2019. január 29., kedd

NE FELEJTSÜK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.01.29.


Szép jó estét mindenkinek! A mai napon rendhagyó módon a több kiemelt komment helyett mindössze egyet közölnénk annak üzenete és egyben hossza miatt is. A komment Zoltántól érkezett Facebook oldalunkra, melyet minden előzetes magyarázat nélkül alább posztolunk. A szöveg hossza miatt a mai nap legfontosabb hírei kimaradnak, így azokat a holnap reggeli posztunkban keressék...

Tibor és Anna

Anna 17 évesen apjával, anyjával és két kisebb testvérével Kispesten élt. A 18 éves Tibi udvarolt neki. Együtt jártak ipari iskolába, ahol Anna drágakő foglalónak, Tibi aranyművesnek tanult. Szegény zsidó családból származtak mindketten. Tibiék Pesten laktak, de minden nap hazakísérte az iskolából Annát.

Március 16-án sem volt másképp, amikor is, Tibi és Anna együtt mentek Annáékhoz, akinek apja belépve a kisház ajtaján azt hallotta, hogy Tibi Anna anyját agitálja, hogy pakolják össze holmijukat, és költözzenek be Pestre. Közeleg a front, – mondta – ki tudja, mit hoz a holnap. Ott mégiscsak több helyen meghúzhatják magukat. Anna édesapja éktelen haragra gerjedt, és letámadta Tibort azzal, hogy miért kell a lányokat, gyermekeket ijesztgetni a rémhírekkel, terjessze azokat máshol, és takarodjon a házukból! Vissza se jöjjön! Tibor elment, és valóban soha nem lépte át többet a ház küszöbét.

Annát és apját március 19-én reggel 7.40-kor a villamosmegállóból szedték össze a németek. Mindenkit igazoltattak, és papirjaikból jól olvashatóan kiderült felekezete: Izraelita. Az óbudai téglagyárba vitték őket, ahol kb. 1 hónapig maradtak, majd az első transzport egyikével marhavagonokban Auschwitzba szállították őket. Anna látta még ott egyszer apját meztelenül, leborotválva, “vizsgálatra” várva. Soha többet nem találkoztak! Annának azonban szerencséje volt! Egy gyönyörű, magas, szép fogsorú, mosolygós, jól fésült, sötét hajú, SS egyenruhát viselő férfi ezüstvégű sétabottal jó irányba küldte, sőt meg is paskolta az arcát, és azt mondta neki: “hübsche mädchen”. Ez az ember volt Josef Mengel!

Később Annát leborotválták, fertőtlenítővel behintették, karjába számot tetováltak, néhányszor bottal rávágtak, majd egy halomba rakott ruhahegyből kitéphetett magának egy kombinét, bal lábára papucsot, jobb lábára félmagas sarkú női cipőt, amely lábfejénél 2 számmal volt kisebb.

A magyaroknak előkészített barakkokba került, ahol lengyel kápók vigyázták a rendet. Ezek rendkívül kegyetlenek voltak, nem kérdeztek, és nem mondtak semmit, csak ütöttek! Egyszer az egyik egy röpke pillanatra megnyílt Annának:”végignéztem a rokonaim, szüleim, testvéreim, férjem, gyermekeim legyilkolását, a sajátomat nem fogom megnézni. Ha ez kell, hogy életben maradjak, akkor könyörületet ne is remélj tőlem!” Azzal nagyot suhintott botjával Anna vállára, és továbbállt.

Négy hónap elteltével Annát átvezényelték a magyar barakkból egy a táboron belüli másik helyre, ahonnan minden reggel egy gyárba kellett többedmagával kivonulnia dolgozni, és este hajtották vissza őket. A gyárban cérnatekercseket gyártottak. Anna feladata volt, hogy egy speciálisan átalakított talicskára négy 25 kilós dobot felrakjon, és eltolja egy helyre, ahol azokat le kellett venni, és sorba kellett rakni. Anna a páratlan számú doboknál egyensúly problémákkal küzdve mindig a sípcsontjával támasztotta ki a talicskát, hogy az nehogy felboruljon. Először vérezni kezdett a sípcsontja, aztán begyulladt, majd a csont is kilátszott, végül a csont is lekopott. Ott ez senkit nem érdekelt, de Annának élete végéig horpadt maradt a sípcsontja.

Többször láttak szövetséges gépeket repülni az égen, hallották a bombázások zaját, és mindannyiszor imádkoztak Istenhez, hogy oda, arra a földi pokolra essen már le egy bomba, de nem hallgattatott meg az imájuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.