2019. február 14., csütörtök

JANISCH ATTILA: ORBÁN HÉT PONTOS ÍGÉRGETÉSE CEAUSESCU UTOLSÓ BESZÉDÉRE EMLÉKEZTET

MAGYAR NARANCS / PUBLICISZTIKA
Szerző: JANISCH ATTILA
2019.02.14.


A Kárpátok előző G-je.

Csau – a Kárpátok G-je – azon a bizonyos napon, amikor utoljára szólhatott hőn szeretett népéhez, észlelve, hogy a tömeg már nem tapsol ütemesen, ahogy az évtizedeken át megszokott és kötelező volt, hanem füttybombák robbannak, és egyenetlen fenyegető hangorkánná változik az ováció, figyelemreméltó lélekjelenléttel, a biztonsági emberek figyelmeztetése ellenére is még a tribűnön maradt.

És rögtönzött ígérgetésbe kezdve – és a kémiai tudományok legbutább doktora, Elena vartyogogó kárálása kíséretében – tántoríthatatlanul, de egyre rimánkodóbban csak mondta, mondta, sorolta, hogy mi minden kedvezményt fog ő most adni a népének, csak tapsoljanak és éljenezzenek megint.

A tömeg egy percre megnyugodni látszott, de inkább csak elcsodálkozott a pillanatok alatt pitiáner gazsulálóvá lett, tegnap még rettegve félt diktátoron.

Itt-ott még tapsok és éljenzések is feltörtek az évtizedes beidegződések és megszokás utórezgéseként, de végül megérkezett a lázadók utánpótlása és a türannosznak menekülnie kellett.

Persze a kordonok mögötti „évértékelő” korántsem volt Orbán utolsó beszéde, ám a mindenféle látszatkedvezményekkel kicsinosított könyörgés, hogy a negyven alatti nők – termékenységi menetbe kapcsolva – szüljenek nekik fideszbabákat (mert ők nyilván azt remélik, hogy a kedvezményezettek fidesznyiknek is nevelik majd a gyermekeiket), nos, már csak azért is röhejes, hiszen a hangzatos szólamok mögött meglehetősen pontos számításokat sejteni, hogy az ígéretek, minél kevesebb – a saját kasszának tekintett közpénzt érintő – költségvetési terhet jelenthessen a számukra.

Hatalmuk további meghosszabbítását remélve ígérgetnek és nyaliznak,

miközben pedig lenézik és semmibe veszik nem csak a nekik nem behódolókat, de szélesebb értelemben mindazokat az úri kaszinójukon kívülieket, akiket Bayer Zsolt kertelés nélkül nevez a nevükön: “a büdös lábú kölkeiket nevelő, koszos prolikat”...

Az pedig, hogy Orbán az ellenzéket kicsinyes és személyeskedő hangnemben gyalázó megnyilvánulásai váltották ki a legnagyobb vastapsot ebből a társaságból, egyfelől jellemezte a kisestélyis, guccsis, közpénzen hizlalt bagázs mentális és érzelmi színvonalát, másfelől egyértelmű jelzése volt annak is, amiről a kordonok, a fekete leplek és a gyülekezet helyszínén az egy négyzetméterre eső biztonságiak túlzó száma árulkodott.

Jelesül az az iránti félelmet, hogy a most még hömpölygő aranyfolyam bármikor elapadhat. Felfokozott örömmámorban ünnepelték hát fedezékben bujkáló hősüket, azt remélve, hogy a tőle nyert kiváltságaik örökre az övék maradhatnak, ha jókor és jó helyen tapsolnak – ez pedig nem mindig szokott sikerülni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése