2019. október 27., vasárnap

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.10.27.


A részvételi demokrácia fejlesztése nagyon fontos része a munkánknak. Generációs elmaradások vannak itt is, rögzült az, hogy eldöntenek mindent mások, a tanultak, akiknél a hatalom van, akiktől függenek, az élet minden területén. Gyerekszerepben rögzült felnőtt viszonyulások ezek, melyekben nem tűnik fel nekik az sem, ha az alapjogok sérülnek. 

Ahol meg felcsillan az érdekérvényesítés, ott meg gyakran eltorzul, és a személyes felelősség helyébe valami más tolul, amiben olyan jogosítványokat éreznek magukénak, ami egyoldalú, és csak másoktól elváró lesz. Ebben pedig nem megoldhatók a helyzetek. Mert ahhoz mindkét oldalról egy realitásra törekvő problémaelemzés kellene, amit nem befolyásol a személyes viszonyulás, sem az ügyfélé sem az ügyintézőé. Amiben szempont, hogy értik-e egymást, amiben nem az indulati fok, hanem az egymás helyzetét is megértő, a megoldást kereső attitűd van.

Persze nehéz ez ott, ahol az egyik oldalról ott van az értő olvasás képessége, az összefüggések látása, a jogszabályi háttér ismerete, mondhatnám úgy is, hogy egy tanult tudás, míg a másik oldalon mindez hibádzik, ott a tanult tehetetlenségben szocializálódott, alapkészség-hiányos felnőttek vannak, akiket sokszor még rosszabb helyzetbe hoz a kommunikációjuk, vagy a sokszor a helyzet pontos ismerete nélkül kívülről gerjesztett erődemonstráció, ami mindig csak ront a helyzetükön.

Az Igazgyöngyben sokat foglalkozunk mindkét oldallal, egy mediáló tevékenység közben, amiben próbáljuk erősíteni a pozitív viszonyulást, az egyik oldalon a problémamegoldó, és nem ügyfókuszú ügyintézést, a másik oldalon a megfelelő kommunikációt és a személyes felelősséget, és mindkét oldalon azt, hogy ne ellenfélként, vagy inkább ellenségként tekintsenek egymásra. Hogy melyik oldallal nehezebb ez a munka? Nos, ezt nehezen lehet összehasonlítani, összességében azt hiszem, mindkettő elég keservesen megy. Nyilván a sikeresen megoldódó problémák azért mutatják ennek az eredményességét.

Mert sok minden megoldható lenne, ha az ügyintézők kiégettsége és leterheltsége kisebb lenne, ha nem a hatósági szemlélet hatná át a munka minden szegletét, ha az okok kezelése is megjelenne az intézkedést igénylő esetekben. Akkor talán a másik oldal reakciója sem az lenne, hogy bizalmatlanul, sok esetben egyből agresszióval párosulva, vagy éppen a megvezetésre törekedve vegyenek részt a folyamatokban.

A munkánkban egyelőre ezen a szinten vagyunk, melléjük állva segíteni őket, hogy képviselhessék az ügyeiket az intézményrendszerben, és dolgozva azon, hogy ne egymással szemben álló legyen az alapviszonyulás.

Az, hogy a helyi képviseleti rendszerben valós, értelmezhető elemként jelenjenek meg, ettől nagyon messze vagyunk még. A mostani önkormányzati választások is jól mutatták ezt. A kis faluban, ahol a modellfejlesztésünk folyik, és ahol a lakosság nagy része roma, képviselőnek sem akartak bekerülni a magukat cigánynak vallók. A testület most is, mint öt éve, abból a kb. 30%-ból került ki, akik nem romák. De a kisebbségi önkormányzati tagságokért komoly harc folyt. És nemcsak itt, hanem a legtöbb településen, ahol dolgozunk.

Ez azért különösen furcsa számomra, mert a korábbi tapasztalataink azt mutatják, a kisebbségi önkormányzatok szinte sehol sem tudnak valós hatással lenni az általuk képviseltek helyzetére, életére, lehetőségeire. Többnyire nem tudnak valós partneri viszonyba kerülni a hivatallal, intézményrendszerrel, ebben a fő gát a tájékozatlanság, az alapkészségek hiánya. Vagy nincs érdemi kapcsolat, vagy egyszerűen aládolgoznak a helyi roma vezetők a települési önkormányzatnak, elfogadva mindent, bólogatva mindenre, hiszen nem látják át az önkormányzat működését, és többnyire megelégszenek azzal, hogy nekik személy szerint jó legyen. Hamar megtanulják, hogy ez akkor megy, ha bólogatnak. És nekik a pozíció megélése már elég. Tisztelet persze a kivételnek.

