2022. június 9., csütörtök

MOSZKVÁBAN ÚGY TUDJÁK, ORBÁNÉK NEM MENNEK BELE A GÁZEMBARGÓBA SE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI MÉDIASZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.06.09.


Az újabb rendeleti kormányzás életbeléptetésével újabb demokrácia-ellenes lépések jöhetnek. Bár a Fudan Egyetem beruházása ingatag lábakon áll, Orbánnak zsarolási potenciált jelenthet az EU-val szembeni politikájában. Moszkva főrabbija Magyarországra menekült, miután központi nyomásra sem volt hajlandó nyíltan támogatni az Ukrajna elleni inváziót. A Ryanair tiltakozik Orbánnál az extraadó miatt. Nemzetközi lapszemle.

A Ryanair légitársaság arra kéri a magyar kormányt, törölje el az utasokra kivetett új adót – írja a Reuters. A cég levélben kereste meg Orbán Viktort, az új adónemet álcázott adókivetésnek nevezve, mert végül az utasokon kell behajtani azt. A július 1-től bevezetendő adó 10-től 25 euróig terjedő plusz kiadást jelent majd az utasoknak.

Elhibázott lépés ez a kormánytól, mert a Covid idején padlóra kerültek a légitársaságok, épphogy kezdenek talpra állni. Másrészről a Ryanair úgy véli, ez visszafogja majd a magyar turizmus, és hatással lesz a munkaerőpiacra is. Amennyiben marad az extraprofit névre keresztelt adó, a Ryanair olyan országokba költözteti budapesti kapacitásait, ahol együtt dolgozik a kormány a légitársasággal az üzletmenet helyreállításában. A Reuters megkeresésére a kormányszóvivő nem válaszolt. Példakánt a cikk az OTP-t említi meg, a bank 78 milliárd forintos veszteséget fog elszenvedni, illetve hitelezési politikájuk szenvedi meg a kormányzati lépést.

Orbán számára az ukrán háború eszköz hatalma további megerősítésére – írja a Human Rights Watch elemzője, Lydia Gall, aki felhívja a figyelmet, hogy az alkotmánymódosítást ismét úgy hajtotta végre a kormányfő, hogy nem bocsátotta társadalmi vitára, és a döntéshozatalba egyáltalán senkit nem vont be, a háborús veszélyhelyzet bejelentésére pedig a választások után szinte azonnal sort kerített.

Mivel a Covid idején hasonlót élt át az ország, mint most, az újabb rendeleti kormányzás életbeléptetésével nem várhatunk mást, mint akkor. Például a járvánnyal összefüggésbe nem hozható intézkedéseket vezettek be, mint a média és a civil szervezetek megregulázását. Tehát demokrácia-ellenes lépések jönnek, a hatalommal való visszaélés esetei. Mivel továbbra is fennáll Orbán hatalmának ellenőrizhetetlensége és számonkérhetetlensége, ezért a 7-es cikkelyes eljárást fel kellene végre gyorsítani és határidőket szabni annak lefolytatására – javasolja a szerző.

Az adófizetők pénzéből fizetendő, 665 milliárd forintos Fudan egyetemi beruházás megvalósításának elméleti akadályait foglalja össze a Szabad Európa/Szabadság Rádió, ami Orbán újraválasztása után újabb lendületet kapott. A kormányfő minden addigi ígéretét sutba dobta, miközben az ellenzék minden igyekezetét letöri és működését igyekszik megbénítani. Így az uniós országok közül Budapesten lesz az első, Kínán kívül létesülő Egyetem.

A terveket jól ismerő kormányzati források jelezték, a beruházás ingatag lábakon áll a jelen pillanatban, ugyanakkor zsarolási potenciált is jelenthet ez Orbánnak az EU-val szembeni politikájában. Kína számára arcvesztéssel járna, ha elengedné a projektet, nem beszélve a nyomában várható további magyarországi befektetési elehetőségtől való elesésről. Baranyi Krisztina polgármester közvetlen helyi kezdeményezésű népszavazást tervez, a nagyobb ellenzéki megmozduláshoz viszont ismét többpárti összefogásra lenne szükség, ám egyelőre mindenki a választási sebeit nyalogatja.

Moszkva főrabbija Magyarországra menekült, miután központi nyomásra sem volt hajlandó nyíltan támogatni az Ukrajna elleni inváziót – írja az Ortodox Times Pinchas Goldschmidt menyére, mint forrásra hivatkozva. Avital Cizik-Goldschmidt, Amerikába élő újságíró a Twitteren úgy fogalmazott, most végre őszintén megoszthatom, mi van a történtek hátterében. Felszólították a különleges katonai művelet támogatására, amit Goldschmidt megtagadott. A főrabbi két héttel a februári események után menekült el hazájából, ahol 33 évig nevelgette növendékeit.

Moszkovszkij Komszomolec Szijjártó közlése alapján írta meg, hogy Magyarország nem támogatja a hetedik uniós szankciós csomagot, amely a gázimport felmondását jelentené a tagállamok számára. Ennek ötletét az észt és a lengyel kollégái vetették fel. Ellene pedig a magyar külügyminiszter azzal érvelt, hogy már az olajembargó esetén is 55-60%-kal ugrottak volna meg az árak, és ha ebbe nem ment bele az ország, akkor az ország energiabiztonságát veszélyeztető gázembargóba sem fog.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

ÍGY VERD ÁT A NÉPET! – A FISKÁLIS ILLÚZIÓKELTÉS 7 PONTJA CINIKUS KORMÁNYOK SZÁMÁRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MIKE KÁROLY
2022.06.08.


„Ahogy lazulnak a végrehajtó hatalom korlátai, ahogy szűnik a vitakényszer, ahogy az értelmiség feladja azt a szerepét, hogy emelje a közéleti viták színvonalát, úgy szabadulnak el a fiskális illúziók, és nyer valóban egyre nagyobb teret a cinizmus. Annál keserűbb azután az ébredés” – írja rendszeres szerzőnk, Mike Károly a Válasz Online-nak küldött cikkében. A közgazdász cseppet sem elméleti szöveget bocsátott rendelkezésünkre: szakirodalmi alapozottságú összefoglalója, kiskátéja arról, hogyan kell egy kormánynak fiskális illúziókba ringatnia – egyszerűbben szólva: átvernie – a népet, meglepő azonosságokat mutat napjaink Magyarországával.


Mit tegyen egy kormányzat, ha minimálisra akarja csökkenteni az adófizetéssel szembeni ellenállást? – tette fel a kérdést a 19. század végén Amilcare Puviani olasz közgazdász. A válaszát könyvének címe jelezte: Az illúzió elmélete a közpénzügyekben. Amellett érvelt, hogy a kormányzatnak illúziókat kell keltenie. Egyrészt elhitetnie az emberekkel, hogy az államnak befizetett adók és más terhek a valóságosnál jóval kisebbek és kevésbé fájdalmasak. Másrészt azt a benyomást kell keltenie, hogy a kormányzat által nyújtott szolgáltatások értékesebbek, hasznosabbak, mint a valóságban.

Hogyan hozhatók létre, hogyan fokozhatók ezek a „fiskális illúziók”? Puviani egyfajta kiskátét állított össze róluk. Íme néhány javaslata a kormányzati illuzionisták számára:

- Inkább az árukra és szolgáltatásokra vessünk ki adót, mint közvetlenül a jövedelemre vagy vagyonra, mert a piaci árak elfedik az adótartalmat!

- Finanszírozzuk az állami kiadásokat hitelből, hogy így a jövőbeli generációkat, ne pedig a mostani adófizetőket terheljük!

- Növeljük az inflációt, hogy így az államadósságot leértékeljük, a visszafizetését megkönnyítsük!

- Vezessünk be „ideiglenes” adókat „kivételes helyzetekben”, amiket aztán felejtsünk el kivezetni!

- Használjuk ki a társadalmi konfliktusokat, ellenérzéséket, hogy a népszerűtlen csoportokra több adót terhelhessünk!

- Riogassunk krízishelyzettel, az állam megnövekedett feladataival, társadalmi összeomlással stb. arra az esetre, ha nem szednénk be több adót!

- Hallgassuk el, tegyük átláthatatlanná a terhek valódi nagyságát!

A javaslatok mögött érzékeljük a fejedelemnek cinikus tanácsokat adó Machiavelli szellemét. Valóban, Puviani hivatkozik is rá. A fejedelemnek, a kormányzatnak úgymond „használnia kell az állati természetét”: nem csak „oroszlánnak” kell lennie, hanem „rókának” is – nemcsak bátornak, hanem ravasznak is.

Mégsem merő cinizmus a fiskális illúziók eszközeivel élni. Az adófizetők ugyanis szintén nem angyalok. Akkor is hajlanak az adó elkerülésére, ha a kormányzat amúgy hasznos szolgáltatásokat nyújt. Miért? Mert jobban járnak, ha a többiek fizetnek adót, de ők maguk nem. Kifizetődő számukra, ha „potyautasként” viselkednek. A kormányzat persze kényszerít is az adófizetésre, de széleskörű önkéntes hajlandóság nélkül egy adórendszer sem működhet. Mondhatjuk tehát, hogy bizonyos fokú illuzionizmus a közérdeket is szolgálhatja...

AZ ORIGO RENDKÍVÜLI HÍRKÉNT KITETTE: “ELKEZDŐDÖTT A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ”– HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.06.09.


Szó szerint átvették az orosz állami tévé egyik műsorvezetőjének kommentárját

Ráadásul az 9 nappal korábban hangzott el…

Egy volt brit hírszerző szerint Putyin „három-hat hónap múlva” már nem lesz Oroszország elnöke

Azt mondta, ha az amerikai és brit források igazat mondanak, akkor az orosz vezető „cselekvésképtelenné válhat”.

Weber: Orbán volt az egyik bolond fickó az asztalnál az EU-csúcson

Orbán Viktor megzsarolta az EU-csúcson a többi európai vezetőt és Vlagyimir Putyin elnök érdekeit képviselte a tárgyalóasztalnál – mondta Manfred Weber az Európai Néppárt múlt héten megválasztott elnöke, a pártcsalád EP-frakcióvezetője az Európai Parlamentben szerdán az EU-csúcsot értékelő vitán.

