Szerző: NAGY MARTIN
2025.10.30.
„Tisztelt Varga Judit!
Hetek óta kering a sajtóban az Ön visszatérésének lehetősége, de mindaddig nem akartam megszólalni, amíg ez be nem következik. Pedig már az első felvetés is erősen triggerelt, miszerint Ön visszatérni készül.
Amikor megtudtam, hogy Ön a Nemzeti Mentális Pajzs Program gyermekjogi védnöke lesz, először nem akartam elhinni. Nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek – aztán rájöttem: ez nem vicc, hanem tragédia.
Egy ország tragédiája, ahol a kegyelmi botrány után az, aki a döntés egyik felelőse volt, most gyermekjogi szerepben tér vissza.
Ön pontosan tudja, mit jelentett számunkra a kegyelmi döntés. Tudja, mert részben az Ön minisztériuma alatt történt. És ha hihetünk (?) Önöknek, akkor Ön volt az egyetlen, aki nem támogatta a döntést. Talán megérezte, hogy ezt nem kellene. De ne legyünk naivak: nem az áldozatok sorsa miatt, hanem mert látta, milyen politikai következményei lehetnek. Igaza volt – valóban megbuktatta Önt és Novák Katalint is.
De ha valóban nem tudta, mi készül, akkor most már tudnia kell: az a döntés nemcsak egy aláírás volt egy papíron. Az a döntés életeket tört derékba újra. Túlélőket taszított vissza a traumájuk legmélyére. Engem például olyan mentális állapotba sodort, amiből másfél év alatt sem sikerült teljesen felállnom. Olyan barátokat veszítettem el, akik addig tartották bennem a lelket. És mindezt azért, mert valahol valaki azt gondolta: van bocsánat azoknak, akik a legvédtelenebbeket bántották.
Az elmúlt másfél évben sokszor lett volna mit mondanom, de nem ment. Nem volt erőm a nyilvánosság elé állni, hogy kimondjam, mit érzek. Részben a mai napig tartó szégyen miatt, amit helyettünk kellene éreznie: V. Jánosnak; K. Bélának; K. Endrének; a bicskei Gyámhivatalnak; a bicskei Rendőrkapitányságnak; az egykori Fővárosi vezetésnek; a Magyar Kormánynak; Balog Zoltánnak; Önnek és Novák Katalinnak. (A felsorolás nem teljes, bocsánat, ha kihagytam valakit erről a szégyenlistáról.)
Mindeközben Ön és mások magabiztosan beszéltek tovább – mintha a kegyelmi döntés csak egy félresikerült politikai epizód lett volna. Nem, nem az volt. A megbánás cseppnyi jelét sem mutatva, bárgyú vigyorral az arcukon képesek a mai napig áldozatként beállítani magukat. Mi mit mondjunk akkor? A mi életünkben mit okozott a kegyelmi döntés? Tudja, mi az egyik különbség köztünk? Én a gyerekkorommal, Ön pedig a hatalmával fizetett. Csakhogy a hatalmat vissza lehet szerezni – ahogy láthatjuk. A gyerekkoromat soha.
Ezért mondom most ki: SZÉGYEN, ami történik. Szégyen, hogy Magyarországon egy kegyelmi botrány után valaki újra gyerekek ügyeinek közelébe kerülhet – azzal a múlttal, amelyben egy bántalmazó bűnsegédjét engedték szabadon. Szégyen, hogy ezt bárki normálisnak tartja.
Hol van ilyenkor az a sokat emlegetett jobboldali morális fölény? Hol van a sokat szajkózott: „nálunk van következménye a hibáknak” lózung? A kegyelmi döntés bűne két és fél év után már elfeledhető? Vajon az egykori köztársasági elnök, Novák Katalin is készülődik már? Mi lesz az ő új szerepe? Az Áldozatvédelmi Központ vezetője lesz? Vagy megkapja a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, játszótérnek – ahogy a Sándor-palotát is megkapta?
Kedves Judit, Önnek le kell mondania erről a szerepről. Nem gyűlöletből mondom ezt, hanem azért, mert ez az egyetlen erkölcsileg vállalható döntés. Ha valóban a gyerekek érdekeit, a saját gyerekei érdekeit is szem előtt tartja, akkor tudja: ők nem eszközök egy politikai visszatéréshez.
Én pedig most már nem hallgatok tovább. A kegyelmi botrány és a Szőlő utcai tragédia után eltört bennem valami, de maradt bennem annyi erő, hogy kimondjam: ELÉG VOLT. Elég a hazugságból, a színjátékból, a cinikus újrakezdésekből és a hatalom közönyéből. Elég a nyílt levelekből, közéleti szerepet fogok vállalni, csak még összeszedem magam.
A következő hónapokban azért fogok dolgozni, hogy legyen egy hely, egy hang, egy közösség, amely valóban az áldozatokért, a fiatalokért, az idősekért és a kiszolgáltatottakért szól. Nem pártpolitikai, hanem emberi alapon. Mert ha valamit megtanultam, az az, hogy az igazságot nem lehet elhallgattatni, sőt! Hív a haza. Munka van. És mi, akik túléltük, nem adjuk többé a csendünket.
Tisztelettel,
Pop Mert – a Bicskei ügy és a Magyar Gyermekvédelmi rendszer egyik túlélője”
A következő hónapokban azért fogok dolgozni, hogy legyen egy hely, egy hang, egy közösség, amely valóban az áldozatokért, a fiatalokért, az idősekért és a kiszolgáltatottakért szól. Nem pártpolitikai, hanem emberi alapon. Mert ha valamit megtanultam, az az, hogy az igazságot nem lehet elhallgattatni, sőt! Hív a haza. Munka van. És mi, akik túléltük, nem adjuk többé a csendünket.
Tisztelettel,
Pop Mert – a Bicskei ügy és a Magyar Gyermekvédelmi rendszer egyik túlélője”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.