Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.12.14.
Spiegel
Manfred Weber nem támogatja, hogy a Fidesz visszatérjen az Európai Néppártba. A döntés csak februárban esedékes, de a kereszténydemokraták frakcióvezetője már most egyértelműnek tartja, hogy a magyar kormánypártnak nincs helye a kereszténydemokraták soraiban. Azzal érvel, hogy Orbán Viktor nem használta ki a felfüggesztés bejelentése, vagyis május óta eltelt időt és nem oszlatta el az aggályokat. A helyzet tisztázására kijelölt bölcsek tanácsa még mérlegeli, hogy menniük kell-e a magyaroknak. Az igen mellett szól, hogy a miniszterelnök nem sok belátást tanúsított az eddigi találkozókon. Az EPP új első embere, Tusk is inkább Orbán ellenfelének számít. Weber szerint a távozás indokolja az is, hogy milyen törvényeket hozott mostanában a magyar Országgyűlés, illetve hogy továbbra is bizonytalan a CEU jövője Budapesten. Márpedig a kormányfőnek bizonyítania kell, fűzte hozzá. A von Rompuy vezette háromtagú testület a következő hetekben hozza nyilvánosságra, hogy mire is jutott. A végső döntés február elején, a Néppárt konferenciáján várható, de előtte Tusk még beszélni akar Orbánnal.
Die Presse
Die Presse
„A magyar média hallgatása” címmel arra figyelmeztet a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet helyettes vezetője, hogy a most zajló jogállami eljárás során az orbáni sajtópolitikáról is véleményt kell mondani. Scott Griffin, aki nemrégiben tényfeltáró küldöttség tagjaként Budapesten járt, emlékeztet arra, hogy meglehetősen hosszú a magyar kormány elleni vádak listája, de egészen elől szerepel rajta, hogy a rezsim felszámolja a független újságírást. A már említett delegáció arra jutott, hogy Magyarországon 2010 óta módszeresen visszaszorítják a média szabadságát és sokszínűségét. Ily módon a hatalom az unión belül példátlan módon ellenőrizni tudja a tömegtájékoztatást. Ehhez Orbánnak még csak nem is volt szüksége drákói lépésekre. Egyetlen sajtómunkást sem vettek őrizetbe, senkinek nem kellett fizikai erőszaktól tartania. A stratégia ravaszabb, igazából a piac tudatos manipulációját jelenti. Az ellenzéki szerkesztőségeket kiéheztetik, vagy baráti cégekkel felvásároltatják. Ebből azután egy hatalmas propagandagépezet áll össze. Az a pár kritikus orgánum nem oszt és nem szoroz. A hírpiac csaknem 80 százaléka a kormánypárt közvetlen befolyása alatt áll. Azt az egy-két független újságot, rádiót, tévét, portált elzárják az információktól, nem kapnak állami hirdetéseket sem. Ezek közönsége javarészt Budapestre és környékére korlátozódik. Az ország többi részének az jut, hogy a „közeli” média a hatalmat dicsőíti. Pont ez az orbáni sajtópolitika lényege: távol kell tartani a kritikus tömeget a kritikus újságírástól, hogy utóbbi ne fenyegesse a miniszterelnök uralmát. Természetesen nem csupán a magánkézben lévő sajtót uniformizálják. Nem véletlen, hogy térségben Magyarország az egyetlen, amelynek nincs gondja az orosz dezinformációs hadjáratokkal. A kampányt ugyanis a kormányzati szócsővé lezüllött közrádió és -tévé saját maga folytatja. Eközben állandóak a törekvések az igazi újságírás lejáratására. Aki a szakmán belül nem áll a be sorba, legyen az liberális vagy konzervatív, arra rásütik a hazaárulás bélyegét. A kormányfő a nemzetközi ténymegállapító delegáció tagjai előtt politikai aktivistának minősített újságírókat. Szerinte a sajtónak nem feladata a hatalom körmére nézni. A jelenlévő külföldi szakemberek pedig egytől egyik Soros emberei. Mindezt az EU kellős közepén állította. Az unió elmulasztotta, hogy érvényesítse a magyar piacon a saját szabályait a verseny és az állami támogatások ügyében. Orbán csak így tudta megrendíteni a médiaviszonyokat. Ugyanakkor Brüsszel nem védte meg a liberális demokrácia alapértékeit, így a sajtószabadságot sem, ami pedig központi elem. Ennélfogva lassan már ott tartunk, hogy az Orbán-rendszer exportálni tudja ezt az illiberális sajtóvircsaftot. Az egész régióban veszélyben van a tömegtájékoztatás szabadsága.