Navracsics nem lát sok esélyt arra, hogy a Fidesz újra a Néppárt tagja legyen

Néhány napja még azt mondta, hogy a KDNP-s tagságát aktiválva azon dolgozik, hogy közelítse a Fideszt a Néppárthoz.

A magyar ügyészség a konkrét OLAF-ajánlások kétharmadát lesöpörte az asztalról

Az OLAF 18 ügyben fordult a magyar ügyészséghez konkrét esetek kivizsgálása érdekében, de 12 esetben nem foglalkoztak a témával a magyarok, és összesen négy ügy jutott el a vádemelésig.

…Horthy lett az apátok, meztelen a picsátok”

A trianoni döntés után 20 évvel a Csehszlovákiában élő magyarok, minden nemzetiségi megkülönböztetés és számos hátrány elviselése mellett, nemcsak fejlettebb szociális rendszer, általános és titkos választójog, viszonylag liberális nyelvtörvény, szabadabb, demokratikusabb közélet, de gazdaságilag is jobb körülmények között élhettek, mint a magyarországi emberek. Ma pedig Szlovákiában, Szlovéniában, Ausztriában és 2023 január 1-től, már Horvátországban is euróval fizetnek.

A Fidesz ordas ferdítéssel köszönti a pedagógusokat

Hanyas vagy?” – Élőkép a Szalay utcában – Gyertek!

Kedves Kollégák! Gyertek minél többen szombaton 11-re, Budapestre a Szalay utcába a volt EMMI, a most ki tudja mi épülete elé, ahol a sztrájktárgyalások folytatódnak.
Több látványos élőképet tervezünk, amelyhez anyagokat a PDSZ biztosít, viszont jó sok résztvevőre lesz szükség. Várunk minden oktatásban érintettet: pedagógust, nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozót, technikai munkatársast, szülőt, nagyszülőt, tanulót és mindenkit akit a közoktatás sorsa érdekel.

A kormány szerint az EU miatt nincs még tanári béremelés

Lehetne még s Soros, a Gyurcsány és a baloldal. De semmiképpen sem ők.

Magyarország is pénzt kap az EU-tól zöldítésre

“Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.”(Tóth Árpád)

Magyarországon a közpénzügyek rosszabbul állnak, mint Nigériában

Az Orbán-kormány csak korlátozott betekintést enged a költségvetésbe az Open Budget Survey, a nemzetközi költségvetési átláthatósági felmérés legújabb, 2021-es eredményei szerint. A vizsgált 120 ország közül a 67. helyre került Magyarország, és a régióban csak EU-n kívüli országok teljesítettek gyengébben.

Lássuk, miért:

Még a földtulajdonosokat sem fizették ki a 65 milliárdos MotoGP-pályához

Az utóbbi időben szokatlanul nagy a csend a Hajdúnánás külterületére tervezett, több mint 60 milliárd forintból megvalósuló MotoGP pályaépítés körül…

Egy Fidesz-közeli ügyvédi iroda százmilliókat keres a Fertő tavi beruházáson

Kiderült, hogy eddig összesen 700 millió forint értékű megbízást adtak a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodának, melynek névadója 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegáltja.

Hatmilliárdos profitot termelt a COVID-teszteket végző cég

Egészen 2019-ig gyakorlatilag bevétele sem volt a cégnek.

Mindeközben:

Németh Szilárd meg akart buktatni egy fideszes polgármestert

Három évig próbáltunk leülni Németh Szilárddal, hogy megbeszéljük a problémás csepeli ügyeket. A Csepel SC fejlesztésével kapcsolatban is több éve próbálunk egyeztetni. A Fideszben ő áll magasabban a ranglétrán, és meggyőződéssel vallja, hogy választókerületi elnökként joga van akár megbuktatni is a polgármestert. Akkor is, ha sikeres, és ha ebbe a helyi Fidesz belebukik.

Vannak országok…:

Bécs az összes kórházát felújítja 2040-ig

Noha a bécsi egészségügyi rendszer orvosi, személyzeti és technikai szempontból magas nemzetközi színvonalat képvisel, a kórházépületek egy része több mint száz éves.

Gruevszkit újabb börtönbüntetésre ítélték

A Budapesten élő Gruevszki eddigi összes börtönbüntetése ezzel a hat évvel együtt már 25,5 évet tesz ki

ITT VANNAK A TÁVIRATOK, AMELYEKET ORBÁN DIPLOMATÁI KÜLDTEK MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK UTAZÁSAIRÓL

DIREKT36
Szerző: DIREKT36
2022.06.09.


2019 decemberében Helsinkiben öt fiatal magyar újságíró, illetve az újságírás iránt érdeklődő egyetemista Mumin mesefigurákkal fotózkodott a finn közmédia épületében, ahol többek között a finn és magyar újságírás helyzetének különbségeiről beszélgettek. Látogattak karácsonyi vásárt, médiamúzeumot, könyvtárat, de a Helsingin Sanomat finn napilap szerkesztőségét is megnézték. A fiatalok jó részének kevés tapasztalata volt az újságírásról, többségük ekkoriban nem is újságíróként dolgozott.

