2018. december 2., vasárnap

FEJLESZTÉSEK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.12.02.


Egyre többet hallani itthon is a NEET fiatalokról, azokról a 15-29 év közöttiekről, akik nem dolgoznak, és nem vesznek részt semmilyen oktatásban, képzésben. Sokan vannak ők, olyanok, akik kiestek az oktatási rendszerből (legkésőbb 16 évesen), és attól tartok, ha beszámolnánk azokat is, akik a közmunkához csatolt, hatékonyságban, tudásátadásban erősen megkérdőjelezhető tanfolyamokon vesznek részt, egészen riasztó számot kapnánk.

Ezek a fiatalok alapkészség-hiányosan kerülnek ki az általános iskolából, tulajdonképpen már a felső tagozattól végérvényesen lemaradnak az olvasási-szövegértési képességek hiánya miatt, hiszen ez olyan tudás, ami minden tantárgyhoz nélkülözhetetlen, és mivel itt már senki sem foglalkozik vele, így is marad. A középiskola ezt a hátrányt még kevésbé tudja tolerálni, ráadásul akkor már ott van rajta az iskolához való negatív viszonyulás is, ami nem erősíti a tanulás iránti motivációt.

Tulajdonképpen NEET fiatalok voltak a szüleik is, csak akkor még ezt senki sem írta le így, hiszen ők is tudás-és képességhiányosan kerültek ki az iskolából, nekik sem volt szakmájuk, és ők csak akkor kezdtek el alkalmi- és feketemunkába járni, mikor már muszáj volt, mert családot alapítottak, korán, és már nem maradhattak otthon. Sőt, ha jobban belegondolok, a nagyszülők zöme is az volt.

Mostanában egyre többet hallani olyan fejlesztő programokról, pályázatokról, melyek az ő munkaerő-piaci integrációjukat célozza meg. De vajon hogyan? Hogyan tud ezen a problémán fogást találni egy pályázat kiírója?

Mostanában több hasonlóval találkoztam, és beszéltem is a kiírókkal. A beszélgetés során azt hiszem, kiderült, hogy az egyébként jó szándékú elgondolás nem igazán talál itt olyan táptalajra, ami elindíthat bármilyen változást. Végül, jött a mondat, ahogy szokott: ők, ezzel a lehetőséggel nem az ennyire mélyen levőkre gondoltak. Mert mindig ez van, ha a probléma teljes mélységéről beszélni kezdünk… és meg tudjuk értetni, mennyire rossz a fókusz. Hogy akkor inkább az eggyel feljebb levőket keresik majd meg. Csak az a baj, hogy az igazi probléma éppen ott van, a legmélyebben levőknél, akik segítség nélkül képtelenek elmozdulni.

De a segítség nem mindegy, hogy milyen. Online pl. nem igazán működik. A programírók feltételezik, hogy van telefon, internet, olvasási és szövegértési képesség, és így is átadható olyan tudás, amitől változik majd a motiváció, az életcél, a helyzet. De ez nem jó elgondolás. Nemcsak azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek van telefonja, vagy, hogy az mondjuk tartósan, a tanfolyam alatt az övé marad. Gyakran és gyorsan cserélnek gazdát itt a telefonok. És internet sincs sok helyen. Nemcsak a generációs szegénységben élő családoknál hiányzik, de van, ahol a településen sem találni nyilvános netet.

És vajon ki veszi rá őket, hogyha ez meg is oldódna, így kezdjenek tanulni? Milyen tananyag az, ami számukra, akik az iskolát sem akarták, motiváló lenne? És mi van, ha nem értik a kérdést? Számtalanszor megtapasztaljuk, mennyire nincsenek tisztában fogalmakkal. Most legutóbb egy kutatásban a kérdést, hogy „mi a szüleid legmagasabb iskolai végzettsége?”, a legtöbben nem értették, de aki értette, az sem tudta.

