Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.09.25.
Ma a világháborút nagyobbrészt gazdasági és információs eszközökkel vívják. Minek szétlőni egy országot, ha belülről is lehet destabilizálni és üzleti eszközökkel is el lehet foglalni azt?
Például úgy, hogy megfojtom az internetes kereskedelmét azzal, hogy dömpingáras, anyagilag soha meg nem térülő termékekkel árasztom el (Kína), vagy úgy befolyásolom az emberek világlátását az álhíreimmel, hogy magától essen szét a társadalom (Oroszország).
Ma már az oroszok nem a spájzban vannak, hanem az elmédben. Lesz belőle Brexit, európai szélsőjobbos fellángolás, Trump, lesz belőle egy gyűlöletben elsüllyedt Magyarország.
Ne érts félre, ehhez nem kell, hogy ők álljanak valami mögött teljesen. Elég, ha pár százalékot billentenek át, és máris hopp: 51-49-re győz az az oldal, ami hosszú távon garantáltan bajt okoz az országnak.
A kínaiak világszerte hiteleket adnak olyan beruházásokra, amik száz év alatt sem térülnek meg, a korrupt politikusok ráharapnak az ingyen milliárdokra, és amikor befullad a kivitelezés, Kína benyújtja a számlát.
Ez a Szvatopluknak adott fehér ló modern változata.
A nyugati világ pedig bajban van, mert pont a lényegét kéne megtagadnia a reagáláshoz: a piac és a vélemény szabadságát.
Ebben a háborúban az az érdekes, hogy nem fizikai, de ugyanolyan pusztító. Az országok lelke megy bele tönkre. Az, amiért harcolni érdemes, az amit házának hívunk: a közösség érzete.
Már az ókori rómaiak is ezt az elvet követték: oszd meg és uralkodj! De akkoriban ezt csak a vezérek között érhették el, ma már a családok szintjén is jelen lehet.
Hát ezért érezzük magunkat ilyen nyomorultul. Ezért szűnt meg az otthonosság-érzetünk.
Ezért vannak annyian, akik egy farmra szeretnének költözni, távol az egész világtól.
De mint minden háborúnak, ennek is vége lesz egyszer. Egy olyan béke származik majd ebből, amit most még elképzelni sem tudunk.
Nem tudom, milyen világrendben, milyen értékek mentén, azt se, hogy egyáltalán marad-e a mai értelemben vett civilizáció. De ha lesz még emberiség, ezt is megoldjuk egy nap.
Odáig pedig marad a vágyódás a kecsketenyésztés és a világból való kivonulás után. Mert nem tudjuk, de érezzük, hogy minden egyes nap láthatatlan csatákban harcolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.