Szerző: MAGYARI PÉTER
2025.11.03.
Ez az írás napjaink egyik legnagyobb csalássorozatának részleteit mutatja be. 2023-ban és 2024-ben nagyságrendileg 67 milliárd forint áfát mulasztottak el befizetni a hazai földgáz-kereskedelem egyes vállalkozásai. Ha húszezresekben tartanánk ennyi pénzt, és hosszában egymás mellé helyeznénk a földre a bankjegyeket, akkor 516 kilométeren át sétálhatnánk mellettük. Legalább egy éve nyomoznak az ügyben, de vádat még senki ellen sem emeltek. „Gázmaffia” néven már írt a magyar sajtó a bűntényről, de annak léptékét és működési rendszerét most elsőként tárjuk a nyilvánosság elé. Fontos és új állításunk, hogy a történet nem fiktív gázkereskedelemről szól. A csalásokhoz kapcsolódó gázkereskedelem információink szerint valóságos volt, és a gázkereskedés után fizetendő áfát tüntették el egyéb áruk fiktív forgalmával.
A magyar gázpiacot jól ismerő üzletemberekkel, szakértőkkel és jogászokkal beszéltünk, illetve hatósági dokumentumokba is betekintettünk, hogy az alábbiakban be tudjuk mutatni, mi történhetett. Mivel vádemelés még nincs, nem nevezünk meg konkrét cégeket és neveket, de a történet vázát hosszas kutatás után összeraktuk...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.