg csak Orbán Viktor verheti meg.”

A ciklus első felében semmi sem mutatott arra, hogy megverné önmagát, csak aztán 2024 februárjában egy vidéki ügyvéd kiszúrt egy furcsa köztársasági elnöki döntést egy szaklapban – és kirobbantotta a kegyelmi botrányt.

Az új időszámítás akkor kezdődött, és miután feltűnt a pillanat jelentőségét megérző, azt meglovagoló Magyar Péter, sorra hulltak le a leplek, az álarcok, kiderült és láthatóvá vált, ki kicsoda valójában és hol a helye. Bár eleinte jogos szkepszis övezhette, Magyar az elmúlt két évben eddig sosem látottat produkált.

Ennyi munkát ilyen sikeresen ilyen rövid idő alatt senki nem tett a magyar politikába. Akármi is lesz az eredmény vasárnap, ezt nem lehet nem elismerni.

Ennyiben nem volt igazunk négy éve: Orbán megbillenése, hibái nélkül valóban nem lehetett volna megszorongatni a rendszert, de rátermett kihívó híján még sokat és sokáig hibázhatott volna. Azt persze jól láttuk, hogy a régi ellenzékben ilyen figura nincs. És amikor lett azon kívülről, végre rég megérdemelt helyére került Gyurcsány Ferenc – azaz a politikán kívülre. A tisztulás első fecskéje volt ez, aztán jött a többi. Végképp kiderült, hogy igen, valóban Gyurcsány–Orbán-korszakban éltünk eddig. Hogy olyanok voltak ők egymásnak, mint a borsó meg a héja, s hogy a pártot átvevő Dobrev Klára is ezt a szerepet vinné. Bizony, csak addig volt fontos a DK-nak, hogy egyetlen erő legyen az ellenzék térfelén, ameddig úgy érezték, ők lehetnek azok. Ők, akik biztosan képtelenek legyőzni a Fideszt. Putyin régi kedvencei Putyin új kedvenceivel megoldották volna az idők végezetéig, hogy mindig Putyin érdekei érvényesüljenek Magyarországon.

A Fidesz álellenzéki társutasai is lelepleződtek. A Schifferek és Hontok ellenzékellenessége, amíg a DK volt az ellenzék, még nem látszott annak, ami valójában mindig is volt: szimpla rendszerhűségnek. Sok jó oka volt az embernek, hogy elutasítsa a DK-t és Gyurcsányt. Aztán megjelent Magyar Péter és alulról megszervezett egy pártot, kizárva belőle az óellenzék szereplőit. Azt tette tehát, amire a Schifferek és Hontok elmondásuk szerint mindig is vágytak. Sikerrel váltotta le a gyurcsányi ellenzéket. Ám a Schifferek és Hontok ahelyett, hogy örültek volna régi vágyuk teljesülésének, selyemmajmozni kezdték az új szereplőt – dekonspirálva magukat. Az álarc lehullt.

A végére kiderült persze az is, kik gondolták komolyan az ellenzékiséget, a rendszerváltást: a Momentum, Jámbor András, s visszalépő, tisztességes képviselők még a DK-ban is akadtak. Márki-Zay Péter egyenesen másodvirágzását kezdte élni egy – a miniszterelnök-jelöltitől eltérően – teljesen neki való szerepben: az önzetlenül, szívből a Fidesz bukásáért harcoló megszállottéban. Aztán kiálltak és beszélni kezdtek a Kuslits Gáborok, megmutatva a Szőlő utca poklát, majd egyre többen, míg eljutottunk a századosok forradalmáig és Gundalfig, annak leleplezéséig, hogy a hatalom titkosszolgálati akciókkal akarta szétzúzni a Tiszát. Meg hogy a kis trónörökös vallási tébolyában szíve szerint magyar katonák vérét áldozná Isten oltárán. Az igazság és tisztesség oltárán saját karrierjét feláldozó Szabó Bence rendőrszázadost pedig baleknak nevezte a miniszterelnök, aztán bement ahhoz a propagandistává vedlett bulvárcelebhez, akinek százmilliós adócsalási ügyét éppen Szabó százados derítette fel évekkel korábban. Sosem látszott még ilyen tisztán, ki hol áll, kivel van és milyen minőséget képvisel.

