EGY MAGYAR PÁRIZS FELÉ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Kovács Gergely
2018.08.20.

Régen töprengtem már annyit egy poszt közzététele előtt, mint a mai esetében. Egyrészt a blogon szokatlan a műfaja, hiszen egy novelláról van szó, másrészt ugyanakkor úgy gondolom, elég jól megragadja, milyen az, amikor valaki először utazik külföldre (ráadásul nem túl nyitottan a világra) és milyen előítéletek is élnek (egyes) emberekben. Szóval érdeklődve várom, mit gondoltok Kovács Gergely (akinek egyébként jelent már meg írása a blogon, itt és itt) novellájáról. Adjatok neki esélyt!

„K nem az a fajta volt, aki Párizsba utazik kiállítást nézni. Ami azt illeti, szülővárosa határát sem lépte át legalább tizenöt éve. Nem érezte különösebb szükségét. Ami kellett, mind megtalálta B-ben a városi rangra emelt kisközségben, mélyen beágyazva az Alföld porába. A P-né által hőn óhajtott zsírégető csodaszert pedig az interneten rendelte meg Nepálból. Előtte azért leellenőrizte mindkét patikát, nem bújt-e meg valahol a sok kis doboz között. A cégnél, ahol dolgozott persze mit sem tudtak minderről, így aztán harminc éves megbízható munkájának, valamint egy az irodában véletlenül ottfelejtett festmény-albumnak köszönhetően most egy vonaton robogott a DeGaulle reptérről a francia főváros szívébe. K őszinte volt magához, tudta, ennyi erővel akár egy idegen bolygóra is küldhették volna. Nem ejtették a feje lágyára, minden átszállást, minden utcát gondosan feljegyzett a noteszébe. Feszülten figyelte a tájat odakint. Már negyedórája száguldanak és még mindig csak a külvárosban járnak. Óhatatlanul el fog tévedni egy ekkora metropoliszban. De mit tegyen, ha egyszer szereti Monet-t?

Maga sem értette, miként lehetséges ez. Meglehetősen távol állt tőle az impresszionizmus. Első benyomásait a legritkább esetben sem tartotta megjegyzésre érdemesnek. Ha jobban belegondol, a másodikat és következőket sem. A leülepedett, megszilárdult, ténnyé nemesült dolgok között mozgott otthonosan, az se zavarta, hogyha mások által már keményre taposott úton közelíthette csak meg ezeket. K büszke volt arra, hogy ésszerűen gondolkodik. Egy könyvelőnek erre van leginkább szüksége. A számok és számlák világa amúgy sem hemzseg a váratlan impulzusoktól. Az első benyomás azonos az utolsóval, és ez nagyszerűen működött, biztonságos volt, mint egy anyaöl. Monet-val lázadt csak kicsit: A nyárfák, tavirózsák és a reggeli Szajna titkos kapcsok voltak a bizonylatokon túli bizonytalan világgal. Jól tudta, hisz utánanézett többször is, hogy a mester már az absztrakt festészet előfutára volt, melyből ugyan mit sem értett, mégis valami jól eső borzongást keltett benne, mint gyermekként a benzinkút fényei alól kikémlelni a vaksötét tájba.

K-nak megvolt az a különös képessége, hogy amint kikerült jól megszokott világából, egyfajta burkot növesztett maga köré, mint valami szkafandert, tartósított otthoni levegővel, és persze elegendő keresztrejtvénnyel. Még nem sejtette, hogy hamarosan kirángatják belőle. Valami már mocorgott, zsizsegett benne egy ideje, sóhajtott hát, kiegyenesedett, nyugalmat parancsolt magára. Majd konstatálta, hogy talán kissé szigorú volt magához, ugyanis a szomszédos ülés mozgott, jobban mondva a rajta ülő alak. Lopva ránézett, a pasas arca jóformán nem is volt látható, csupán a tekintélyes orr és a szilaj tekintet látszott ki a dús arcszőrzetből. K homlokát ráncolva fordult vissza, és most kettőt is sóhajtott. Ő igazán nem akar ítélkezni, de tudja ő, hogy miféle ez a jóember! P-né, a titkárságról is folyton róluk papol. Ezek az átkozott arabeusok nem nyughatnak. Folyton fel akarnak robbantani valamit. A szakállas a táskájában matatott. K agya komótosan kapcsolta össze az eddig szerzett információit, és amint a művelet sikerült, egyszeriben kimelegedett. Szomszédja nyilván kést, géppisztolyt vagy bombát rejteget. Menten elő is húzza! Egészen elgyengült a lába, kis híján elkerülte a figyelmét, hogy a vonat megállt. Tanakodott, mitévő legyen, végül úgy érezte, nevetséges lenne leszállnia. Ahogy továbbindultak, már bánta, hogy nem tette meg...

ITT OLVASHATÓ