Szerző: SZAKOLCZAI ATTILA
2025.10.23.
1848-ban a közteherviseléshez, a jobbágyok felszabadításához (a polgári társadalom alapvetéséhez) szervesen kapcsolódott a felelős magyar minisztérium, azon belül is a magyar pénzügyminisztérium felállítása mint a befolyó adók kezelője és az elveszett földesúri javak kármentesítésének garanciája. 1956-ban pedig a nemzeti függetlenség helyreállítása nélkülözhetetlen feltétele volt a szovjet típusú diktatúra lebontásának, a terror maradványai eltakarításának, a közélet demokratizálásának, illetve a gazdaság racionalizálásának és a nemzet szolgálatába állításának. Olyan közhatalom megteremtésének volt nélkülözhetetlen feltétele, amely fokozatosan és folyamatosan formálódott ki a változásért (kezdetben a rendszer reformjáért, majd forradalmi leváltásáért) kiállók küzdelméből. És ahogy 1848-ban a forradalom élére álló nemesség felismerte, hogy az ország irányításának saját (magyar) kézbe vétele nem lehetséges anélkül, hogy abban érdekeltté tenné, a maga oldalára vonná a jobbágyságot, úgy 1956-ban is kezdettől egyértelmű volt, hogy sem a függetlenség visszaszerzése, sem annak megtartása nem lehetséges, ha nem épül olyan rendszer, amely mögött ott áll a társadalom elsöprő többsége, a dolgozók.
Forradalom és szabadságharc indításának lehetősége és szükségessége időben is összeért. Ötvenhat egyik legfőbb és legáltalánosabban elfogadott követelése a szovjet csapatok kivonása (és több helyütt már az első egyetemista követelésekben a kilépés a Varsói Szerződésből, a semlegesek, az el nem kötelezettek táborához csatlakozás) volt. Ami nem volt lehetséges a békeszerződés 1947. évi aláírásáig, hiszen a háború jogi lezárásáig minden vesztes állam kötelezően nagyhatalmi megszállás alatt maradt. A csapatok kivonásának követelése 1947 előtt Magyarországot nemcsak a Szovjetunióval, hanem a győztes hatalmakkal és a hozzájuk társult országokkal állította volna szembe.
Nem volt lehetséges a csapatkivonás követelése 1955-ig, az osztrák államszerződés aláírásáig sem, mert addig nemzetközi megállapodás biztosított katonai összeköttetést a Szovjetuniónak Magyarországon keresztül az Ausztriában állomásozó megszálló csapataival. Az osztrák államszerződés hatályba lépése után is nemzetközi szerződés (a Varsói Szerződés, VSZ) tette lehetővé a Magyarországon állomásozásukat, de lényeges új elem volt, hogy ezt a szerződést – elvileg – Magyarország saját akaratából írta alá, vagyis – ugyancsak elvileg – lehetősége volt kilépni a szervezetből. 1955 májusa előtt ez a lehetőség szintjén sem létezett.
De még 1955 tavasza után is hiányzott két fontos külső elem ahhoz, hogy a csapatok kivonásának követelését fel lehessen vetni. Magyarország 1955 december közepéig, amíg fel nem vették az ENSZ-be, nem volt egyenjogú a világ nemzeteivel. Nem vonatkozott rá az ENSZ Alapokmányának 2. cikke, miszerint a tagság a szuverén egyenlőségen alapszik. A világszervezeten kívül állóként nem hivatkozhatott arra a siker reményében, hogy a tagok kötelesek viszályaikat a nemzetközi béke és biztonság figyelembe vételével rendezni, és nem számíthatott arra, hogy amennyiben valamelyik tagállam ezt a kötelezettséget nem tartaná be, a Biztonsági Tanács (BT) politikai, sőt katonai eszközökhöz folyamodhat a béke helyreállítása érdekében. (Olyan részletekkel, mint hogy a Szovjetuniónak mint a BT állandó tagjának minden kérdésben vétójoga van, és hogy ezzel a jogával élni fog, a magyar emberek többsége nem foglalkozott.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.