2019. január 14., hétfő

"A GYERMEKVÉDELEM FEKETE LYUKKÉNT OMLIK MAGÁBA ÉS MI CSENDBEN NÉZZÜK EZT"

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2019.01.14.



Dr. Gyurkó Szilvia 15 éve küzd azokért, akik a legjobban megérdemlik a segítséget, de a legkevésbé tudnak tenni érte: a gyerekekért. Először az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatójaként, majd az Országos Kriminológiai Intézet kutatójaként mozgatott meg minden követ a gyermekjogokért, 2015-ben pedig megalapította a Hintalovon Alapítványt, amit azóta is vezet. Gyurkó Szilviával többek között az iskolai visszaélésekről, a szegénység miatt tönkretett családokról, a működésképtelen intézményrendszerről és a Családok Évéről beszélgettünk.

A gyermekjogok szempontjából biztonságosabb az ország, mint 15 éve?

Kevésbé viseljük el a jogtiprást. 15 éve még őszintén és keményen kellett érvelni amellett, hogy a gyerekeket nem szabad megütni, de így is kevesen hallották meg ezeket a szavakat. Nem volt evidencia, hogy a gyerekverés tiltott. Ezen a területen óriási lépéseket tettünk: ma már sokkal kevesebben tolerálják a gyerek testi fenyítését. Mi itt az alapítványnál is látjuk, hogy rengeteget haladtunk, de úgy érezzük, hogy a globális gyermekjogok tekintetében sokkal előrébb kellene tartanunk.

A környezetemben a szülők leginkább az interneten leselkedő veszélyektől, a személyes adatok ellopásától, a zsarolástól, zaklatástól féltik a gyerekeiket. Okkal?

A gyermek számára az elsődleges veszélyforrás még mindig a családja: a szülőnek kellene felelősséget vállalnia a gyerek védelméért, érdekeinek felismeréséért és az annak megfelelő nevelésért. Ha ez nem valósul meg, a rossz, bizonytalan alapra sok minden rárakódhat. Például amikor egy gyerek internetes zaklatás áldozata lesz, az egy pillanatfelvétel: ha kinyitjuk a fókuszt és folyamatként értelmezzük a történteket, arra jutunk, hogy a szülők igenis sokat tehetnek a megelőzésért és azért, hogy ha megtörténik a baj akkor jól segítsenek a gyereknek. Ebbe lehet kapaszkodni.

A szülők előtt nincs minta, maguknak tapossák az utat. A nagymama ebben nem tud tanácsot adni.

Épp ez az egyik legnehezebb ebben a helyzetben. Arra van nagyszülői minta, hogy hogyan kell játszótérre menni, hogyan kell hazaindulni, ha a gyereknek még inkább játszani lenne kedve. De a digitalis eszközök használatáról nincs ilyen minta.

Ráadásul az internetes viselkedésről a szülők nem nagyon beszélnek még egymással sem, trauma esetén pedig gyakran úgy érzik, hogy ez csak az ő családjukkal fordul elő.

Az is probléma, hogy általában a gyerek 9-10 éves kora után kezdenek el aggódni a gyerek online jelenléte miatt, ekkora azonban ő már sok mindenen túl van. Már kapott mintákat a szülőktől, kialakult egy használati szokás a tévénézéssel és más képernyővel rendelkező eszköz használatával kapcsolatban. Aztán egy 9-10 éves már a kortárs csoportnak akar megfelelni, nem a szüleinek. Innen nem könnyű nyerni, ha változtatni akarok a gyerek magatartásán. De nem vagyunk teljesen esélytelenek ilyenkor sem: a gyermek életének első három évében olyan szilárd alapot építhetünk, ami később védőhálóként funkcionál. Ez a három év rendkívül fontos: a szülő tulajdonképpen versenyhelyzet nélkül adhat át tudást, viszonyulást, érdeklődést. Érthető a szülők félelme: sokan úgy érzik, hogy ebben a nagyon gyorsan változó világban kevés információ mellett nagy elvárásokat támasztanak feléjük, magukra hagyták őket. A jó hír az, hogy ha mindent megteszünk azért, hogy a gyerek jól legyen az offline térben, akkor az online térben is jól lesz. Van pár dolog, amit a digitális szülőknek – és ma már minden szülő az – meg kell tanulniuk az adatvédelemről vagy arról, hogy az internet nem felejt, és hogy mit jelent a netes zaklatás, de minden más, ami védi a gyereket az online térben is, az alapvető szülői működés: megfelelő kommunikáció, a bizalom, érdeklődés...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.