„Finnország egy olyan hely, ahol valóban jó lehet újságírónak lenni” – számolt be egyikük a háromnapos szakmai útról, amit a budapesti finn nagykövetség szervezett nekik.

Csakhogy ugyanerről az utazásáról egy másik beszámoló is készült. A magyar fiatalokat a Helsinkiben működő magyar nagykövetségen is szoros figyelemmel követték. A finnországi magyar nagykövet által 2020. június 3-án Budapestre küldött diplomáciai távirat tételesen felsorolja, merre jártak, és még azt is megjegyzi, hogy egy olyan finn doktorandusszal találkoztak, aki „alapvetőn a magyar kormánnyal kritikus véleményeket szokott megfogalmazni”...

2022. június 8., szerda

A TESTI FENYÍTÉS MÁR NEM DIVAT, DE A GYEREKEK ÉRZELMI BÁNTALMAZÁSA MINDENNAPOS A MAGYAR ISKOLÁKBAN

QUBIT
Szerzők: BALÁZS ZSUZSANNA, GALAMBOS ATTILA
2022.06.07.


„Egy kamasznak nem a jogokról, a kötelességekről kell beszélni. Van nekik elég szabadságuk, a korlátaikat kell nekik megtanítani. Vegánság, klíma – hihetetlen fontosak. Nem kellene inkább a tiszteletről beszélni nekik?”

„Nem tudják mik a korlátok, amin belül szabadon mozoghatnak??? Ők szabnak határokat nulla élettapasztalattal??? Elcseszett egy nemzedék lesz ez is. Kurva nagy pofájuk lesz, és semmihez sem fognak érteni.”

„Nehogy már a diák mondja meg, hogy mit tehet a tanár!!”

A fentiekhez hasonló kommentek tucatjai érkeztek a május 21-én tartott Kamaszkonferenciáról szóló riportunk Facebook-posztjához. Míg akadtak, akik örültek annak, hogy van olyan magyar diák, aki nemcsak magában, de környezetében is tudatosítani igyekszik a gyerekeket megillető jogokat, ijesztően sok hozzászólásból az derült ki, hogy sokan már azt a felvetést sem értik, miszerint bizonyos jogok életkortól függetlenül bárkit megilletnek.

A gyerekjogok, amelyektől a magyarok nagy része úgy fél, mint a tűztől

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint minden gyereket megillet az iskolában (és nem mellesleg az otthonában vagy bármilyen közösségi térben is) annak a joga, hogy 

-szükség esetén igyon vagy vécére menjen;
- bármikor átmozgathassa a tagjait;
- megtanulja, hogyan gondoskodhat az alapvető szükségleteiről;
- játékosan megismerje és megtanulja kimutatni az érzéseit;
- felfedezze a körülötte lévő világot;
- próbálkozzon, gyakoroljon, tévedjen és hibázzon;
- a saját tempójában tanuljon;
- számonkérés előtt teljesen megértse a tananyagot;
- véleményt nyilváníthasson az őt érintő ügyekben, amit a felnőttek figyelembe is vesznek;
- ne szégyenítsék meg, ha téved;
- ne szégyenítsék meg olyasmiért, amiben más, mint a többiek;
- ne büntessék és ne erőszakoskodjanak vele;
- pozitív megerősítéssel, önszabályozásra tanítással tartassák be vele a szabályokat;
- ne hasonlítgassák a társaihoz és ne versenyeztessék a többiekkel;
- önálló, saját véleménnyel, saját tulajdonságokkal, saját kompetenciákkal bíró lényként tekintsenek rá;
- minden őt érintő kérdésben az ő legfőbb érdeke érvényesüljön.

És hogy mi az, ami mindebből megvalósul? A pisiléshez való jog talán még átcsúszik a gyereket nevelő vagy iskolában oktató felnőtt generációk szigorú szűrőjén, de az önálló vélemény egy gyerek szájából még mindig sokszor ellenérzést vált ki. Németh Barbara, a Hintalovon Alapítvány gyermekrészvételi programjának vezetője szerint...

„KOMOLY TRAUMAKÉNT ÉLIK MEG, AKÁR MUTATJÁK, AKÁR NEM” – MIT GONDOLNAK A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ OROSZOK A HÁBORÚRÓL?

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2022.06.08.


Sok ezer orosz él Magyarországon. A régebben érkezők inkább Putyin-pártiak, mint azok, akik azóta jöttek, amikor az orosz kormány leverte a százezres tüntetéseket. De beszéltünk olyan tíz éve itt élővel is, aki szerint az USA agressziója miatt volt kénytelen Oroszország megtámadni Ukrajnát.

„Jól tették” – mondja Irina, amikor arról kérdezem, mit szóltak a magyarországi orosz migránsok ahhoz, hogy Európában betiltották a Russia Today orosz propagandatévét.

