RÁADÁS: A HETVENÉVES PRESSER GÁBOR HETVEN LEGJOBB SZÁMA

24.HU
Szerző: BORDÁS GÁBOR, INKEI BENCE, JANKOVICS MÁRTON
2018.05.27.

A legtermékenyebb és legsokoldalúbb magyar dal- és zeneszerzők egyike. Nincs ember az országban, aki ne ismerné legalább pár slágerét, akár egykori zenekaraival, az Omegával és az LGT-vel játszotta őket, akár szólóban, vagy éppen valaki másnak írta azokat, legyen az Zorán, Katona Klári vagy éppen Kovács Kati. De írt ő musicalt és filmzenét, sőt, még reklámzenét is, melyekről nem mindenki tudja, hogy Presser Gábor áll mögöttük, de a slágerei között is volt olyan, amelyikről mi sem tudtuk biztosan korábban, hogy azt is ő írta-e. Átnézve a listát, elképesztő, milyen változatos stílusokban alkotott sikerrel, és ha néha lehet is sejteni az inspirációt, mindig érezhető a könnyedség, amellyel az adott műfajt kezelte.

A 70. születésnapjára most megpróbáltuk kiválasztani a 70 legjobb szerzeményét, amit ha esetleg ő maga is látna, egész biztos nem lenne vele elégedett: „Biztos, hogy jobb zeneszerző vagyok, mint huszonöt vagy ötvenévesen. Jobb dalokat (is) írok, de ez persze nem változtat azon, hogy az új dalaim belehalnak a régiekbe, amik ott menetelnek mögöttem évtizedek óta, és kíméletlenül letaposnak szinte bármit, ami azóta születik. Az idő az ő nagy előnyük” – mondta a tavalyi interjúnkban Presser Gábor, és bizony ebben az összeállításban is egyértelmű többségben vannak a pályája első vagy második évtizedében született szerzemények. Sajnos vagy nem sajnos, a popműfaj ilyen, hogy nem feltétlenül a nagyobb szakmai tudás érvényesül benne. Vigaszként talán az hathat Presser számára, hogy ezzel nincs egyedül: Paul McCartney koncertjeire is a Beatles-számok reményében mennek a legtöbben, pedig írt ő azóta oratóriumot is, mint ahogy a Rolling Stones is a régi klasszikusait turnéztatja meg újra és újra, néhány új dallal felfrissítve a műsort.

Mindazonáltal arra törekedtünk, hogy Presser valamennyi fontos szerzői korszaka és műve képviseltetve legyen az összeállításban, de a legnagyobb durranások tényleg évtizedekkel ezelőtt születtek. Legalábbis szerintünk, hiszen vélhetően mindenkinek megvan a maga véleménye a kérdésben. Következzen hát a szerintünk 70 legjobb száma, a jótól a még jobb dalok felé haladva – a dalokat, amikhez nincs videó beágyazva, a címre kattintva lehet meghallgatni.

70. Születésnapodra (Presser Gábor – Adamis Anna), Harmincéves vagyok, 1975.

Mi mással is kezdhetnénk a köszöntést, mint Presser leginkább idevágó szerzeményével. Egy kevésbé ismert musical kevésbé ismert száma ez, pedig mennyivel frissebb és lendületesebb a torták behozatalakor kényszeresen lejátszott születésnapi dalok többségénél.

69. A szerelem jó, a szerelem fáj (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán), 2003.

A melankolikusabb, zongora mögött dörmögős-dünnyögős szólókorszak egyik első, és máig talán legszebb darabja, egy nagy igazsággal a középpontban.

68. Ezt egy életen át kell játszani (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán), Hevesi Tamás, 1994.

A SLÁGER, amelynek idején úgy tűnt, hogy rock and roll sztár lesz Hevesi Tamásból, csak aztán Presser nem írt neki több számot. 1994-ben a klip is elég menőnek számított, ráadásul a Postabank jóvoltából moziban (!) játszották, ami tovább emelte a renoméját.

67. Induló az indulásról (Presser Gábor – Varró Dániel), Túl a Maszat-hegyen, 2005.

Tizenkét év telt el az utolérhetetlen A padlás után, amikor Presser újabb színdarabbal jelentkezett, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című versregényéből írtak közösen zenés kalandjátékot a Budapesti Bábszínház számára, amit aztán öt évvel később újabb öt dallal toldottak meg a Pesti Színház bemutatójára. A favoritunk már az eredetiben is szerepelt, és jó szívvel ajánljuk többek között minden kisgyerekes szülőnek, akinek problémát jelent rávenni a csemetéjét az elindulásra.

66. Sziszifuszi blues (Presser Gábor – Sztevanovity Dusán), LGT, 1980.

Egy ilyen, fél évszázadon átívelő könnyűzenei toplista nem lehet teljes blues nélkül. Az LGT diszkográfiájában párszor feltűnik ez a bűvös szó, a Loksi lemezen lévő Sziszifuszi blues viszont emblematikus dallá vált. Tökéletes hidat képez a tradicionális Royal blues (1971) és az artosabb, instrumentális Banális blues (1984) között, ami szintén Presser szerzeménye. Az élet értelmetlensége feletti mollos merengés Karácsony János Pink Floyd-os beütésű gitárszólójával ér el a csúcspontra. Aztán kezdhetjük az egészet elölről...

ITT OLVASHATÓ