Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.11.01.
Demokratikus intézmények nélkül (független média, bíróságok) a hazugságnak nincs ára. Ráadásul a rendszeres hazugság paradox módon végül megvédi a hazugot, mert az embereket cinikussá teszi ("úgyis mindenki hazudik").
Hannah Arendt politikai filozófus figyelmeztetett, hogy a tények szövedéke, amelyben mindennapi életünket éljük, rendkívül sérülékeny, egyetlen hazugság átlyukaszthatja, szervezett hazugságok pedig szét is téphethetik. A politikai hatalom mindig is feláldozta a ténybeli igazságot a politikai nyereségért, de a hazugságok és a propaganda mellékhatása magának annak az érzéknek a megsemmisítése, amellyel eligazodunk a világban. A probléma az, hogy a tények törékenyek, mert emlékezetre, tanúkra és kontextusra van szükségük. A képeket, videókat egyre jobban, egyre könnyebben, egyre kisebb költséggel lehet manipulálni, és egyre nehezebb felismerni a hamisítást.
A hazugság célja is változik. Arendt különbséget tesz a hagyományos és a modern hazugság között: a hagyományos hazugságban csak rejtve marad az igazság, de a modern hazugságban van egy rombolás és újrateremtés aktusa. Ez már nem egyszerű megtévesztés, ez a valóság aktív átírása.
A totalitárius rendszerek vezetői arra a (sajnos helyes) pszichológiai feltevésre építettek, hogy ilyen körülmények között az embereket rávehetjük a legfantasztikusabb állítások elfogadására, és ha másnap megcáfolhatatlan bizonyítékot kapnak azok hamisságáról, a cinizmushoz fognak folyamodni.
És itt éri el a paradoxon a legsötétebb pontját, ahelyett, hogy elhagynák azokat a vezetőket, akik hazudtak nekik, tiltakoznak majd, miszerint ők mindig is tudták, hogy az állítás hazugság volt, és csodálni fogják a vezetőket kiemelkedő taktikai ügyességükért.
De olyanok is lehetnek, akikhez el sem jut a cáfolat. A közösségi média gyors, impulzív fogyasztásával a manipulált tartalom vírusként terjed, a cáfolat viszont csak jóval kevesebb embert ér el. Különösen igaz ez, ha a hazugság képi megoldással dolgozik, a cáfolatot viszont olvasni kellene.
A naivitás és a cinizmus keveréke a tömegmentalitás két kiemelkedő jellemzője. Egy folyamatosan változó, felfoghatatlan világban a tömegek eljutottak arra a pontra, ahol egyszerre hisznek el mindent, és kételkednek mindenben. Amikor az emberek elég sokszor szembesülnek hazugságokkal, nem az igazság keresésére, hanem a cinizmusra kondicionálódnak. És a cinizmus nem teszi őket okosabbá, sőt. A kutatások meglepő módon azt mutatják, hogy a cinikusok, annak ellenére, hogy intelligensnek tartják őket, gyengébben teljesítenek a kognitív feladatokon és a hazugságok felismerésében is. A cinikus nem bölcs, hanem vak.
Arendt szerint a folyamatos hazudozás eredménye nem az, hogy a hazugságokat igazságként fogják elfogadni, az igazságot pedig hazugságként (nem is ez a célja), hanem az, hogy elveszik az az érzék, amellyel eligazodunk a valós világban.
Globálisan a parlamentekbe vetett bizalom körülbelül tíz százalékponttal csökkent 1990 óta a demokráciákban, miközben a rendőrségbe vetett bizalom körülbelül 13 ponttal emelkedett (a héten megjelent eredmény a hazai helyzetről a képen látható a grafikonon).
A legnagyobb veszély tehát nem az, hogy az emberek elhiszik a hazugságokat, hanem hogy megszokják őket. Az információ fegyverré vált, a félelem, cinizmus és bizalmatlanság közegében a hazug védve van, mert a cinikus tömeg már nem várja el tőle az igazságot.
Az igazság elmondása a nyilvános térben veszélyes. De talán még veszélyesebb, amikor már senki sem próbálkozik vele. A cinizmus nem a bölcsesség jele. A cinizmus a feladás jele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.