De nem biztos, hogy így gondolja ezt a félig orosz Klára édesanyja, akiről lánya mesél. Szerinte az idősebb itteni oroszok, akik a mostanihoz hasonló rezsimben nőttek fel, Putyin-pártiak. „Nagyon félnek minden változástól, minden újtól. Hiába volt a régi rossz, mégis az a jó.”

Szemükben Putyin megmentette Oroszországot a kilencvenes évek zavaros jelcini időszaka után. „Egyáltalán nem nyugatos gondolkodásúak. A Nyugat borzasztó fertő a szemükben, amit gonosznak látnak, például a melegjogok miatt. Nincs bennük szabadságigény, hogy valamin változtatni kellene.” Pedig Klára édesanyja 35 éve Magyarországon él. És persze orbánista.

Irina szerint is azok nézték az RT-t, akik régebben itt laknak, ők fogékonyabbak a putyini ideológiára. Ő három és fél éve érkezett gyermekével. „Perspektívát látok itt neki arra, hogy európai nevelést kapjon. Sokan ezért, a gyerekük jövője miatt jöttek el.” És Putyin miatt, teszi hozzá. Irina most menekülteknek segítő önkéntes.

De ők moszkvaiak, ami nem olyan, mint az ország, mondja minden megkérdezettünk. A tíz évvel ezelőtti, keményen levert százezres moszkvai tüntetések után sok képzettebb, nyugatias gondolkodású, fiatalabb ember jött el. „A nagyvárosiak integrálódnának Európába, de vidéken el vannak vágva a külvilágtól, csak a propaganda megy, nincs 150 csatorna.” Egy barátnőjéről mesél, akinek szülei 170 kilométerre élnek Moszkvától. Három napot töltött náluk, ahol egész nap megy a tévé. Ezután szinte ő is meg volt győződve róla, hogy Putyin a világ megmentője.

Szergej – Klárához hasonlóan – itt született és nőtt fel, neki is orosz az anyja. Elevenen tartja orosz kapcsolatait, rendszeresen posztol is oroszul.

Szerinte is a középkorosztály és az idősebbek kapcsolódnak szorosabban az anyaországhoz. „Nagyobb az igényük is az orosz tévéműsorra: nem nyelvi okokból, hanem a hazaszeretet miatt.”

Az orosz adókon töményen kapták a propagandát, ami erősen befolyásolta a gondolkodásukat. „Ők is áldozatai a hazugságáradatnak, ennek köszönhető a Putyin melletti szimpátiájuk.”...

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

MEGVAN A KORMÁNY KIIGAZÍTÓ CSOMAGJA - BRUTÁLIS MÉRETŰ LETT

PORTFOLIO
Szerző: CSÍKI GERGELY
2022.06.08.


Az elmúlt napokban felgyorsultak az események a kormány költségvetési kiigazító programja körül. Szombaton megjelentek a különadó-rendeletek, valamint a kiadáslefaragások általános összegei, kaptunk friss nyilatkozatokat a kormány részéről, és a parlament elé került a 2023-as büdzséről szóló törvényjavaslat. Mindezek alapján megpróbáltuk összerakni, hogy milyen és mekkora hatással járó intézkedésekről is beszélhetünk. Előljáróban: nem volt könnyű dolgunk a benyújtott tervezet hiányosságai miatt, és emiatt még mindig rengeteg a kérdés. Nem véletlen, hogy a befektetők körében érezhető a bizonytalanság. Egyúttal egy átfogó képet adunk a jövő évi költségvetésről, annak kockázatairól.


Az elmúlt hetekben eldőlt: a kormány nekilát a költségvetés megbomlott egyensúlyának stabilizálásához. Nagy szükség is van erre, mert az első pár hónapban soha nem látott hiányszámot produkált a költségvetés, ami csak részben magyarázható a külső okokkal, nagyobb részt a parlamenti választások előtti kiköltekezés áll a háttérben (de erről részletesen egy másik, hamarosan megjelenő elemzésünkben írunk). Időközben egyre több információ érkezik, amiből megpróbáltuk összerakni a költségvetési csomag méretét, tartalmát és az egyenlegre gyakorolt hatását:

- Megjelent a kormányrendelet a különadókról, pótadókról.

- Közzétette a kormány azt a határozatot, ami tartalmazza, hogy 2022-ben és 2023-ban mekkora kiadáscsökkentést hajt végre.

- Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, az intézkedéssorozat összeállítója hétvégén azt mondta, hogy jövőre a különadókból befolyó többlet összeg eléri az 1000 milliárd forintot, az idén várható 800 milliárd forint feletti öszseg után.

- Varga Mihály pénzügyminiszter kedden beterjesztette a parlamentnek a 2023-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Ez utóbbiból lehet nagyjából megbecsülni, hogy a különadó-emelések, és más adóemelések mekkora lyukat képesek befoltozni a költségvetésben...

AZ EURÓPAI MINIMÁLBÉRNEK EL KELL ÉRNIE AZ ÁTLAGBÉR 50 SZÁZALÉKÁT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI MÉDIASZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.06.08.


"A megállapodás gyorsítani fogja a bérek egymáshoz közelítését a kontinens országai között, ami fontos lépés a kézzelfoghatóan szociálisabb jellegű Európa felé." – Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.

Az európai minimálbérről szóló megállapodás, amelyet megkötöttek egymással az Európai Parlament és az EU-tagállamok kormányainak képviselői, gyorsítani fogja a bérek egymáshoz közelítését a kontinens országai között, ami fontos lépés a kézzelfoghatóan szociálisabb jellegű Európa felé – vélekedik a párizsi Les Echos-nak adott nyilatkozatában Klervi Kerneïs, a Jacques Delors-ról elnevezett intézet kutatója. Az interjúban – szembeszállva azokkal, akik gyakorlati szempontból súlytalan kompromisszumnak tartják a létrejött dokumentumot - kifejti: a bérkérdések eldöntése nem tartozik uniós hatáskörbe, és ebből következően jogilag nem lett volna lehetséges kötelezően előírni valamilyen európai minimálbérszintet. Ennek gazdasági értelme sem lett volna. Ez az európai rendelet azonban így is védelmezi az európai munkásokat, felveszi a harcot az úgynevezett bérdömpinggel, a bérek tömeges lenyomásával.

A rendelet értelmében a tagállami kormányok legalább kétévente kötelesek átértékelni a bérszintet, figyelembe véve a vásárlóerőt, az ország társadalmi-gazdasági helyzetét, az inflációs és a termelékenységi trendeket. Tartaniuk kell magukat ahhoz a referenciaértékhez, hogy a minimálbérnek el kell érnie az átlagbér 50 százalékát, illetve a medián bérszint 60 százalékát – hangsúlyozza a kutató. Szerinte összességében az úgynevezett északi modell erősítéséről, a szociális partnerek bevonásáról van szól. Azokban az országokban, ahol magas a kollektív béralkuk részaránya, ott rendszerint magasabbak a bérek és kisebbek a béraránytalanságok. Azokban az országokban, ahol az ilyen kollektív béralkuk a bérviszonyoknak 80 százaléknál alacsonyabb részarányát fedezik csupán, ott konkrét intézkedési tervet kell kidolgozni ennek az aránynak az elérése érdekében. Vonatkozik ez Lengyelországra, Magyarországra, Észtországra, illetve Litvániára – olvasható a Les Echos által közölt interjúban.

Reuters hírügynökség ismerteti azt a tegnapi magyar rendelkezést, amelynek értelmében 2 és fél milliárd euróval kibővítették az ország által idén kibocsátható devizakötvények – vagyis a felvehető devizahitelek – értékét. A hírügynökség ezt a lépést egyértelműen azzal hozza összefüggésbe, hogy a demokratikus normákat illetően az Európai Unióval kialakult patthelyzet akadályozza az úgynevezett helyreállítási alapokhoz való magyar hozzájutást. Az EU végrehajtó intézménye, a Bizottság Magyarország és Lengyelország vonatkozásában fagyasztotta be ezeket az alapokat, de a lengyelek a múlt héten politikai áttörést értek el az egyeztetéseken, és ennek nyomán megkaphatják az alapból rájuk eső összeget. Kitér a Reuters arra, hogy Navracsics Tibor, az uniós pénzek felhasználásáért felelős miniszter a múlt csütörtökön azt mondta, Budapest minden lehetségest megtesz annak érdekében, hogy az év második felében vagy az év vége felé hozzájusson a pénzhez. Hozzátette azonban, hogy a megállapodást célzó folyamat komplikált, és a Reuters értelmezése szerint ez így kevésbé volt derűlátó nyilatkozat magyar részről, mint a két nappal korábbi, amely arról szólt, hogy a megbeszélések a végső szakaszban vannak.

müncheni Süddeutsche Zeitung arról ír, hogy uniós jogot sérthet az a magyar előírás, amelynek alapján csak a belföldiek tankolhatnak kedvezményes áron – ami jelenleg 1 euró 22 centes benzinárnak felel meg -, a külföldi turistáknak ennél többet, jelenleg mintegy 40-60 százalékkal többet kell fizetniük. A cikk beszámol arról, hogy Markus Ferber, a bajor CSU európai parlamenti képviselője kétoldalas levelet intézett az uniós belső piac kérdéseiben illetékes Thierry Bretonhoz, valamint Didier Reynders igazságügyi EU-biztoshoz, és ebben azzal érvel, hogy a megkülönböztetés – a magyar forgalmi engedély felmutatásának a kötelezettsége – az EU diszkriminációt tiltó előírásába ütközik. Magyarország eljárása utat nyit más, ilyen jellegű intézkedések előtt, és alapvető uniós szabadságjogok tartós sérelmének a kockázatát veti előre – fogalmaz Ferber, aki az EP néppárti frakciójának a gazdaságpolitikai témafelelőse. Reményének ad hangot, hogy ezt az anomáliát uniós szinten rendezni lehet, és úgy véli, az Európai Bizottságnak kötelezettségszegési eljárást kell indítania Magyarország ellen. Nem ez lenne az első – jegyzi meg a Süddeutsche Zeitung.

