2026. április 25., szombat

MILLIÁRDOKAT SZÓRT KI FŰ ALATT A FIDESZ-KORMÁNY A KAMPÁNYARCAINAK ÉS A HOLDUDVARNAK

AFTER / TELEX PODCAST
Szerző: SAJÓ DÁVID
2026.04.24.


Brutális mennyiségű közpénzt osztott ki a Fidesz holdudvarának a Nemzeti Kulturális Alap, ráadásul mindezt igyekeztek titokban tartani. Először Molnár Áron színész-aktivista számolt be arról, hogy tud egy olyan állami kifizetőhelyről, ahol milliárdokat fizettek ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Még az NKA-n belül is csak most értesültek többen arról, hogy az érintett kollégiumok kihagyásával, fű alatt szórtak ki közel 12 milliárd forintot, tudtuk meg azóta. Az is sokat elárul, hogy annak a pályázati kiírásnak nyoma sincs, amin ezek a cégek, előadók indultak.

A Nemzeti Kulturális Alap pályázati és támogatói rendszerének normális munkamenete szerint egy bizottság határozza meg, melyik kollégium mit csinál és mennyi pénzt költhet. Ennek a bizottságnak és az egész NKA-nak az elnöke Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, az alelnöke Bús Balázs, a tagok között pedig ott van Vidnyánszky Attila színházi rendező, Ternovszky Béla rajzfilmes szakember és Both Miklós is.

Az NKA alá tartozik az összes művészeti ág, így a könnyűzene, a komolyzene, a táncművészet és a színház is. Ezt a négyet egyébként az Előadó-művészetek Kollégiuma fedi le, amelybe szakmai szervezetek (például az Artisjus vagy az EJI) és a Magyar Művészeti Akadémia delegál tagokat, illetve miniszteri hatáskörben is kijelölnek személyeket, így lehet tag Demeter Szilárd jobbkeze, Dénes Adél is.

A zenéhez köthető támogatásokat ez a kollégium bírálja el, azonban a mostani kiemelt támogatásokat nem ez a kollégium intézte, hanem a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma (nevezzük mostantól KKPIK-nak), amelynek létezéséről több olyan forrásunk sem hallott még, akik évek óta az NKA-ban vagy más kollégiumokban dolgoznak. Viszont amíg mondjuk az Előadó-művészetek Kollégiumának, vagy más hasonló NKA-s kollégiumok esetében transzparensen megkereshető, hogy kik a tagjai, a KKPIK esetében még az NKA honlapjáról sem derül ki, hogy kik döntenek milyen szervezetek delegáltjaként.

Éppen ezért érthetetlen, hogy tudott ez a kollégium sunyiban milliárdokat kiosztani.

Az ilyen támogatásokhoz szükséges Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter aláírása, így Hankónak biztosan tudnia kellett arról, hogy forrásaink szerint már december 29-én elfogadták ennek a támogatásnak a komplett dokumentációját.

Ennek a 12 milliárd forintnak a kedvezményezettjeit is csak most csütörtökön töltötték fel, miközben erre már hónapokkal korábban törvényi kötelessége lett volna az NKA-nak. Ez a sunyítás azért is lehetett szükséges, mert ahogy Hankó aláír bármilyen támogatást, az általában 3-4 héten belül már az érintettek bankszámláján landol. Elég izgalmas az érintettek névsora, Molnár Áronnak ez alapján igaza lehet abban, hogy a Fidesz az NKA-n keresztül fizette ki a 2026-os választási kampányban részt vevő fideszes influenszereket...

LANNERT JUDIT A NÉPSZAVÁNAK: AZ OKTATÁS MAGYARORSZÁGON MÉG CSAK NEM IS NEMZETSTRATÉGIAI ÁGAZAT, ÚGY TŰNIK, AZ A LÉNYEG, HOGY OLCSÓN KI LEHESSEN HOZNI VALAMIT

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2026.04.25.