A ciklus végére tisztán láthatóvá, azaz hallhatóvá vált az is, amiről négy éve még csak erős sejtésünk lehetett. Akkor még remélhettük legalábbis, hogy a kampány végével leáll a kormány a háborús rettegtetéssel, s mivel akkor még Orbán Viktor is követelte Ukrajna uniós tagságát, élt a remény, hogy a rossz előjelek ellenére visszatér majd a normalitás talajára. Nem térhetett. A nyilvánosságra került telefonbeszélgetések olyan szintű alárendeltséget mutatnak, hogy ma már nem kérdés többé:

Orbán Viktor tényleg Vlagyimir Putyin vazallusa...

HETI GAZDASÁG KÁRMÁN ANDRÁSSAL – A SOROZAT ZÁRÓ RÉSZE

TISZA HIVATALOS
Szerző: KÁRMÁN ANDRÁS
2026.04.10.



Ebben az epizódban összefoglalom, hogy mik a TISZA legfontosabb gazdaságpolitikai vállalásai, és kormányra kerülve milyen irányba tervezzük vinni a magyar gazdaságot. Április 12-én arról is döntünk, hogy Magyarország gazdasági zsákutcában marad, vagy újra növekedési pályára áll, bevezetjük az eurót, és elindul a hazai bérek Európa fejlett országaihoz történő felzárkózása.


AZ ELŐADÁSSOROZAT ELŐZŐ RÉSZEI:



- 10. rész – A korrupció gazdasági ára

POTTYONDY EDINA: MOST ITT A LEHETŐSÉG VÉGET VETNI AZ ŐRÜLETNEK

FACEBOOK
Szerző: POTTYONDY EDINA
2026.04.11.


Ismerősöm a húsvéti ünnepekre látogatott haza a háborúpárti, éhező, fázó nyugatról. Szokásos menetrend: rokonlátogatás, vásárlás, kirándulás. Esténként kíváncsiságból megnézte a híradókat. M1, RTL, TV2. Semmi extra.

A harmadik nap, fektetéskor a nyolcéves kislánya felült az ágyban, nagy, komoly szemekkel ránézett, és azt mondta:

“Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz.”

Mióta mesélem ezt a történetet a barátaimnak, rendre azt válaszolják, hogy az ismeretségi körükben is van gyerek, aki ráparázott a háborúra. Hallottam olyan kislányról, akinek az óvónők pszichológust javasoltak, mert annyira szorongott.

Ez az iszonyú göbbelsi gonoszság hatással van mindannyiunkra. Mérgez bennünket a propaganda, a hazugságok, az összeesküvés-elméletek, a paranoia, a háborús pszichózis, a polgárháborús logika.

Felmérhetetlen, hogy milyen roncsolást okozott a NER a magyarok lelkében. Minket, az influenszer-tüntetés szervezőit azért kergettek szorongásba, álmatlan éjszakákba, valakit majdnem a halálba, mert YouTube-videókat készítettünk, és politikusi ambíció nélkül felszólaltunk valami ellen, ami baszta a csőrünket. Másokat még kevesebbért próbáltak megnyomorítani.

Egy generáció felnőtt a gyűlöletpropagandát bámulva, ha akarta, ha nem. Ha kormánypárti volt, ha ellenzéki. A mai huszonéveseknek még emlékük sincs arról, hogy milyen az az ország, ahol nem bámul minden utcasarkról valami gyilkos fenyegetés. Ahol van miniszterelnök-jelölti vita. Ahol van jelentősége, hogy mi történik a Parlamentben, ahol a politikai hatalom nem korlátlan, és valamelyest ellenőrizhető. Ahol a miniszterelnök nem meri poloskázni az ellenzéki magyarokat, és nem mer ezermilliárdokat lenyúlni a közösből. Egy generációnak az az élménye, hogy ez a politika. Hogy ezek a gengszterek politikusok.

A legrosszabb, hogy magyar gyűlöl magyart, mert mást gondol a politikáról, mást gondol a világról. Ezt a pusztítást több időbe telik majd helyrehozni, mint a gazdasági sáskajárást, pedig az sem piskóta.