Végül röviden arról, hogy Ausztria – a bécsi Die Presse megfogalmazása szerint – kényszerházasságban él Oroszországgal, abban az értelemben, hogy gázfelhasználásának 80 százalékát onnan fedezi. A válás gyors lebonyolítása a lap szerint nem lehetséges. Az előállt helyzetért elsősorban az OMV energetikai vállalat korábbi vezérét, egy bizonyos Rainer Seele nevű üzletembert okolnak, akit a részvényesek közgyűlése múlt pénteken váltott le. A Die Presse értesülése szerint egy meg nem nevezett nyugati titkosszolgálat már 2015-ben barátilag figyelmeztette Ausztriát, hogy Seele személyi kapcsolatrendszere kockázatokat hordoz magában. Az ügyben alighanem további fejlemények várhatók.

„BANGLADESBEN NEM FORDULHATNA ELŐ AZ, AMI NÁLUNK” – A VILÁGHÍRŰ MAGYAR SEBÉSZ ESETE A HONVÉDKÓRHÁZZAL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2022.06.08.


A világ minden tájára hívják operálni, professzorok lesik a mozdulatait, hogy megtanulják az általa kifejlesztett módszereket. Neki sikerült elkülöníteni a bangladesi ikrek összenőtt agyi ereit, ami lehetővé tette a koponyák szétválasztását. Két évvel ezelőtt magas állami kitüntetésben részesítették, most pedig felbontották a szerződését a Honvédkórházban. Hudák István idegsebész a Válasz Online-nak mesél arról, hogy az orvosok nem mindig a magasabb bérekért mennek külföldre. Előfordul, hogy rákényszerülnek
.

Hogyan kell azt elképzelni, amikor egy orvost külföldre hívnak operálni? Van egy speciális bőröndje, tele unikális orvosi eszközökkel, és azzal járja a világot?

– Nem, ezek többnyire fejlett országok, rendkívül jól felszerelt műtőkkel. Eszközöket nem kell vinnem, csak tudást. Németországba, Franciaországba, Spanyolországba, Japánba, az Egyesült Államokba, a világ minden tájára hívnak operálni. Most olyan új lehetőségek nyílnak meg, amelyekről néhány évtizede még csak álmodozhattunk. Egy külföldi kolléga diagnosztikai képeket küld a telefonomra, amin érbetegség látható.

Olyan esetek, amiket nem tudnak megműteni?

– Többnyire igen. Még Pécsett dolgoztam, amikor 1999-ben kidolgoztam egy új módszert, az úgynevezett kombinált transzvénás-transzarteriális behatolást...

VONA GÁBOR: HÁROM SZAKASZBAN SZIVÁROGTAK EL A JOBBIK SZAVAZÓI

MAGYAR NARANCS
Szerző: TECZÁR SZILÁRD
2022.06.08.


A Jobbik szervezeti meggyengülése már 2018 előtt elkezdődött, mára pedig eltűnt az előnyük az ellenzék többi részéhez képest – véli Vona Gábor. A pártot 12 évig vezető politikus szerint aljas és politikailag is káros volt, hogy a választási vereség után Jakab Péter Márki-Zay Péterre hárított minden felelősséget.


magyarnarancs.hu: Áprilisban körülbelül 750 ezerrel kevesebben szavaztak a hatpárti ellenzékre, mint 2018-ban a hat pártra külön-külön. Az általános értékelés szerint a legnagyobb arányban az egykori Jobbik-szavazók szivárogtak el az ellenzéktől. Ön is így látja?

Vona Gábor: Nagyjából igen, és nem is tartom rendkívüli dolognak. Jobboldali pártként a Jobbik szavazótáborának volt érzelmileg-értékrendileg a legkönnyebb átszavazni a Fideszre vagy a Mi Hazánkra, esetleg otthon maradni az összefogás miatt. Volt egy feladat, amit az ellenzék nem végzett el. Nem magyarázták el a 2018-as Jobbik-szavazóknak, miért szavazzanak egy Gyurcsány Ferenc nevét is tartalmazó listára, nem látszott, hogy mi az az ellenzék programjában, ami ezt a szavazótábort képviseli. Jakab Péter a DK előzenekaraként politizált, nem küldött elég erős üzeneteket a saját pártja szavazóinak...


MI LESZ A MAGYAR VÁROSOKKAL, HA A KORMÁNY RÁJUK ERESZTI A REZSIDÉMONT?

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.06.08.


Sok magyar településnek, köztük a fővárosnak is csak egy jogi kiskaput kihasználva sikerült tavaly decemberben elkerülnie, hogy ne kelljen 2022-ben az egy évvel korábbi többszörösét kifizetniük a közvilágításért. Most úgy tűnik, hogy a kormányzat bezárja ezt a kiskaput, ez pedig több település költségvetésén is lyukat üthet...

ÍGY MÁR BIZTOSAN KÉT SZÁMJEGYŰ LESZ AZ ÉVES ÁREMELKEDÉS

TELEX
Szerző: BECSEY ZSOLT
2022.06.08.