Át kellene gondolni az iskola feladatait, a kulcsszó a kritikai és kreatív gondolkodás fejlesztése – állítja Lannert Judit oktatáskutató, aki szerint a gyakori múltba révedés nem ad választ a jelen kihívásaira. A Tisza Párt leendő oktatási minisztere még 2025 májusában adott interjút lapunknak. Újraközlésével az elképzeléseinek akarunk nyilvánosságot adni.


Az oktatási szakma, a pedagógusok, igazgatók, de még a kutatók sincsenek felkészülve a XXI. századi kihívásokra – jelentette ki nemrég egy konferencián. Mit értett ez alatt?


Jelenleg egy gyorsan változó világban élünk, a technológiai változások különösen felgyorsultak, amivel az oktatásnak is lépést kellene tartania. A tudást a XXI. századhoz kellene igazítani, amelynek fontos eleme például a mesterséges intelligencia szerepének megértése és használata, de a kreativitás és a kritikai gondolkodás is. Ezen a téren a pedagógusoknál is érezhetőek problémák, ami nem feltétlen a személyükből fakad, hanem abból, hogy maga a rendszer nem ad teret a változásoknak, a kreativitásnak: nem szabad kísérletezni, az előírtaktól eltérni, nem szabad hibázni, mert jön a büntetés. De közben a jövő már itt van, az ebből fakadó szorongás pedig jövősokkos, a zárt gondolkodás jegyeit felmutató válaszokat generál az oktatás szereplői körében is.

Mi az a jövősokk?

Ezt a kifejezést Alvin Toffler amerikai társadalomtudós használta először annak leírására, hogy érezzük, a jövő már elkezdődött, de nem tudunk mihez kezdeni vele. Ha nagyon gyors változások történnek, a társadalmak jövősokkos állapotba kerülhetnek, ami kedvez az összeesküvés-elméletek iránti igényeknek, vagy a múltba révedő magatartásnak – „minden úgy jó, ahogy régen volt” –, illetve annak, hogy ilyen érzelmeken alapuló válaszok szülessenek a jövő kihívásaira. Ezt sokszor már a hazai oktatási rendszerben is tapasztalhatjuk, amikor nem túl tudományos, vagy kifejezetten tudományellenes ideológiák születnek meg valódi tudományos elméletek helyett, ami nem a nyitott, hanem a zárt gondolkodás felé tereli a társadalmat. Egy zárt gondolkodású világban viszont nem lehet továbblépni, ott nincs kreativitás. Ez kicsit olyan, mint amikor jön az ár, és valaki a sziklába kapaszkodik ahelyett, hogy felpattanna egy szörfdeszkára és meglovagolná azt. Ami egyrészt érthető, mert a kapaszkodás a megszokotthoz látszólagos biztonságot ad, másrészt viszont az oktatás egyik feladata épp az lenne, hogy segítsen kiigazodni a zűrzavaros világban, ehhez viszont világértelmező tudást is át kellene adni, ami a mai iskolákban nem történik meg...

ZSÁMBÉKI ANNA: VESSÜNK VÉGET A MŰTÁRGYAK ELKÓTYAVETYÉLÉSÉNEK!

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSÁMBÉKI ANNA
2026.04.24.


Azonnal hatályon kívül kell helyezni a jogszabályt, amellyel az Orbán-rendszer reprezentációs célból, protokolláris ajándékként ingyenesen átruházhatóvá tette az állami tulajdonú műtárgyakat – írja lapunknak küldött cikkében Zsámbéki Anna. A restaurátor az örökségvédelem terén szükséges elszámoltatás és rendszerváltás további lépéseit is vázolja, és felhívja a figyelmet az Iparművészeti Múzeum tarthatatlan állapotára. Ez a magunk mögött hagyott korszak talán legsúlyosabb öröksége a múzeumügyben.


Annyi éven át, annyi szakmai terület várta, hogy megtörténjen végre az a változás, amely segíthet, hogy az utolsó vagy utolsó utáni pillanatban megállítsunk, visszafordítsunk romboló folyamatokat. Most elérkezett egy fordulópont, amely több tényező együttállásából jött létre: egyetlen szereplő politikai dinamizmusa, egymást erősítő közéleti helyzetek, a független sajtó és ellenzéki szereplők folyamatos munkája, valamint sokak közösségi aktivitása egyszerre teremtette meg az újraértelmezés és újjáépítés lehetőségét.

