2019. szeptember 10., kedd

SZABAD SZEMMEL: SOK BAJA LESZ MÉG VON DER LEYENNEK TRÓCSÁNYIVAL ÉS TRÓCSÁNYI MIATT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.09.10.



A nyugati sajtóban eléggé egyöntetű a vélemény, hogy Ursula von der Leyennek lesz még baja, amiért bevette csapatába Trócsányi Lászlót, sőt a politikus is kemény fogadtatásra készülhet Strasbourgban, hiszen miniszterként nagy szerepet játszott az igazságügy átalakításában. A bírálók azt vetik a szemére, hogy nem akadályozta meg a jogállami normák meggyengítését. Ami a fő kérdéseket illeti, a lap úgy véli, hogy a klímavédelem kapcsán a magyar jelölt semleges álláspontot képvisel. Annál keményebb viszont a migráció ügyében. Azaz véleménye szerint menedéket kell adni a politikai üldözötteknek, viszont a bevándorlás nem módosíthatja a társadalom szerkezetét. Ezzel szemben meglehetősen toleránsan látja a jogállamiság kérdését. Azt vallja, hogy a kormányok teljesítményét csakis jogászok értékelhetik, nem pedig gyanús politikusok.

Az utóbbi években nekilódult az erőskezű politika, nem csak a tekintélyelvű Oroszországban és Kínában: az amerikai elnök, valamint magyar és brazil kollégája bizonyította, hogy még a demokráciákban is lehet olyanokat megválasztani, akik dagonyáznak a személyi kultuszban és élvezik, hogy lábban tapodnak a politikai és jogi normákon. Ám Boris Johnsonnal az egész világon vizsgázik az erőskezű politika, és ha Nagy-Britannia képes ellenállni a vírusnak, az mindenütt nagy szolgálatot tesz a demokráciának, ideértve Trump, Bolsonaro, Duterte, Erdogan és Orbán országát. Így látja a helyzetet az elemzés, bár hozzáteszi, hogy talán első pillantásra meglepő, mit keres a brit miniszterelnök ilyen csirkefogók társaságában. De nagyon is megvan az oka. Az erőskezű politika forgatókönyve alapján a lényeg az, hogy a vezér hajlandó legyen megszegni a törvényt. Rúgja ki a köztisztviselőket, ha azok nem tanúsítanak hűséget. Továbbá szórakoztassa a támogatóit politikailag inkorrekt kijelentésekkel. Az ilyen vezérek azzal igazolják megvetésüket a liberális apróságok iránt, hogy kijelentik: az embereket képviselik a korrupt és a valóságtól elszakadt politikai osztállyal szemben. A brit elitből még mindig sokan azt hiszik, hogy az efféle taktika beválhat Brazíliában, Magyarországon, de még az USÁ-ban is, csupán a szigetországban nem. Csakhogy a legutóbbi felmérés szerint a britek 54 %-a szerint az Egyesült Királyságban erős vezetőre van szükség, aki hajlandó megszegni a szabályokat. És Johnson mostanában bizonyította, hogy ő bizony, erre kapható. A jó hír az, hogy a brit intézmények erőteljesebbek, a politikusok bátrabbak, Johnson maga viszont alkalmatlanabb, mint ahogy az akár még egy héttel ezelőtt látszott. Ám figyelembe véve a kormányfő és főtanácsadója, Dominic Cummings elszántságát és kíméletlenségét, még korai ünnepelni az erőskezű politika bukását brit földön. Mert a páros meg fogja sérteni a törvényeket. Egy rendkívüli választás előtt azzal kampányolnak majd, amivel a hasonszőrűek: hogy törvényre és rendre van szükség, a fő téma pedig a bevándorlás és a kulturális harc lesz. Johnson már most is erős embernek igyekszik láttatni magát. Egykor Bismarck, aki megvetette a parlamentáris rendszert, azt hirdette, hogy a nagy kérdések vérrel és vassal oldódnak meg. És mostanság a világ az ilyen erős vezetésre vágyik, amire még Nagy-Britannia is rámehet.

Paul Krugman arra emlékeztet, hogy az erősödő tekintélyelvűség korában a demokráciák már nem úgy omlanak össze, hogy egy szép nap harckocsik jelennek meg az elnöki palota előtt. Az autoritarianizmus csendesen, fokozatosan nyomul, ezért nehéz bármely államban kijelenteni, hogy, na, ennél a pontnál ért véget a demokrácia. A Nobel-díjas közgazdász idézi Levitsky és Ziblatt tavaly megjelent könyvéből, a „Miként halnak meg a demokráciák”-ból, hogy a folyamat Oroszországban, Törökországban és Magyarországban lépésről lépésre ment végbe, a kormánypárt módszeresen számolta fel a jogállamot, ahogyan a köz szolgálatára hivatott intézmények a kormánypárt eszközévé váltak. A hatalom fegyverként használta fel azokat, hogy büntesse és megfélemlítse az ellenzéket. Papíron ezek az országok még demokráciák, a gyakorlatban azonban már egypártrendszerek. Ám a jelek arra utalnak, hogy ugyanez megtörténhet az USÁ-ban is. A szerző két esetet is említ, amikor eléggé egyértelmű, hogy Trump az ellenfelek visszaszorítására igyekezett bevetni a kormányzati jogkört, ideértve az Amazont, amelynek tulajdonosa, Jeff Bezos a Washington Post tulajdonosa, márpedig az elnök ellenségének tekinti a lapot. De a lényeg éppen az, hogy így nyomul az autokrácia. Napjaink tényleges diktátorai általában nem gyilkoltatják le azokat, akik szemben állnak velük. Ehelyett kiaknázzák a rendelkezésükre álló kormányzati gépezetet, hogy megnehezítsék mindazok életét, akikről úgy gondolják, hogy nem állnak be a sorba, és ez azután odavezet, hogy lassanként elsorvad a tényleges ellenállás. És jelenleg pontosan ez történik az Egyesült Államokban. Ezért ha valaki nem aggódik az amerikai demokrácia miatt, az nem figyel oda.

A brüsszeli kommentár arra figyelmeztet, hogy Salvini egyik pillanatról a másikra kivált az olasz kormányból, ami nagy lehetőséget kínál az EU-nak a menedékpolitika megújítására, miután az már szinte reménytelennek tűnt a belső feszültségek évei után, de nem szabad totojázni. Hogy cselekszik-e a közösség, az egyben feltárja majd, hogy az új Bizottság – a tagállamokkal együtt – mennyire hajlandó foglalkozni a nagyrészt figyelmen kívül hagyott, ám egyre akutabb humanitárius válsággal a Földközi-tengeren. A szélsőjobbos olasz belügyminiszter távozása azért fontos, mert ő volt az európai megoldás legfőbb kerékkötője. Az idén több mint 900-an haltak meg vagy tűntek el átkelés közben, másokat az unió által kiképzett líbiai parti őrség visszakényszerített zárt táborokba egy olyan országban, amelyben mindennapos az emberi jogok megsértése. Ám változtatás nagy akadályai továbbra is fennállnak. Magyarország és Lengyelország jó ideje elutasítja a menedékkérők átvételét, ami azt jelenti, hogy Párizs és a hasonlóképpen gondolkodó államok arra kényszerülnek, hogy az ellentáborból létrehozzák a „hajlandók szövetségét”. Az EU-nak azonban meg kell ragadnia a lehetőséget, hogy egyről kettőre jusson a migráció ügyében, annál is inkább, mert Salvini egy szép napon visszatérhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése