2019. július 28., vasárnap

„JÓT AKARTUNK, DE ROSSZAT TETTÜNK. EZT A SZART MI HOZTUK ÖSSZE”

24.HU
Szerző: OROSZ R. ZOLTÁN
2019.07.28.



Tizenhat éves lányai vették rá az anyát, hogy feladja az értékeket, melyekben egész életében hitt.

Bár soha nem voltam trendfixált ember, egy dologban sikerült kissé megelőznöm a többieket. Tavaly májusban próbáltam ki azt, amitől most izzanak a közösségi portálok: igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy műanyagmentesen éljek. Igaz, akkori emberkísérletem nem egy hónapig, csak egy hétig tartott, két dologra azért rájöttem:


1. a hulladékmentes életmód sokkal nehezebb, mint elsőre gondoltam,
2. nem túl bölcs dolog úgy belevágni a dologba, mint a „cold turkey” típusú drogelvonásba: 
jobb lépésről lépésre haladni, különben ha nem is annyira, mint a heroinnál, de elég kellemetlenek lehetnek az elvonási tünetek.

Az azóta eltelt tizennégy hónapban a klímaváltozás elkezdte egyre jobban megmutatni az erejét. Már 2018 őszén, miközben a rekordsekélységig apadt Duna medrén csodálkoztunk, azt írtuk, pokoli nyáron van túl Európa. Hol volt az még az idei júniushoz képest? És mindabból, ami valóban várhat ránk, még mindig nem láttunk semmit.

Ezért próbálok azóta is a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal élni. Nincs autóm, kizárólag bringával közlekedem. Igen, télen is, közel sem annyira vészes, mint amilyennek tűik, az utóbbi néhány évben meg különösen nem. Enyhébb esőkkel ugyanez a helyzet, özönvíz esetén marad a BKK. Sokat járok piacra, saját szatyorral, nem kérek zacskót, apróbb gyümölcsnek, zöldségnek saját dobozt viszek, savanyúságnak befőttes üveget, kenyérnek, péksütinek vászonzacskót. Ételt csak akkor rendelek, ha muszáj, és olyankor fontos szempont az étterem kiválasztásánál, hogy mibe csomagolnak. Vettem cserélhető pengés fémborotvát, hab helyett szappant használok. Ruhát lehető legritkábban veszek, és nem derogál, ha használt. Sörből, borból csak olyat választok, aminek visszaveszik az üvegjét, van szódagépem, egyéb üdítőkre pedig nem vágyom.

Messze nem tökéletes, de azért mégiscsak valami. Különösen ahhoz képest, hogy olvasom, Európában Magyarországnál csak a mediterrán országokban és Németországban fogy több palackozott ásványvíz. Felesleges sznobságnak tűnik úgy, hogy közben a csapvizünk kifejezetten jó minőségű. Ráadásul híresen árérzékenyek vagyunk, így végképp érthetetlen, miért fizetünk annyit a műanyag palackos vízért, miután egyszer már kifizettük a rezsit. Ezen tűnődtem az egyik reggel, miközben a budapesti dugóban vánszorgó autók között tekertem...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.