Megfogalmazni sem nagyon tudják, hogy mit akarnak. Leggyakrabban az hangzik el, hogy “megélhessük a kultúránkat”. De ez a roma kultúra dolog a szegregátumokban ma egy nagy katyvasz… és olyan tág határok között mozog, amiben nem biztos, hogy értékteremtő, a képviselethez alapot adó dolog indulhat el. Pláne nem olyan, ami az integrációt segítené. A másik, hogy “a roma közösség lehetőségeket kapjon”. Hogy mire? “Normális oktatásra, munkára.” De e mögött sincs tartalom, mert ha lenne, szót emelnének a szegregált oktatás, vagy a közmunka szervezése ellen, de ezt már nem látják át. Így aztán marad a “adjanak, segítsenek nekünk” bizonytalan meghatározás, amiben viszont nincs meg az aktivitás a részükről, csak az elvárás. A végeredmény pedig az, hogy a tevékenységük kimerül az időnként megszervezett bulikban, és a fő kisebbségi választási motiváció az ehhez elérhető források birtoklása. Az egész aztán kikerül a facebookra, a bulik fotói, videói, amihez gratulálnak egymásnak. Ennyi lenne?

A településeken csapódnak épp ahhoz a roma párthoz, tömörüléshez, akik ismerősökön, vagy rokonokon keresztül elérik őket, igazából itt is ugyanúgy manipulálhatóan, mint a többi választáson. A kimenetelt pedig az határozza meg, hogy ki, milyen forrást kap ezektől a pártoktól a választások előtt….vagy bulik szervezésével, vagy adományosztással befolyásolják a szavazóikat. Pedig ettől sokkal többre lenne hivatott ez a rendszer.

A választások óta sok helyről kapunk megkeresést a kisebbségi önkormányzatoktól, együttműködési megállapodások kötésére. De látjuk már azt is, a korábbi évekből, hogy ezek aláírása után sem történik semmi, mert nincs mögötte tartalom, maximum annyi, hogy mi adjunk nekik adományokat. Most jelentkezett egy friss csoport, tetszett, hogy úgy jöttek, tanulni szeretnének, mert semmit sem tudnak erről az egészről, csak azt, hogy szeretnének a gyerekekért dolgozni. És nem bulizni akarnak. Mondták, hogy látják, mire mentünk a cigányokkal a kis faluban, és ők is azt és úgy akarják csinálni, mint az ottani kisebbségi önkormányzat, hogy asszonyközösség van, meg baba-mama klub, meg kézművesség, stb. Hogy ott a roma asszonyok is posztolnak a facebookon, az eseményekről. Próbáltam nekik elmondani, hogy ami ott van, amit látnak, az nem a kisebbségi önkormányzattól van, hanem tőlünk…És ott pl. a roma önkormányzat vezetője még fel is jelentett minket.

Láthatóan csodálkoztak. További csavar a történetben, hogy ők is ugyanannak a roma tömörülésnek a támogatásával győztek, mint a kis falubeliek. Talán ez is mutatja, micsoda zűrzavar, koncepciótlanság jellemzi ezt az egészet. Ugyanattól a párttól az egyik csoport feljelent, a másik együttműködést kér.

De mutatja azt is, hogy a kisebbségi érdekképviselet, a települési szinteken csak névleges, és állítom, sok esetben inkább gátja az integrációnak, mint segítője. Mégis, kell, hogy dolgozzunk ezen is. Kell, hogy megteremtsük azokat a lehetőségeket, amiben pozicionálhatják magukat. Kell, hogy segítsük nekik elérni a megfelelő érdekképviseletet.

De ez nem megy, ha magukra hagyjuk őket. Akkor csak ez lesz, ami van, a hierarchiába és a korrupcióba belesimuló roma képviselet, ami attól érzi eredményesnek magát, hogy bulit szervez azoknak, akik őt támogatták. Egy helyben topogunk ezzel az egésszel, változás nélkül.

Én továbbra is azt vallom, hogy nem romaként én nem tudhatom, milyen lehet roma identitással élni. De azt, a többségi társadalom tagjaként pontosan érzékelem, hogy mi erősíti és mi gyengíti a romák elfogadását. Segíteni szeretnék nekik abban, hogy romaként tudjanak élni, egy nem kirekesztő, hanem befogadó társadalomban. Az pedig világosan látszik, hogy ezért mindkét oldanak tennie kell. Tennie kellene. Méghozzá együtt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése