Szerző: HONT ANDRÁS
2018.02.09.
Kelemen Hunor kedvelni fog. Azt írja ugyanis Facebook-oldalán, válaszul Tamás Gáspár Miklósnak lapunkban megjelent írására (Kelemen Hunor vacsorája), hogy kedveli a dühös embereket. Én pedig kurvadühös vagyok. Mégpedig azért, mert a hivatalos magyarországi kormányzati politika rangjára emelt nemzetveszejtésbe (melynek forrása a tudatos cinizmus és a mély műveletlenség) egy ideje külhoni véreink fölkent vezetői is beszálltak. Ugyanis lehet-e másnak tekinteni, mint nemzetvesztésnek, ha a nemzetből kirekesztik azokat, akik nem hívei a kormánypártoknak, aki meg nem fontos, azt leszarják (természetesen ideértve a határon túliak nagyobb részét, de erről később). És akkor még az előbbiek jártak jól, mert a másként gondolkodókat simán idegen ügynöknek is bélyegezhetik, vagyis nem egyszerűen nem tagjai alanyi jogon a kulturális-nyelvi-politikai közösségnek, de egyenesen ellenségei annak, mert csak. Aki nem illeszkedik hajszálra egy Németh Szilárd-alakú öntőformába, az nem magyar. Nehéz dilemma.
TGM is azt nehezményezi, hogy a legnagyobb határon túli magyar párt vezetője, miután elfogadta két magyarországi ellenzéki politikus invitálását, a közös vacsorát követően – mindenféle illemet, távlati, közös érdeket áthágóan – feltétlenül szükségét érezte hűségéről biztosítani mentorát és mecénását, a magyar kormányfőt. Mindezt azon az alapon, hogy „az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Ami szubtilis jelzése annak, hogy a többiek „nemzetpolitikáját” nem tartják annyira jónak, illetve ha ők jönnének, akkor a „jó nemzetpolitika” majd nem folytatódna. Nos, ha már „nemzetpolitika” – amely alatt, ha jól tippelek, valami magyarság-erőforrásgazdálkodást kell értenünk –, akkor vegyük magát a „nemzetpolitikát”, mely szó a legmegengedőbb esetben is redundancia, de nemzetünk és politikánk integráns részét képező szép nyelvünk mégoly flexibilis szabályai alapján is inkább értelmetlen hadova. Magyarán Kelemen Hunor nem mondott semmit, de legalább jól megbántott egy csomó embert, akinek fontos, hogy mi történik Erdélyben, de magyarországi, ellenzéki szavazó. (Mondom ezt úgy, hogy engem ugyan sem Karácsony Gergely, sem Molnár Gyula nem képvisel.)
A 2004-es sajnálatos decemberi eseményeket, majd a NER állampolgársági törvényét követően súlyosan terhelt a magyar-magyar viszony. Valamennyi felelős vezetőnek az volna a dolga, történelmi szerepe, hogy a kölcsönös gyanakvást és ellenszenvet csökkentse, hogy magyarszámba vegye a „nemzetpolitikai” alapon stigmatizált áramlatok híveit is. Magyarország felé azt kéne mutatni, hogy a határon túli közösségek világnézetileg pont olyan sokszínűek (valójában sokkal inkább), mint a csonkamagyar, míg határon túlra azt, hogy aki nem fideszes – még ha nem is értünk egyet vele – az attól még lehet derék magyar, kiváló „nemzetpolitikus”.
Ehhez képest Kelemen Hunor csinálta, amit csinált, majd – jó politikushoz méltóan – besértődött. Válaszában ezt írja: „úgy tűnik, hogy amikor az erdélyi magyar emberről van szó, akkor néhány hasonló elvárás mind román, mind magyar (értsd magyarországi) oldalról elő-elő bukkan. Nem tudok kezdeni semmit azzal az elvárással, hogy a »lelki függetlenség« szerény jelzése és az erdélyi magyar ember bátorságának a fokmérője az lenne, hogy bizonyos kérdésekben mélyen hallgat”. Kelemen Hunornak itt a következőket sikerült elkövetnie: 1. azonosította az őt ért kritikát, az „erdélyi embereknek” szóló intéssel. Ismerek még valakit, aki pontosan így szokott eljárni hasonló helyzetekben, nekünk, magyarországi magyar embereknek semmi jó nem származott eddig ebből. 2. a kolozsvári TGM-től érkezett bírálatot „magyarországi” megjegyzésként tipizálta, és még megtoldotta azzal, hogy fölöltötte a mártírpózt, amikor így fogalmazott: „onnan nézve magyarul beszélő büdös bocskoros román vagyok. A románok feléről nézve pedig irredenta bozgor, nemzetbiztonsági kockázati tényező.” Kelemen Hunor jól tudja, hogy kinek címzi ezeket a sorokat, azt is, hogy Tamás Gáspár Miklós fiatalkorában mennyivel nehezebb volt erdélyi magyarnak lenni, mint az övében, ennek ellenére éppen egy TGM-szöveg kapcsán érzékenykedik (összemosva TGM és a TGM által is megvetett kommentelő szavait), hogy ő, Kelemen Hunor „onnan” (azaz Magyarországról) „magyarul beszélő büdös bocskoros román”. Szóval, aki rosszallását fejezi ki egy erdélyi megnyilvánulás miatt és nem fideszes, hát az egy, az egy... egy gyurcsány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.