New York Times
New York Times
A magyar színházak érzik az orbáni kulturkampf hidegét, miután a kormány a finanszírozás újraszabályozásával újabb lépést tett a művészetek ellenőrzésére, de az intézkedés felháborodást váltott ki Budapesten. A Katonában a héten az egyik előadás után a szereplők és a nézők közösen tiltakoztak a színpadon, ami kiállást jelentett a hatalom centralizáló törekvéseivel szemben, noha végül az elfogadott törvény nem lett olyan kemény, mint ahogy attól tartani lehetett. De azért a művészvilág így is beleborzongott, miközben az Orbán-kabinet mind inkább tekintélyelvűvé válik és lebontja a demokratikus intézményeket. Kiterjesztette befolyását a sajtóban és az oktatásban, a kulturális intézmények felügyeletét szövetségeseire bízta. Sokan úgy tekintik a történteket, hogy azok a kormány és a helyi önkormányzatok közötti hatalmi harcba tartoznak bele, miután a Fidesz októberben elvesztette Budapest és több már nagyváros vezetését. A támogatások új rendszere láttán sokan félnek, hogy veszélybe került a művészi szabadság, bár ezt az illetékes államtitkárság tagadta. Mindenesetre nem voltak előzetes szakmai egyeztetések. Amúgy a Katona színre vitt olyan darabokat, amelyeket a populizmus, illetve Orbán bírálataként lehet értelmezni. Ebben a helyzetben robbant ki a Gothár-féle zaklatási ügy. De Tompa Andrea, író és kritikus azt mondja, az csak ürügy, valójában egészen másról van szó.
FAZ
FAZ
A csütörtök-pénteki EU csúcson az Európai Tanács elnöke, valamint Merkel és Macron órákon át győzködték a magyar, a lengyel és a cseh kormányfőt, de sokáig úgy tűnt, hogy hasztalanul. A hármak azzal érveltek, hogy a németek és a franciák könnyen vállalnak kötelezettséget a klímasemlegességre, de az ő gazdasági helyzetük és energiaszerkezetük egészen más, nekik hatalmas gondokkal kellene megküzdeniük, ha elfogadják a 2050-es határidőt. Így a 25-ök részéről nagyfokú rugalmasság, Michel részéről pedig jókora kreativitás szükségeltetett, nehogy teljes kudarcba fulladjon az egész tanácskozás. (A következő költségvetési keretekről tervezett vitát így is egyszerűen elnapolták.) De ha józanul mérlegeljük a dolgokat, akkor a helyzet az, hogy az uniós csúcsértekezlet Lengyelország miatt nem tudott megfelelő jelzést küldeni a Madridban zajló klímakonferencia végéhez időzítve. Ez pedig fiaskó, akárhogy is próbálta a kancellár és Michel utólag szépíteni a történteket. A lengyelek kitartottak amellett, hogy egyrészt ne kurtítsák meg a szerkezeti alapokat, másrészt az EU a tervezett 100 milliárd eurónál jóval mélyebben nyúljon a zsebébe Varsó megsegítésére. Továbbá 20 éves haladékot követelt a többiekhez képest. Ezt csak tetézte, hogy Prága – Budapesttel az oldalán – nem csupán pénzt akart, hanem azt is, hogy a záróközlemény kifejezetten zöld energiaforrásként jelölje meg az atomerőműveket. Egyesek feltételezik, hogy azért, mert a csehek a jövőben is uniós forrásokból szeretnének reaktorokat építeni. De hivatalosan a magyarokkal együtt arra hivatkoztak, hogy nekik ne mondja meg senki kívülről, miként állítják elő a szükséges árammennyiséget. Ám a végén ők beálltak a sorba, miután Ausztria és Luxemburg a kompromisszum érdekében feladta ellenkezését, így bekerült a záróközleménybe, hogy a tagállamok önállóan dönthetnek az energiamixről. Tovább hogy egyes tagállamok támaszkodni kívánnak a nukleáris energiára. Uniós források szerint ugyanakkor fennáll a veszély, hogy Varsó túszként kezeli a klímapolitikát, nehogy a jövőben kevesebbet kapjon a strukturális alapokból. Von der Leyen számára mindenesetre figyelmeztető jelzés, hogy majdnem zsákutcába jutott az egész tanácskozás – mindössze egy nappal azután, hogy a Bizottság elnöke meghirdette az új zöld egyezményt. Mert nem csupán a három visegrádi országot nem tudta meggyőzni arról, hogy a klímapolitika a növekedést szolgálja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.