Szerző: ARADI HANGA ZSÓFIA
2026.03.20.
A kormánypárti műfelháborodásra válaszul aztán az egész színházi szakmának, és a botrányba akarata és érintettségének hiánya ellenére belerángatott Nagy Ervinnek is egy emberként kellett magyaráznia, mi a különbség fikció és valóság között, mi történik tulajdonképpen a Kabukiban, és mi nem, mi az, hogy lázálom és egyáltalán: hogyan működik az a furcsa dolog, amit művészi önkifejezésnek hívunk.
Ha Pintér talán nem is sejthette előre, hogy az előadása ekkora port fog kavarni, jobban nem is jöhetett volna ki belőle. Az a nevetségesen abszurd helyzet alakult ugyanis ki, hogy a Kabuki fikciója tulajdonképpen azonnal megismételte magát a valóságban. Nem, nem az erőszak. Csak a totális, valóságtorzító elmebaj. Ezzel pedig egy dolog nyert csak bizonyosságot: Pintér Bélánál még mindig kevesebben látják élesebben, mi és miért történik ebben az országban. Hab a tortán, hogy a kormányoldal által generált ingyenreklám talán azok figyelmét is ráirányította a könyörtelen, ellenállást nem tűrő rendszerbe erkölcsileg, fizikailag és mentálisan is beleroppanó polgárokról szóló előadásra, akik talán elsiklottak volna felette. Kár, hogy már megint azok nem nézték meg, akiknek nem ártott volna, de még nem késő!
A tudathasadás nemzeti alap
A Kabukiban semmi sem az, aminek látszik. A thai múzeum valójában tájmúzeum. A thaiföldi maszk valójában japán. Hatvanpuszta Hetvenmező, a zebrák csíkos lovak, a középső tartomány ura a sógun. Petőfi Sándor valójában Szabadszálláson született, és József Attila volt a mestere. Vagy fordítva. Csányi Miklós tájmúzeum-igazgató valójában Csúnya Miska, a csendőrök által agyonvert 19. századi betyár. Vagy fordítva. Vagy sehogy se. A szőke, napszemüveges, gigantikus gyöngysort viselő professzorasszony nem Mária, hanem Veronika...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.