Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2025.10.26.
fix napidíjat és alapítványi hozzájárulást kértek itt a betegektől az ellátásért.
Hiába derült ki azóta, hogy a rendőrség két éve nyomozott az ügyben, és hiába tartóztattak le két orvost, akiknél több százmillió forintot találtak, éppen az ügy körüli felháborodás világított rá a súlyos, rendszerszintű anomáliára: a beteg, idős hozzátartozót ápoló családtagok annyira kilátástalan helyzetben vannak, hogy még egy jogellenes szolgáltatásnak is örülnek, hiszen úgy érzik, mást esélyük sincs igénybe venni. Zoltánéknak például a Péterfy egyébként jogtalan gyakorlata az egyetlen lehetőség volt. Ahogy egyre több hasonló helyzetben lévő családdal beszéltünk, nyilvánvalóvá vált: teljesen beszűkültek a már aktív ágyat nem igénylő, de nem gyógyítható idősek lehetőségei.
Egy társadalom szociális helyzetét nagyban meghatározza, hogy bánik az életük végén lévőkkel. A hazai ellátás feltérképezése és több, érintett család tapasztalatai alapján az látszik: a magyar rendszer nem ad kapaszkodót és megoldást ezeknek az embereknek életük utolsó időszakában, és nemhogy levenné a terhet a lelkileg egyébként is nehéz helyzetben lévő családokról, inkább megnehezíti a dolgukat. Ráadásul a helyzet a jövőben csak romlani fog: egy 2017-es tanulmány szerint a demográfiai trendek miatt egyre több lesz a betegséggel és szociális problémával küszködő idős ember, ezért egyre nagyobb szerep jut(na) a velük foglalkozó intézményeknek.
A Péterfy legalább átmeneti megoldást jelentett a hozzátartozóknak
A cikkünk elején idézett Zoltán anyját azután rakták ki az akut osztályról, hogy állapotán már nem tudtak javítani. Ekkor ajánlották a családnak a Szövetség utcai krónikus osztályt. A krónikus osztályon olyan, többnyire tartós gondozást, ápolást és gyógykezelést igénylő betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg szakellátásba, de állapotuk javulásához vagy fenntartásához intézményes keretek kellenek.
Zoltánnak nagyon jó tapasztalatai voltak a Szövetség utcai intézménnyel, az orvosok kedvesek voltak, az anyjával mindent megcsináltak, fodrász járt hozzá, jól bántak vele. Még abban is segítettek, hogy anyja átkerüljön egy idősek otthonába, ahol 80 ezret kell havonta fizetniük, és 6000 forintos napidíj van, ami kifejezetten olcsónak számít. Persze azt ő is problémának tartaná, ha az orvosok zsebre tették volna az alapítványi pénzt, de ezt nem feltételezi róluk. Úgy érzi, ez a lehetőség legalább valamilyen megoldást jelentett a rászorulóknak.
„Három közeli hozzátartozóval csináltam végig a betegségüket, halálukat” – kezdte el mesélni a történetét Kata, aki az édesapját, az apósát és a nagynénjét kísérte végig az utolsó hónapjaikban.
Édesapjának vesedaganata és több áttéte volt. Egy belgyógyászati osztályon feküdt, ahonnan egy idő után elküldték, mert már nem tudtak vele mit csinálni, és szükség volt a helyre. Katáék először hazavitték az apját, viszont be kellett látniuk, hogy a fájdalmait nem tudják olyan hatékonyan csillapítani otthon, mint kórházi körülmények között. Így kerültek be a Péterfy Kórház III. Krónikus Belgyógyászati osztályára. Édesapja ekkor már nagyon rossz állapotban volt. „Boldogok voltunk, hogy egyáltalán be tudtuk tenni valahova, ott van az ember egy haldokló beteggel, és nem tud mit csinálni, senki nem ilyen halálról álmodik, magánintézményben iszonyatos pénzeket gombolnak le a hozzátartozókról.” Katáéknak egy kényszerhelyzet volt a Péterfy választása, az ottani ellátással nem voltak elégedettek, Kata azt mondta, úgy érezték, még a betegszállításból is nyerészkedni akart a kórház. A cél a minél több pénz lehúzása volt...