Most itt a lehetőség véget vetni az őrületnek. Hajrá!

AHOL EGYKOR A SZEGÉNYEK, AZ ÖZVEGYEK ÉS A JÖVEVÉNYEK TALÁLTAK MENEDÉKET, OTT MOST – ÚGY TŰNIK – ELIGAZÍTÁS ZAJLIK

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.04.11.


Stendhal A pármai kolostor c. regényében a hadvezéri világot nem dicsfényben, hanem egyfajta érzéki zavartságban mutatja meg: lovasok vágtatnak át a színen, tisztek kiáltanak egymásnak, lövések dördülnek, de a hangok és mozdulatok nem illeszkednek össze egységes képpé. Fabrizio del Dongo úgy kerül bele a waterlooi események sodrába, hogy közben nem tudja, mit lát: amit észlel, az mindig töredékes, amit ért, az mindig későn érkezik. A főhadiszállás környezete nála nem a világ fölé emelkedő tudás helye, hanem egy olyan tér, ahol az események darabokra hullanak, és az értelem folyton lemarad utánuk.

Lev Tolsztoj a Háború és békében nem kevésbé kíméletlenül írja le a főhadiszállást: ott a térképek fölé hajoló tábornokok látszólag uralják a helyzetet, miközben a valóság már rég kicsúszott a kezük közül. A jelentések késve érkeznek, az utasítások félrecsúsznak, a döntések inkább utólagos magyarázatok, mint valódi irányítások. A főhadiszállás nem a tisztánlátás helye, hanem az illúziók kuszasága: a kontroll látszata, amely elfedi a tényleges tehetetlenséget.

E két leírás mélyén ugyanaz a felismerés húzódik meg: a „főhadiszállás” nem a történések forrása, hanem azok késedelmes visszhangja; nem a világ irányító középpontja, hanem egy olyan hely, ahol a valóság már csak torzított, megkésett formában jelenik meg.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök aktívan kampányol a Fidesz mellett, s büszkén jelentette be, hogy Orbán székesfehérvári állomásán a püspöki palota lesz „a csapat főhadiszállása”.

A nyelv kétségtelenül őszinte, s olykor egyetlen szó többet árul el, mint egy teljes pásztorlevél.

A püspöki palota – amely a keresztény hagyományban domus episcopi, a közösség, a vendégség, a pásztori jelenlét tere – most hirtelen hadműveleti központtá avanzsál. Nem menedék, nem oltalom, nem az idegen befogadásának helye, hanem stratégiai pont egy politikai kampány térképén. Ahol egykor a szegények, az özvegyek és a jövevények találtak menedéket, ott most – úgy tűnik – eligazítás zajlik.

Mintha az Isten országa – amely a Biblia szerint „nem e világból való” (Jn 18,36) – hirtelen logisztikai háttérbázissá válna.

Ha a püspöki palota főhadiszállás, akkor az oltár talán parancsnoki pult? A sekrestye fegyverraktár? A szentély kommunikációs központ? Az Eucharisztia ellátmány? És az épület maga repülőgép-anyahajó, ahonnan majd felszállnak a bevetésre küldött szólamok? A gyóntatószék pedig nukleáris vezérlőterem lenne, ahol eldől, kit sújt a végső ítélet?

És ki az ellenség? Aki másként gondolkodik? Aki nem annak tapsol, akinek a megyéspüspök?

A kereszténység történetében sok minden megtörtént már, de ritkán ennyire őszinte nyelven. 
Mert itt nem rejtőzködő teológia van, hanem leplezetlen hatalomtechnika: a szakrális tér militarizálása.

Spányi püspök tehát nem egyszerűen „helyet biztosít”. Ő jelentést ad: a palota többé nem pásztori tér, hanem hadszíntér.

A megyéspüspök másik állítása már nem térre, hanem emberekre vonatkozik: a püspök az ellenzék szavazóit butának és ostobának tartja.

Büszke kijelentés, de ha nem veszi a főtisztelendő püspök úr tolakodásnak, én, a buta és ostoba, szívesen és örömmel elmondok neki valamit: az ember minősítése – „buta”, „ostoba” – a keresztény hagyományban soha nem volt puszta intellektuális kategória. A Biblia nyelvében a „balga” (נבָל – nábál - μωρός – mórosz) nem alacsony IQ-t jelent, hanem Istenhez való viszonyt. „Azt mondja a balga az ő szívében: nincs Isten” (Zsolt 14,1) – vagyis az ostobaság nem kognitív hiány, hanem egzisztenciális állapot.

A Hegyi beszédben ugyanennek a szónak radikális átfordítása történik meg: „aki azt mondja testvérének: bolond, méltó a gyehenna tüzére” (Mt 5,22). A nyelv itt ítélet, és az ítélet visszahull arra, aki kimondja.

Augustinus a De doctrina christianaban a tudatlanságot (ignorantia) nem mások megbélyegzésére használja, hanem saját értelmezői korlátainak tudatosítására. Aki nem érti az Írást, nem gúnyolódik, hanem tanul. Az ostobaság nem fegyver, hanem feladat.

Aquinói Tamás a Summa Theologiae-ban a stultitia-t a spirituális érzéketlenséghez köti: az ember akkor „ostoba”, amikor nem képes felfogni a magasabb rendű javakat. Ez az állapot azonban nem politikai kategória, hanem morális és kegyelmi kérdés. Nem mások azonosítására szolgál, hanem önvizsgálatra.

Søren Kierkegaard pedig a kereszténység nevében beszélő tömeget tekinti veszélyesnek: nála a „tömeg” az, amely feloldja az egyéni felelősséget, és amelyben az ember éppen akkor veszti el önmagát, amikor másokat ítél meg.

E hagyomány fényében a püspök úr „buták és ostobák” kijelentése nem egyszerű sértés. Inkább egy teológiai fogalom radikális kiüresítése. A szó elveszíti eredeti jelentését – az Istennel való viszony drámai kategóriáját – és helyette politikai címkévé válik.

És ezzel együtt áthelyeződik a hangsúly: az ítélet már nem az ember és Isten viszonyában hangzik el, hanem az ember és ember között, ahol a keresztény hagyomány – a székesfehérvári megyéspüspökkel ellentétben – következetesen az irgalmat és a megértést helyezte előtérbe.

A nyelv nem hibázik.
Ahol főhadiszállás van, ott már minden más is az: a szó, az ítélet, az ember.

KLÁRA, KLÁRA, MINEK EZ A FIDESZES TEMPÓ?

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2026.04.10.


A DK mindig megsértődött azon, amikor kék Fidesznek nevezték. És Magyar Péter megjelenése után az egész politikai narratívájukat arra építették, hogy Magyar a Fidesz embere, onnan bújt elő, azokhoz tartozott, így azokat is szolgálja. Nem jött, hanem küldték. Csak hát az elmúlt két évben még azok számára is, aki az elején szkeptikusan figyelték a saját korábbi szekértáborával szembeforduló politikust, világossá vált, hogy ő és az általa elindított mozgalom, majd párt, vagyis a Tisza az egyedüli esélye annak, hogy végre elkergessük Orbánt. És ezáltal visszatérjünk Európába. S így talán lesz esélye annak, hogy leverjük magunkról az egész hazát történelmi mértékben megszégyenítő orosz befolyást. De Klára most azzal házal, hogy két jelenlegi tiszás politikust Gerzsenyi Gabriella EP-képviselőt és Hajdú Mártont, a Tisza listás parlamenti képviselőjelöltjét szerdán nyilvánosan megvádolta azzal, hogy az EU ellen kémkedett. Ma reggel pedig a Fb oldalán folytatta ezt a "kémelhárító" kamu ackiót. S teszi mindezt úgy, hogy semmiféle bizonyítékot nem mutat be! Vagyis az egész puszta lejáratás, konkrétan fideszes tempó!

