Szerző: MIKLÓS GÁBOR
2019.04.24.
1941. június 22-én írta be gondosan vezetett pedagógiai naplójába Farkas Erzsébet, hogy „ma délután a srácoktól értesültem, hogy hajnalban kitört a német–orosz-háború. Kidobolták, hogy megint légvédelmi sötétítés lesz. Egyikük mesélt egy faemberről, amit a németek megtöltöttek robbanóanyaggal, hogy az ellenséges katonák felrobbanjanak. Utálatos dolog, hogy az emberek azon törik az eszüket, mivel lehet másokat ezrivel gyilkolni. »Hát minek jöttünk a világra, ha így kell élni?« – mondja valamelyik.” A pedagógiai naplót még pár hónapig vezetheti Farkas Erzsébet, azután az általa 1938 ősze óta fenntartott kicsi békési gyerekotthon megszűnik. Az árva és félárva zsidó kisfiúk, akik akkor már majd három éve vele együtt éltek, felkerültek a fővárosba, más árvaházakba. Ez volt mindannyiuk szerencséje. Budapesten, bujkálva, a gettóban éhezve, de mégiscsak túlélték a háborút. Békésből viszont mind Auschwitzba vitték a helyi zsidókat, néhányan túlélték ugyan, de a többség, a tehetősek és a szegények is odavesztek. Ahogy elpusztult gyakorlatilag a teljes magyar vidéki zsidóság.
A könyv, amelyből a fenti kis idézetet vettem, nem holokauszttörténet, hanem társadalomleírás, betekintés a harmincas-negyvenes évek magyar világába, szokásaiba, társadalmi rétegzettségébe, kultúrájába. Egyben a nagyon strukturált magyar zsidó világba is. A naplóíró, Farkas Erzsébet (1907–1991) gondosan gyűjtött minden egyéb olyan dokumentumot, igazolást, amely a Békésen eltöltött évekkel, majd családjának életével volt kapcsolatos. Halála után fia, Hódos Mátyás mérnök a papírokat lányára, Hódos Máriára bízta. Ő szerkesztette könyvvé a naplót, egészítette ki a családi papírok között fellelt többi dokumentummal. Nyomozással felérő kutatásokat végzett, hogy feltárja a napló főszereplőinek további sorsát. A művészettörténészként dolgozó Hódos Mária felismerte, hogy ami a kezébe került, az nem intim családi történet, hanem a magyar társadalomról szóló dokumentum. Tudta, hogy a pedagógiai napló, a levelek, a beszámolók, az igazolványok és az igazolások önmagukban értelmezhetetlenek a mai olvasónak. A szöveget kontextusba helyezte, adatokat szerzett a kéziratban megjelenő személyekről és intézményekről, értelmezte a jogszabályokat, a világot, ahol mindez megtörtént. A kötetbe illesztette a főszereplők életrajzait.
Elgondolkoztató az a szöveg, amelyet Farkas Erzsébet az 1952-es évben elkészített önéletrajzában a vállalati személyzetisnek írt. A kor politikai követelményeihez alkalmazkodva írja le családját, életét, kapcsolatait, munkásmozgalmi kötődését. A szövegen átsüt az asszony beteljesületlen vágya, hogy pedagógus akart lenni, de a kor, a körülmények, a szegénység ezt nem engedte meg, és a békési évek jelentették életének csúcspontját. Hódos Mária még élő szemtanúkat is talált, akik emlékeikkel egészítik ki az írásos hagyatékot. Az egyik legnagyobb vállalkozása, hogy megpróbált utánajárni, mi történt a túlélő gyerekekkel. Kiderült, hogy volt, aki még a háború alatt elesett partizánként, volt, aki kijutott Palesztinába még Izrael megalakulása előtt. Volt, aki rendőrbesúgó és ’56-os felkelő lett egy személyben.
A kispolgári és a proletárélet határvidéke a közeg, amelyben Farkas Erzsébet nevelkedett. Nélkülözés, korai munkába állás. A zsidó vallásosság és közösségi élet szerepe már elhanyagolható ebben a világban, helyét a munkásmozgalom s a XX. század más intellektuális kihívásai veszik át. A későbbi naplóvezető egészen fiatalon irodai munkákat végez, könyvelői képesítést szerez. Emellett tanul, leérettségizik. Könyvelésből tartja fenn magát. Egyetemre nem gondolhat, már csak a numerus clausus miatt sem. Házassága nem sikeres, a fia hároméves, amikor elválik a férjétől. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesületnél végez pedagógiai tanfolyamot. Feltehetően ott értesül a lehetőségről, hogy Békés nagyközségben vezethetne egy kis családi gyermekotthont, amelyet az Országos Izraelita Patronázs Egyesület hoz létre, együttműködve egy helyi gyógyszerésszel. Az otthon megalapítása egybeesik a zsidótörvények bevezetésének időszakával. Ez az országgyarapítás, a kezdődő világháború korszaka. Vannak ugyan megszorítások, de durva jogfosztás még nem éri a zsidókat. A későbbi években bukkannak fel gyakrabban ezek az elemek az elbeszélésben. Az árvák „családfőjének”, a gyógyszerésznek elveszik a földjét, a tanyáját. Korlátozzák, hogy a zsidók mennyi gabonát őrlethetnek, ráadásul nem a saját, jó minőségű búzájukból készült lisztet kapják vissza. A fiúk számára kötelező a leventeoktatás, de zsidóként nem viselhetik a leventesapkát, és ezt mély keserűséggel élik meg. A kezdeti közöny fokozatosan gyűlöletté változik körülöttük, utcai játszótársaik ellenféllé, majd ellenséggé lesznek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.