A választások után eltelt majd’ két hét azt mutatja, hogy az említett szereplők egyike sem dőlt hátra. Azt látjuk, hogy a váltás folyamatát hasonló dinamizmus fogja jellemezni, a politikai felhatalmazást adók pedig fenntartják a jogot, hogy véleményezzék a döntéseket, szorgalmazzák a jóvátételi folyamatokat, szigorúan véve az elszámoltatást.

Tudjuk, hogy ezekhez idő kell. Tudjuk, hogy van egy prioritási lista. Értjük, hogy nem tud minden azonnal és éppen olyan formában megoldódni, ahogy egyénenként külön-külön szeretnénk. És ott van a félelem is, hogy vajon lehet-e még korrigálni, és ha igen, akkor megvan-e a szükséges szándék, az arra való fogékonyság az ország új vezetésében. És megvan-e a szükséges elhivatottság és kiállási hajlandóság szakmai részről olyan kérdések előtérbe helyezéséről, amelyek nem állnak a prioritási lista élén.

Műtárgy- és műemlékvédelmi szakemberként vajon mikor kezdhetünk erélyesebben integetni, hangosabban elemezni helyzeteket, hogy ne okozzunk zavart, de azért még időben tegyük?

Csak majd miután az oktatásügy elindul egy reményteli úton? És az egészségügy is? Bár utóbbinál vannak biztató vezetői mozdulatok, de várjuk-e meg, amíg tényleg rendeződni kezdenek az életminőségünket elsődlegesen befolyásoló szakterületek. És az elszámoltatás terén vajon számíthatunk-e rá, hogy a kultúrával, a kulturális javakkal való visszaéléseket is előveszi a rendszer, és az igazságszolgáltatás is foglalkozik a kérdéssel?

Zsámbéki Anna: Most vált igazán láthatóvá, hogy rendszerszintű az embertelenség

A szabályozási környezet újraértelmezése során lehetőleg gyorsan el kell jönnie annak a pillanatnak is, amikor kikerül a jogszabályok közül a 2007. évi CVI. törvény 2024. december 6-án hatályba lépett módosítása [V. fejezet 36.§ (12)], amelynek értelmében a magyar állami vagyonba tartozó ingóság reprezentációs célból, protokolláris ajándékként ingyenesen átruházhatóvá vált.

Hiszen számos példát ismerünk az elmúlt időszakból, amelyeket a törvénynek ez a rövid mondata szentesít.

A közgyűjteményi vagyon politikai felhasználásának legerősebb jelképei közül felidézhetjük a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe tartozó, II. Zsigmond Ágosthoz kötött díszpáncélt, amelyet 2020-ban a miniszterelnök személyes döntése nyomán, a muzeológiai szakmai kontroll megkerülésével adtak át diplomáciai ajándékként Lengyelországnak.

A múzeumi kontextusból való kiszakítás, az intézményi „kiürítés” emlékezetes példája, amikor 2016-ban az Iparművészeti Múzeum Esterházy-eredetű műtárgyai Fertődre kerültek, tartós és megnyugtató bemutatási koncepció nélkül. Így közkincs helyett leginkább a kastélyfejlesztési projektek és az országos múzeumi rendszer konfliktusának szimbólumává váltak.

Ide sorolható az is, amikor

a Szépművészeti Múzeum tíz értékes festménye egy Habony Árpádhoz köthető, kezdetben titkolt helyszínen lévő magánlakásba került kölcsönzés címén,

alacsony díj ellenében, kétséges biztosítási háttérrel, majd csak a nyilvánosság nyomására került vissza a gyűjteménybe...

HALMAI GÁBOR: ALKOTMÁNYOSSÁGI DILEMMÁK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: HALMAI GÁBOR
2026.04.24.


...A Tisza kétharmados győzelme okafogyottá tette a vitának az alkotmányozásra és a kétharmados törvények módosítására, hatályon kívül helyezésükre vagy akár az intézmény megszüntetésére vonatkozó részeit. Ugyanakkor továbbra is fennmarad a probléma, hogy mi legyen a 12 vagy 9 éves mandátummal bíró közjogi szereplőkkel (a köztársasági elnök, az alkotmánybírák, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke), akik kiszolgálták az autokratikus rendszert, és okkal feltételezhető róluk, hogy az új kormány idején is egykori urukat szolgálnák, és ott akadályoznák a jogállam visszaállítását, a felelősök elszámoltatását, ahol csak tudják. És tudnák. A köztársasági elnök alkotmányossági vétók sorozatával béníthatná meg a törvényhozás munkáját, az Alkotmánybíróság pedig rendre megsemmisíthetné az átalakulást szolgáló kezdeményezéseket. És míg a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek vagy az Állami Számvevőszék elnökének leváltása az Országgyűlés által valamiféle méltatlansági alapon viszonylag könnyebben elképzelhető a mai szabályok alapján is, a köztársasági elnöké és az alkotmánybíráké aligha, hiszen mindkét esetben a Fideszhez lojális, jelenlegi összetételű Alkotmánybíróságé a döntő szó. Vagyis hiába kezdeményezi a képviselők 1/5-e majd, hogy szavazzák meg kétharmaddal a felmentési javaslatot mondjuk valamelyes szándé­kos törvénysértés miatt (biztosan talál­nának ilyen eseteket), a végső döntés az alkotmánybíráké, ráadásul kétharmaddal. Alkotmánybírót pedig jelenleg csak maga a testület mentheti fel például méltatlanná válás esetén. Róka fogta csuka helyzet, amiből kizárólag az Alaptörvény és az Alkotmánybíróságról szóló törvény kétharmados módosításával és visszamenőleg alkalmazásával lehet kitörni. Itt kellene alkalmazni a visszamenőleges tör­vény­alkotás kivételes, időleges és ará­nyos korlátozását. De itt is óvatosan kell eljárni, mert ha a köztársasági elnök felmentését kivesszük is az Alkotmánybíróság kezéből és a képviselőkre bízzuk (hiszen végülis ők is választják meg az államfőt), az alkotmánybírák felmentése az általuk ellenőrzött Országgyűlés által alkotmányosan aggályos lenne, ezért egy ilyen megoldás valóban csak kivételes lehet.

A választók „alkotmányos lelkesedése”

Az önkényes hatalomgyakorlást szolgáló és a jogállami átalakulását akadályozó közjogi szereplők eltávolításától különböző és hosszabb előkészítést igénylő probléma az Alaptörvény felváltása egy új, demokratikus és jogállami alkotmánnyal. Ehhez pedig szükséges, de nem elégséges a kétharmados parlamenti többség. Kell hozzá egy alkotmányos pillanat, amikor a polgárok túlnyomó többsége magáénak is vallja és támogatja az új alkotmányt. Az „alkotmányozási pillanat” fogalma – melyet Bruce Ackerman, a Yale Egyetem professzora vezetett be az alkotmányjogi irodalomba – a történelem olyan pillanataira utal, amikor az ország lakosainak túlnyomó többsége kifejezi akaratát egy új alkotmány megalkotására, vagy legalábbis a meglévő átfogó reformjára. A leggyakrabban új államok létrejötte vagy a meglévők alkotmányos válsága esetén van ilyen pillanat. Az utóbbira lehetett volna példa a volt szocialista országok demokratikus átalakulása 1989–1990-ben, bár ahogy egyre inkább világossá lesz, leginkább saját hazánk esetében, valójában az emberek többsége számára nem az alkotmányozás volt a legfontosabb kérdés 1989-ben, de még később sem. (Ahogy Sajó András fogalmazta, hiányzott az „alkotmányos lelkesedés”, azaz nem volt „alkotmányozási pillanat”.)

Ennek az írásnak a központi kérdése: vajon beszélhetünk-e valódi alkotmányozási pillanatról ma Magyarországon...

GŐZERŐVEL BEINDULT AZ ORBÁNTALANÍTÁS

NÉPSZAVA / HOL ÉLÜNK?! PODCAST
Műsorvezető: BATKA ZOLTÁN
2026.04.25.



Ahogy megjósoltuk: még meg sem érkezett a Magyar-kormány, de már robbanásszerű az Orbán-rezsim beszakadása. Annyira megállíthatatlannak tűnik a Fidesz leépülése, hogy már most a legvalószínűbb verzió, hogy a Tisza szupertöbbségének vagy magából a Tiszából vagy a parlamenten kívülről alakulhat ki az érdemi ellenzéke. A jövő egyik komoly esélye egy modern újbaloldal kialakulása lehet – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában, ahol Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője, Muhari Judit belpolitikai újságíró, Varga Dóra főszerkesztő-helyettes és Batka Zoltán műsorvezető latolgatták a jövőt. Szó esett arról is: Magyar Péter akarja-e az „egy a tábor egy a zászló” jegyében egybentartani a Tisza erősen heterogén táborát, milyen lesz a frakciófegyelem a pártban? Meg tudja-e majd őrizni a Tisza a mozgalmi bázisát?

ORBÁN KRISZTIÁN: MAGUNKNAK HARCOLTUK KI A RENDSZERVÁLTÁST

444.HU
Szerző: 444.hu
2026.04.24.



Igazságtétel, alkotmányozás, az oroszok kiszorítása – Orbán Krisztián szerint százéves távlatban egyedülálló lehetőség nyílt arra, hogy Magyarországon tartós politikai rendszert hozzunk létre. Kegyelmi pillanat a négyzeten.

ZSOLTI BÁCSIRÓL IS VALLOMÁST TETT A SZŐLŐ UTCAI ÜGY KORONATANÚJA

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2026.04.24.



Megdöbbentő interjút adott a Kontrollnak Bangó Sándor, a Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja, aki a volt igazgató, az azóta letartóztatott Juhász Péter Pál által elkövetett szexuális kényszerítés és erőszak mellett beszélt a hírhedt „Zsolti bácsiról” is. 

Ha szeretné támogatni a fideszes gyermekvédelmi rendszer és Zsolti bácsi áldozatát, 
ezen az oldalon utalhat bármekkora összeget, hogy Sándor új életet kezdhessen! https://4fund.com/hu/akp6ay

HULLANAK A CSONTVÁZAK AZ ORBÁN-RENDSZER SZEKRÉNYÉBŐL – EZ VISZONT PRIVÁT

KLASSZIS MÉDIA / EZ PRIVÁT PODCAST
Műsorvezető: WÉBER BALÁZS
2026.04.24.



A választás előtt kirobbant titkosszolgálati és egyéb botrányokat követően a héten újabb, az Orbán-rendszer számára felettébb kellemetlen ügy pattant ki: Simor András volt MNB-alelnök zsarolással, maffiamódszerekkel és hivatali visszaéléssel vádolta meg a jegybank egyik volt alelnökét. Kandrács Csaba tagad, Varga Mihály jelenlegi elnök ugyanakkor vizsgálatot rendelt el. Mit mond el ez az ügy a rendszer természetéről? Mekkora az igény itthon az elszámoltatásra, és hogyan kellene azt megtenni?

Erről, a Barátság újraindításának hátteréről, a Tisza-miniszterekről és egyéb aktuális ügyekről is vitázott szubjektív hétértékelő műsorunk, az Ez Viszont Privát 97. adásában Wéber Balázs vezető szerkesztő, Bózsó Péter újságíró és Vámosi Ágoston újságíró.

00:00 Beköszön. 
02:02 Újabb MNB-botrány, maffiamódszerek. 
09:00 Út a börtönbe-program. Elszámoltatás, de hogyan? 
12:50 Az MNB és az elvétett inflációs cél. 
15:00 Tisza-miniszterek. A leghúzósabb területek. Honnan lesz pénz? Uniós pénzek. 
27:00 Mikor lesz új köztársasági elnök? És ki lesz az? 
29:40 Lesznek-e megszorítások? 
32:30 Benzinmizéria. Orosz olaj. 
39:30 Miért most indult újra a Barátság? Zelenszkij ravasz játszmája. 
44:20 Bajban az orosz gazdaság. A Viktória-sztori. Fronthelyzet. Lekapcsolt Starlink. 
53:20 Letartóztatjuk Netanjahut? 
57:20 Szijjártó-interjú & Co. 
01:03:20 Elköszön.

GÁBOR GYÖRGY: AZ EMLÉKEZET ÓSZERESEI

VÁLASZ ONLINE
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.04.25.


„Sokat és mélyen kell beszélni a tanulságokról: miért hittük el azt, hogy itt minden rendben van. Egy zseniális, fontos, jó Magyarország történetében kiemelkedő jelentőségű 16 éven vagyunk túl. Rossz külpolitikai helyzet, az egész környezetet sújtó gazdasági válság. Kissé elitista kormányzás volt. A 2024-es önkormányzati választáson el kellett volna gondolkodni, és megváltoztatni az egész választási rendszert. Végig kellett volna vinni az elnöki rendszer elképzelését Orbán Viktornak. Magyarországból lehetett volna Szingapúr. Igazi csatorna-figurák lépnek be a közéletbe. Mit képzelnek ezek? Jogunk van ellenállni ezekkel a szemétládákkal szemben. A zseniális külpolitikai építkezést most egy sokadrangú globalista mellékszerepért feladtuk. Az az eszmény, amit Orbán felépített, az egy jó eszme, nyerő, sikeres Magyarországot a legszebb korszakába repítő eszme, ezt nem szabad feladni.”

E mondatsor egy beszélgető műsorban hangzott el, ahol a hatalomhoz hű, nem a tehetségükért, nem az intellektusukért, nem is a morális nagyságukért, kizárólag a hűségükért bőkezűen és nagyvonalúan jutalmazott megszólalók igyekeztek számot adni arról, mi történt, és miként jutott pártjuk és ideológiájuk, miniszterelnökük és ők maguk idáig. Ami itt hangot kap, nem egyszeri vélemény, hanem egy bejáratott beszédmód: különböző szereplők száján, különböző fórumokon, mégis azonos szerkezetben visszatérő formulák sora.

Egy kaptafára készült nyelv működik itt: ugyanaz a mondatszerkezet, ugyanaz a hangsúly, ugyanaz a gondolkodási ív. A szereplők cserélődnek – az „elemzők”, interjúkat adó politikusok, rádió- és televíziós műsorok visszatérő hangjai –, a megszólalás módja változatlan marad. A variációk száma bőséges, a tartalom egyetlen.

Ami ezekben a mondatokban igazán feltűnő, az nem a politikai állítások szintje, hanem a gondolkodás hiánya. A „tanulságok” szó elhangzik, de a tanulság nem jelenik meg. A „gondolkodni kellett volna” formula elhangzik, de gondolkodás nincs mögötte. A beszélő mintha egy már lezárt szövegkönyvből olvasná fel a reflexió gesztusát, anélkül, hogy a reflexió ténylegesen megtörténne.

A tizenhat év ebben a beszédmódban egyszerre válik dicsőséggé és felmentéssé. Dicsőséggé, mert „zseniális korszak”. Felmentéssé, mert a kedvezőtlennek minősített külső körülmények – külpolitikai helyzet, gazdasági válság, globális folyamatok – olyan értelmezési keretet kínálnak, amelyben a belső felelősség kérdése eleve háttérbe húzódik. A hibák körülménnyé szelídülnek, a következmények szükségszerűségként jelennek meg.

A „kissé elitista kormányzás” fordulat különösen árulkodó. Egy teljes hatalmi struktúra szelíd átnevezése. Az elitizmus itt nem leírás, hanem nyelvi védekezés: annak a rendszernek a megnevezése, amelyben a hozzáférés, a vagyon és a lehetőség nem teljesítmény, hanem lojalitás szerint szerveződik.

E beszédmód mélyrétegében – és épp ez a lényeg – egy különös időtapasztalat körvonalazódik, amely alapvetően meghatározza azt is, miként viszonyul önmagához és a múlthoz.

A múlt megerősítésként szolgál: azt igazolja, hogy ami történt, szükségszerű és helyes volt. A jelen igazolásként működik: azt mutatja, hogy ami van, az rendben van. A jövő ígéretként jelenik meg: azt sugallja, hogy ami következik, az már előre elrendezett. Ebben a szerkezetben háttérbe szorul az a munka, amely a történeti megértés feltétele: a múlthoz való következetes visszatérés mint vizsgálati feladat. Az a fajta feltárás, amely nem igazolni kíván, hanem megérteni; amely nem elfedni, hanem láthatóvá tenni törekszik; amely a döntések, mulasztások és következmények összefüggéseit teszi láthatóvá. Egyedül ez a munka képes irányt kijelölni a folytatáshoz.

Szent Ágoston számára az idő ennek a belátásnak a közege. A „Benned mérem, lelkem, az időt” annak felismerése, hogy az ember az időben változik. Az idő nem mozdulatlanság, hanem alakulás: tévedések, felismerések, korrekciók egymásutánja. A múlt nem lezárt igazság, hanem feldolgozandó tapasztalat.

Az autokratikus rendszerek ezzel szemben az örökkévalóság képzetében rendezik be önmagukat. Nem időben gondolkodnak, hanem fennállásban. A rendszer nem folyamatként jelenik meg, hanem állapotként, amelynek tartóssága magától értetődőnek tűnik. A hatalom gyakorlói és haszonélvezői fokozatosan hozzászoknak ahhoz a meggyőződéshez, hogy a fennálló rend nem átmeneti, hanem tartós, de inkább örök. Intemporális.

Ebben az örökkévalóság-érzetben a jólét különös jelentést kap. A megszerzett pozíciók, a hozzáférések, a kivételezett helyzet nem ideiglenes állapotként jelenik meg, hanem állandóságként. Ami állandónak látszik, az nem sürget felülvizsgálatot. Ami tartósnak tűnik, az nem hív elő korrekciót. Az autokráciában vagy a diktatúrában a kritika és a bírálat éppen ezért szorul háttérbe, válik gyanússá vagy tiltottá: mert az időhöz kötődik, ahhoz a belátáshoz, hogy a fennálló állapot nem örök, hanem változtatható, javítható, korrigálható.

A lojalitásból származó jólét nemcsak anyagi biztonságot jelent, hanem érzékelési keretet is kialakít. A gyors felemelkedés, a közforrásokhoz való hozzáférés, a kiváltságos helyzet olyan világot hoz létre, amelyben a rendszer önigazolása mindennapi tapasztalattá válik.
Innen érthető, miként jelenhet meg tizenhat év után a „gondolkodni kellett volna” fordulat. A mondat nem annyira felismerést fejez ki, mint inkább egy halvány, még ki nem bontott belátás nyomát: annak jelzését, hogy a hatalom mégsem időtlen, mégsem kivont a múlás alól, hanem időhöz kötött. E felismerést azonban nem követi feltárás, nem kíséri önreflexió, nem alakul át következetes és őszinte elemzéssé; helyét a mellébeszélés, az önáltatás és a bizonyítvány szánalmas magyarázata foglalja el.

Amikor ez a felismerés nem mélyül el, a következmények sem rendeződnek értelmezhető tapasztalattá. A korábban egységesnek mutatott történet megbomlik, a dicsőség nyelve és a tapasztalható valóság közötti különbség egyre szembeötlőbbé válik. A beszédmód azonban változatlan marad: ugyanazokkal a fordulatokkal, ugyanazzal a hangsúllyal próbálja leírni azt, ami már nem illeszthető bele ebbe a rendbe.

Így válik láthatóvá a törés: az örökkévalónak gondolt állapot és a tényleges időbeliség közötti feszültség. Éppen ezért kell különös figyelemmel kísérni minden olyan berendezkedést, amely fokozatosan elveszíti az időérzékét, és saját fennállását egyre inkább örökkévalónak, időn kívülinek kezdi hinni.