Hiába derült ki azóta, hogy a rendőrség két éve nyomozott az ügyben, és hiába tartóztattak le két orvost, akiknél több százmillió forintot találtak, éppen az ügy körüli felháborodás világított rá a súlyos, rendszerszintű anomáliára: a beteg, idős hozzátartozót ápoló családtagok annyira kilátástalan helyzetben vannak, hogy még egy jogellenes szolgáltatásnak is örülnek, hiszen úgy érzik, mást esélyük sincs igénybe venni. Zoltánéknak például a Péterfy egyébként jogtalan gyakorlata az egyetlen lehetőség volt. Ahogy egyre több hasonló helyzetben lévő családdal beszéltünk, nyilvánvalóvá vált: teljesen beszűkültek a már aktív ágyat nem igénylő, de nem gyógyítható idősek lehetőségei.
Egy társadalom szociális helyzetét nagyban meghatározza, hogy bánik az életük végén lévőkkel. A hazai ellátás feltérképezése és több, érintett család tapasztalatai alapján az látszik: a magyar rendszer nem ad kapaszkodót és megoldást ezeknek az embereknek életük utolsó időszakában, és nemhogy levenné a terhet a lelkileg egyébként is nehéz helyzetben lévő családokról, inkább megnehezíti a dolgukat. Ráadásul a helyzet a jövőben csak romlani fog: egy 2017-es tanulmány szerint a demográfiai trendek miatt egyre több lesz a betegséggel és szociális problémával küszködő idős ember, ezért egyre nagyobb szerep jut(na) a velük foglalkozó intézményeknek.
A Péterfy legalább átmeneti megoldást jelentett a hozzátartozóknak
A cikkünk elején idézett Zoltán anyját azután rakták ki az akut osztályról, hogy állapotán már nem tudtak javítani. Ekkor ajánlották a családnak a Szövetség utcai krónikus osztályt. A krónikus osztályon olyan, többnyire tartós gondozást, ápolást és gyógykezelést igénylő betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg szakellátásba, de állapotuk javulásához vagy fenntartásához intézményes keretek kellenek.
Zoltánnak nagyon jó tapasztalatai voltak a Szövetség utcai intézménnyel, az orvosok kedvesek voltak, az anyjával mindent megcsináltak, fodrász járt hozzá, jól bántak vele. Még abban is segítettek, hogy anyja átkerüljön egy idősek otthonába, ahol 80 ezret kell havonta fizetniük, és 6000 forintos napidíj van, ami kifejezetten olcsónak számít. Persze azt ő is problémának tartaná, ha az orvosok zsebre tették volna az alapítványi pénzt, de ezt nem feltételezi róluk. Úgy érzi, ez a lehetőség legalább valamilyen megoldást jelentett a rászorulóknak.
„Három közeli hozzátartozóval csináltam végig a betegségüket, halálukat” – kezdte el mesélni a történetét Kata, aki az édesapját, az apósát és a nagynénjét kísérte végig az utolsó hónapjaikban.
Édesapjának vesedaganata és több áttéte volt. Egy belgyógyászati osztályon feküdt, ahonnan egy idő után elküldték, mert már nem tudtak vele mit csinálni, és szükség volt a helyre. Katáék először hazavitték az apját, viszont be kellett látniuk, hogy a fájdalmait nem tudják olyan hatékonyan csillapítani otthon, mint kórházi körülmények között. Így kerültek be a Péterfy Kórház III. Krónikus Belgyógyászati osztályára. Édesapja ekkor már nagyon rossz állapotban volt. „Boldogok voltunk, hogy egyáltalán be tudtuk tenni valahova, ott van az ember egy haldokló beteggel, és nem tud mit csinálni, senki nem ilyen halálról álmodik, magánintézményben iszonyatos pénzeket gombolnak le a hozzátartozókról.” Katáéknak egy kényszerhelyzet volt a Péterfy választása, az ottani ellátással nem voltak elégedettek, Kata azt mondta, úgy érezték, még a betegszállításból is nyerészkedni akart a kórház. A cél a minél több pénz lehúzása volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.