A kiírók felvetik pl. hogy megtanulhatnak önéletrajzot írni. Visszakérdeztem: és attól mi változik? Mi is hittük ezt régen, írtunk is velük, de az élethelyzetük ettől a tudástól nem lett más. Mert nincs lehetőségük arra, hogy ezzel változtassanak.

Lássunk egy példát, hátha úgy érthetőbb lesz.

NEET fiatal, lány, nyolc osztályt végzett. 16 évesen esett ki a közoktatásból, szakma nélkül. Kis tekervények voltak az életében, majd 18 évesen teherbe esett és megszülte a kicsit. Egyedül neveli, az anyjáéknál él. Ők is albérletben laknak, egy szegregátumban, ahol semmi munkalehetőség nincs, csak a közmunka, de abba most az ő korosztálya nem fér be. Van még hat testvére is, a nővére is NEET fiatal, csak neki három gyereke van, sőt, a két öccse is.

Vajon mit adhat neki az önéletrajzírás tudása? Nem lesz mobilis, egyedül…. egy gyerekkel hova menne? Hol keresne munkát? Miből költözne el és hova? Semmi esélye, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedjen. Neki csak valami olyan munka jöhetne szóba, amit ott végezhetne, ahol él. Ahol óvodába jár a gyereke, és munka után érte tudna menni. De a szegregátumok jellemzője, hogy ott semmi efféle nincs.

Külön csoportot képeznek a NEET fiatalok között az enyhe, vagy középsúlyos értelmi fogyatékosok. Akik többnyire szintén elvégezték a nyolc általánost, SNI-ként, de az előzőeknél még kevesebb tudással. Az ő alapkészségeik még alacsonyabbak, azt hiszem, nyugodtan tekinthetők analfabétának. Náluk, akik még életvezetési képességeikben is korlátozottak, náluk végképp értelmezhetetlen egy online tanfolyam. Sőt, bármilyen tanfolyam-jellegű dolog. És sokan vannak ők is. Otthon, teljes reménytelenségben. Újratermelve a nyomort. Folyamatosan azon gondolkodom, mi lesz velük? Akik itt, ahol élnek, sosem találnak olyan munkát, amit elvégezhetnének. Utazni pedig nem tudnak. Nem mernek, és nem is akarnak.

Azt hiszem, az a baj, hogy olyan ez, mintha ezeket a fejlesztési lehetőségeket minimum középosztálybeli tudással, szemlélettel és lehetőségekkel rendelkezők dolgoznák ki, egy olyan problémahalmazban élőkre, akiknél élethelyzetüknél fogva ezek értelmezhetetlenek. Olyan dolgokat várnak el tőlük, amelyeket maguktól jogosan várnának el. Mert az ő tudásuk és szocializációjuk ezt logikussá teszi. Jól látják a lépéseket, hogy mit tennének ők, mi szükséges ahhoz, hogy az életük változzon. Mit tennének ők, akik ugyan nem romák, és nem mélyszegénységben szocializálódtak. Erről nincs tudásuk, nekik más viszonyulásaik vannak, és abban hitben, hogy az ő elgondolásuk mindenkire jó, tervezik meg és viszik is ezeket a programokat. Távolról nézve rá erre az egészre.

Csakhogy akikre gondolnak, akiket megcéloznak ezzel, nekik más a tudásuk és a szocializációjuk is. És a lehetőségeik is. Azok a lépések, amelyek máshol jók lehetnek, nem alkalmasak az ő életük megváltoztatására.

Közel menni, megérteni…. valahogy ezt senki sem akarja. Így születnek meg jó messze a problémától a tutinak tűnő megoldások, melyek csak a kiírásokban meghatározva irányulnak a célcsoportra. A valóságban meg sem közelítik őket. Ám nálunk ez sem probléma. Mert mind sikeresen lezajlik majd. Papíron. Ahogy a kiírásokban meghatározták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése