EURÁZSIA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA

Szerző: VÁNCSA ISTVÁN

2018.11.16.

Mostantól Eurázsiát építünk, jelentette be múlt hét pénteken a miniszter­elnök, némiképp váratlanul. Fél éve még „a lélekben és kultúrában törté­nelmi sorsközösséget alkotó Közép-Európát” terveztük tető alá hozni, az is szép feladatnak látszott, Eurázsia építésének új ideája viszont min­dent elhomályosít. Függetlenül attól, hogy ez a gondolat valójában se nem új, se nem magyar, hanem használt és orosz. Ötletgazdája Putyin, első ma­gyar követője pedig a még szélsőjobbos korszakát élő Vona Gá­bor, aki egy orosz netes orgánumnak adott 2014-es interjúban vallotta be, hogy immár ő is eurázsiainak érzi magát, s közben nyilván szemér­mesen pis­logott.

Persze miniszterelnökünk nem úgy eurázsiai, mint Vona volt egyko­ron, hanem mint Nagy Sándor vagy Dzsingisz kán, csak nekik nem jött össze. Ő majd megoldja. Birodalom, amely a Dél-kínai-tengertől az Atlan­ti-óceánig ér, lelki-szellemi erőközpontja a felcsúti stadion, ütere a transz­eurázsiai méretre nyújtott kisvasút leend.

Építésének zászlaját a kínai és kelet-közép-európai orszá­gok jegy­bank­elnökeinek találkozóján bontotta ki, rámutatva, hogy Ma­gyarország és Kína hetven évvel ezelőtt létesített egymással diplomáciai kapcsolatot. „Ez ha nem is világrekord, de előre rangsorol bennünket azon országok sorában, amelyek nem tegnap kezdték fölismerni, hogy Kínának egyszer még lesz világgazdasági és világtörténelmi jelentősége” – mondta nyilván rezzenetlen arccal, mint mindig, amikor olyan földren­gető hülyeségekkel hozakodik elő, hogy abba Árpád apánk lova is belepi­rul.

Negyvenkilenc október elsején Mao Ce-tung kikiáltotta a Kínai Nép­köztársaságot, október negyedikén az összes magyar lap megírta, hogy a Szovjetunió nagykövetet küld az új Kínába, másnap Kállai Gyula külügy­miniszter már a Szabad Nép címoldalán jelentette be, hogy a Kínai Nép­köztársaság kormányát Kína egyetlen kormányának ismerjük el. Ugyan­ekkor Csehszlovákia, Lengyelország és Románia is felvette Kínával a dip­lomáciai kapcsolatot. Vagyis Moszkva intett, a csatlósok pedig ugrottak, bár meglehet, hogy Moszkvának nem is kellett intenie. Ezt amúgy min­denki tudja, aki balszerencséjére a világnak ebben a zugában született, Orbán hallgatóságát pedig a volt csatlósországok és Kína bankszakembe­rei alkották. Nekik mondta, hogy Kína eljövendő világgazda­sági jelentősé­gét mi már akkor, negyvenkilenc őszén felismertük, és e fel­ismerés jegyé­ben iparkodtunk eljárni. Nem félt, hogy kiröhögik. Persze félni máskor se szokott, ilyen ember, a kérdés csupán az, hogy mért csi­nálja. Mért beszél nyilván­val­ó zagyvaságokat, kiket akar meggyőzni velük és miről. „Tiszte­lettel köszöntöm Önöket itt, a Budai Várban, ami a ma­gyar nemzetnek az ősi szellemi és politikai központja. Láthatjuk, hogy az elődeinknek meg­volt a magukhoz való esze. Olyan helyre építették meg az évszázadokon keresztül a legfontosabb gondolatok és döntések meg­születésének hely­színét, ahonnan nemcsak nyugatra, hanem keletre is lehet látni.” Voltak a magyar retorika történetének egészen kiváló szóno­kai, Apponyi, Deák, Kos­suth, Wesselényi és mások, de a retorikai poszt­modernnek csupán egyetlen kiemelkedő reprezentánsa ismert, Orbán Viktor. Még egy ha­son­ló, ha van isten, a jövőben se születik.

Matolcsy Györgyöt ebben a beszédében többször is kormányzó úr­ként emlegeti...

ITT OLVASHATÓ