"A HAZA MINDEN ELŐTT" - NA JÓ, DE MIT JELENT EZ?

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: SÁROSI PÉTER
2018.03.15.

A Fidesz-kormányzat választási kampánya középpontjába egy Kölcsey-idézetet helyezett: “A haza minden előtt.” Bár ezzel az idézettel elviekben mindenki azonosulni tud, de az értelmezéssel, amit a mai kormány ad neki, sokan nem. Ráadásul nem sok köze van a reformkorhoz és a 48-as forradalomhoz.

A jelenlegi hatalom számára ugyanis a haza embereknek etnikailag, nyelvileg, vallásilag, kulturálisan, sőt, hovatovább politikai világnézet szerint is homogén tömbjét jelképezi, amelyet meg kell védelmezni a sokszínűséggel, a multikulturalizmussal, a migrációval, a haladással stb. szemben. Egy virág, amit védőbúra alá teszünk és elzárunk a külvilágtól. A “minden előtt” ebben az értelmezésben nem csak azt jelenti, hogy a hazát meg kell védeni a (vélt) külső ellenségtől, de azt is, hogy az egyénnek fel kell oldódnia a népakaratban (volonté général, copyright Rousseau), amit természetesen a népnek az ő fideszes vezetői határoznak meg. Az egyénnek így nincs is joga erkölcsi ítéletet hozni az ő vezetőinek korruptsága felett, kizárólag ahhoz van joga, hogy alkalmazkodjon és kövesse a nyájat, és gyűlölje az Ellenséget, akit aktuálisan gyűlölni kell. A hazának ezzel a kifelé zárt és kirekesztő, befelé beolvasztó és elnyomó értelmezésével a mai magyarok jelentős része nem tud azonosulni. Ezen felül meggyőződésem, hogy ez az értelmezés ellentétes az 1848-as felfogással is, az alább következő okokból.

1. A haza kulturálisan, etnikailag stb. nem homogén tömb

Az a haza, amiről a márciusi ifjak szónokoltak március 15-én, nem csak a magyarok hazája volt, semmiképpen nem képezett etnikailag, kulturálisan és vallásilag homogén tömböt. Nézzük például a 48-as pesti forradalom tömegbázisát. Jókai szerint 20 ezren kísérték őket Budára a Helytartótanácshoz átadni a követeléseiket: vajon ebből a tömegből egyáltalán hányan vallották magyarnak magukat? Nem biztos, hogy a többség. Hiszen a korabeli statisztikák szerint Pesten a lakosságnak csak kisebbsége volt magyar, többségben voltak a németek. Nagyon valószínű, hogy voltak olyan polgárok is a lelkesen ünneplő tömegben, akik “Was sagt er?” kérdéssel fordultak a mellettük állóhoz, amikor Petőfi a Nemzeti Dalt szavalta. Nem véletlen, hogy a szónokok egy része németül is szólt a tömeghez, és a 12 pontot németül is ki kellett nyomtatni, hogy a magyarul nem beszélők is megérthessék. És mégis: magyart, németet, zsidót, szlovákot, szerbet egyaránt kimondhatatlan lelkesedéssel töltötte el, ahogy Petőfiék a hazáról beszéltek nekik. Ahogy a pesti eseményekről egy korabeli sajtóbeszámoló fogalmaz: “Az öröm és lelkesültség, a szebb jövő biztos reménye átalános; német magyar zsidó vagy rácz és tót feledett minden nyelyvbeli különbséget, mint egy haza fiai, mint testvérek egyesültek, s ugyan azért rendbontásról, czivakodásról vagy csak vitáról is még eddig szó sem volt.”...

ITT OLVASHATÓ