Én megértem azt, hogy a DK-nak kezdettől fogva fáj, hogy Magyar Péter elhajtotta még a gondolatát is annak, hogy bármilyen módon együttműködjön velük. Csak a DK azt nem fogja fel, hogy egy reálpolitikus nem fog össze egy olyan párttal, aki egyértelmű kerékkötője volt a 2022-es választásoknak és akik masszív felelősséget hordoznak abban a 2/3-os győzelemben, amit a Fidesz elért. Így felelősek mindazokért a jogtiprásokért is és országrombolásért, amiket az orbáni rezsim az elmúlt 4 évben végbe tudott vinni! Például azért is, mert a DK – tisztelet néhány kivételnek – teljesen kiszállt a választási kampányból Márki-Zay Péter mögül. És siralmas vereség lett a vége! És nemzeti gyász. Mert nekünk választóknak végig kellett néznünk, ahogy az ellenzéki „összefogás” felzabálja saját magát! És ezt nem fogjuk még egyszer végig nézni! Magyar Péter ezt értette meg, annyi történt. S hogyan bízhatna egy olyan szövetségben, amiről kiderült, bármikor elárulja saját szövetségeseit!

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e a DK szerepéről a 2026-os választások kapcsán. Bevallom irritáló látni azt a rengeteg plakátot, amivel teleszórták az országot, miközben Magyar Péterről egyetlen egy plakátot sem látok. De ez a legkisebb probléma! Két éve folyamatosan látszik, hogy Fidesz mindenben tolja a DK-át. Például mikor volt olyan, hogy fekete-kampányt indítottak volna Dobrev ellen? Vagy mikor volt olyan, hogy titkosszolgálati módszerekkel akarták leradírozni őket a térképről? Vagy mikor volt, hogy a Kubatov által kiképzett és beépített nőszemélyek révén kompromittáló anyagok készítettek a párt vezetőjéről? Mikor volt olyan, hogy feljelentették, megfigyelték, megfenyegették? A DK két éve lubickol a Fidesz kegyeltség tengerében, mint hal a vízben. Ez minden normálisan gondolkodó ember számára világos! És akkor most a DK komolyan azzal jön, hogy két tiszás politikus kémkedett az EU ellen?

Vagyis pont azzal vádolják meg a Tiszát, amit Szijjártó Péter külügyminiszter követett el? Ezt a módszert ismerjük! Ez a finkelsteni-rogáni hazugsággyár rég bevált módszere. Klasszikus fidesze tempó!

Klára, Klára, kiket akarsz ezzel magad mellé állítani?

Persze értjük, látjuk, a DK vergődését. Nyilván most már az a cél, hogy legalább az 1% meglegyen és ne kelljenek a kampánypénzeket visszafizetni, mert azt a DK sem gondolja komolyan, hogy meglesz az 5 %!

Az viszont bizonyos, hogy ezt a Putyin által stabilizált hazaáruló rezsimet csak 2/3-os győzelemmel lehet megtisztítani és végleg felszámolni. Vagyis minden ellenzéki szavazat, ami nem a Tiszára, hanem például a DK-ra (vagy a többiekre) megy, az ezt akadályozza meg! Ha tetszik, ha nem, ez színtiszta matematika! Akkor is, ha valakinek nem szimpatikus Magyar Péter!

A tét az, hogy lesz-e esélyünk megszabadulni Putyintól és az ő aljas, hazaáruló csinovnyikjaitól. Aki ezt akadályozza, az a Fidesz és Putyin érdekeit szolgálja. És ezt a haza soha, de soha nem fogja elfelejteni neki!

S ilyesmi történik, akkor 2026. április 13-án már nem az lesz kérdés, hogy a DK-e a kék Fidesz, hanem az, hogy a nemzet milyen módon radírozza ki még a létezését is az emlékezetből!

Dobrev Klárát személyesen is ismerem, ezért is csalódás számomra ez a húzás nagyon. Sajnálom.

u.i. Az ilyen minden alapot és bizonyítékot nélkülöző lejáratás egy orosz dezinformációs módszer. Az a célja, hogy a végén már semmit ne higgyünk el senkinek. Az ilyen politikának nem lehet tere azután Magyarországon, hogy elkergettük Orbánt.

u.i. Pálinkás századosról írt posztom után 4 napig lenullázta a Meta az algoritmusot, ezért most sokkal kevesebb embert tudok elérni. Kérlek segíts felpörgetni a posztot azzal, hogy lájkolod, megosztod, hozzá szólsz! Köszönöm szépen!