„AUTORITER RENDSZEREK IS SZERETIK MAGUKAT MORÁLISAN FELSŐBBRENDŰNEK TEKINTENI”: BALÁZS ZOLTÁN A REALISTA POLITIKÁRÓL

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2025.08.27.

Legalább illúzió szintjén a realista politikának is meg kell teremtenie azt a hitet, hogy a vezetők a köz érdekét szolgálják, mondja a politikai filozófus, aki szerint a szinte kizárólag a hatalmi érdekek által vezetett, realistának nevezett politikán is - amit a magyar kormány is büszkén hirdet – számonkérhetőek normatív, például erkölcsi szempontok. Balázs Zoltán arról is beszél interjúnkban, hogy egy kétpártrendszerre kialakított választási struktúrában hajszálakon múlhat a végeredmény, és hogy a magyarok jelentős része egy kiismerhető, nem föltétlenül jóindulatú, de nem is bántalmazó vezetőt igényel, aki képes üzemeltetni egy többé-kevésbé elviselhető államot.

Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, az ELTE TK Politikatudományi Intézetének kutatóprofesszora. Kutatási területe a politikaelmélet, a morálfilozófia, az egyetemes és magyar politikai eszmetörténet egyes fejezetei.

Főleg Putyin és Trump miatt, de mintha triumfálna a politikai realizmus, vagyis a szinte csak hatalmi érdekek által definiált politika – hogyha a szűkebb, hagyományosan a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó értelmében nézzük. Belpolitikai vezérelvként viszont mintha Magyarországon elege lenne belőle a kormányzottaknak. A normatív szempontokat is figyelembe vevő, tehát a nem realista politika érvényét vesztette, amikor világszerte terjednek az önkényuralmi mechanizmusok?

A realizmus mint politikai felfogás a kül- és belpolitikát tekintve egyaránt népszerű. Az elmúlt húsz évben terjedt el – tegyük hozzá: újra – az a felfogás, amely a moralizmusnak nevezett politikával szemben azt vallja, hogy a politika 'törvényei' között nem szerepelnek erkölcsi előírások.

Nagyon komplikált, gyakorlatilag az ókorig visszavezethető kérdés, hogy a politikát valóban autonóm törvényszerűségek alakítják-e. További kérdés, hogy még ha így is van, akkor következik-e belőle bármi normatív értelemben. Lehet azt mondani, hogy a dzsungelben a dzsungel törvényei érvényesek, de ebből nem feltétlenül következik, hogy nekem ezekhez alkalmazkodnom kell. A kereszténység elég radikálisan tagadja ezt – s mint vallás azért elég tartósnak bizonyult, és aligha azért, mert kétezer éve konzekvensen mást csinál, mint amit tanít.

A moralisták éppen ezért mondják, hogy ők sem naivak, csak szerintük a politikát jobban alá kell vetni az erkölcsi követelményeknek. Néha komikus olyan realista politikusokat olvasni, akik szerint a moralisták egyrészt túl sok hatalmat szereztek, másrészt hazudnak, hiszen ők is a hatalmat akarják, csak éppen más eszközökkel.

Hiszen ha a moralistákat azzal vádolja a realista, hogy ők valójában nagyon ügyes realisták, akkor nincs semmi gond, hiszen pont abban a világban vagyunk, amiben a realisták jól érzik magukat. Továbbá mivégre az erkölcsi fölháborodás a moralisták képmutatása miatt? Megfordítva: ha a moralisták azt gondolják, hogy a realisták csak leplezik az erkölcsileg helytelen vágyaikat - mert mondjuk ki akarnak zsákmányolni másokat, pusztán a hatalomra törnek -, akkor ők érezhetik magukat jól, hiszen egyik fő tevékenységükben, az erkölcsi rossz leleplezésében buzgólkodhatnak. Én ezt az egész vitát eléggé terméketlennek gondolom, fenntartva, hogy a politikában pontosan ugyanazok az erkölcsi parancsok, de ugyanazok a dilemmák is érvényesek, amelyek az élet bármely más területén...

ITT OLVASHATÓ