Az a fejlemény, hogy az egyre növekvő költségvetési hiányt különadókkal fogja a kormány (legalább részben) befoltozni, nem érte meglepetésként a piacokat. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter május végi bejelentése nyomán már ismerjük a kiigazítás szerkezetét is. Az intézkedések hatását tekintve leginkább az kérdéses, hogy a különadók mennyiben háríthatók át a vevőkre, és mennyiben kell lenyelniük a cégeknek.

Vegyünk két szándékosan sarkított esetet. Amennyiben teljes mértékben áthárítják a cégek a különadókat a fogyasztókra, az infláció megnő, míg ha a vállalatoknak kell lenyelniük a magasabb terheket, akkor a jövőbeli GDP mérséklődik. Ez utóbbi állítás akkor igaz, ha a vállalatok viselkedése megváltozik, azaz óvatosabbak lesznek, és emiatt mérséklik beruházásaikat, vagy kétesebb megtérülésű, viszont érdemi innovációs potenciállal kecsegtető projektjeiket elhalasztják. Jelen elemzésünkben a teljes áthárításos esetre adunk becslést, tehát a különadók maximális inflációs többletét mutatjuk meg. Az elemzés végén kitérünk arra is, hogy mennyi eséllyel tudja áthárítani a különadókat a versenyszféra...


PÁR ÓRA LEFORGÁSA ALATT VESZÍTETT 300 MILLIÓ FORINTOT A TRAFÓ, A FŐVÁROS KEZÉBEN A SORSUK

G7.HU
Szerző: PÁLOS MÁTÉ
2022.06.08.


Az orosz katonai agresszió egyik meglepő áttételes következményeként egy egyedülálló, nagy múltú magyar kulturális intézmény egyik napról a másikra került nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe. Az 1998 óta a kísérletező színház-, tánc-, cirkuszművészet közvetítésében meghatározó szerepet játszó Trafó kortárs művészetek háza márciusban órák alatt veszített el több mint 300 millió forintot, az átlagos éves fenntartói támogatásának durván négyötödét, éves költségvetésének jelentős részét.

A Trafó februári pénzügyi kötelezettségeinek teljesítését az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzat már odaítélt éves támogatása negyedének előrehozott kifizetése tette lehetővé. Azóta értelemszerűen a Trafó görgeti maga előtt a hiányt, és várhatóan ősszel lecsap a valóság: jelen állás szerint az évadban különösen fontos, karácsony előtti időszakot is tartalmazó utolsó negyedévben a zavartalan működés csak akkor biztosított, ha a Fővárosi Közgyűlés addig megszavazza a Trafó 107 millió forintra beadott többlettámogatási igényét.

A Trafó korábban még bízott benne, hogy ez a májusi közgyűlésen megtörténhet, ám Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pár nappal a közgyűlés előtt a G7-nek arról beszélt, hogy bár természetesen nem hagyják magára az intézményüket és mindent megtesznek a helyzet rendezéséért, de a végleges és formális döntés a többlettámogatásról csak hónapok múlva, augusztus végére születhet meg.

A Trafó többlettámogatása nem is szerepelt a májusi közgyűlés napirendi pontjai között, igaz, ez a tény gyorsan jelentőségét vesztette, hiszen a Demokratikus Koalíció és a Momentum között feszülő, a közelgő időközi választások kapcsán kibontakozó – és a DK-s főpolgármester-helyettes-jelölt Bősz Anett megszavazásának megtagadásában kulminálódó – ellentét miatt a közgyűlést össze sem tudták hívni. A főváros június 1-én nem tudta kérdésünkre megmondani, mikor kísérelhetik meg újra egy közgyűlés összehívását, de aztán június 7-én közölték: 8-a délutánra összehívtak egy rendkívüli közgyűlést, a Trafó többlettámogatása nincs a napirendi pontok között.

Akárhogy nézzük, a Trafó sorsa az éppen belső politikai konfliktusokkal terhelt és pénzügyi nehézségekkel szembe néző Fővárostól függ. Mindenesetre Barda Beáta Trafó-igazgatója és Kuskó Szilvia gazdasági igazgató töretlenül optimista...

LUXUSFELESÉGEK: AZ ÜZLETI ÉLETBEN IS SIKERESEK A NER NAGYASSZONYAI

ÁTLÁTSZÓ
Szerzők: ZIMRE ZSUZSA, KATIS ESZTER
2022.06.08.


Bár a jól menő kormányközeli cégek vezetői többnyire férfiak, néhány sikeres női vállalkozás is akad azért a palettán. A cégbeszámolókból az elmúlt napokban kiderült: Rogán Antal exneje például pénzügyi zseni, de a külügyminiszter felesége sem panaszkodhat, akárcsak a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc párja, Várkonyi Andrea. Hogy pontosan mi a sikerük titka, csak megtippelni lehet...

AZ AGYMOSÁS 10 PONTJA

ILLÚZIÓ BLOG
Szerző: Mázli
2014.11.13.



Noam Chomsky világhírű nyelvész 10 tételben foglalta össze a hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek lényegét. Legalábbis ezt állítják az internetes cikkek. 

Azóta kiderült hogy az egész hoax, és maga Chomsky is tagadta, hogy ő írta volna a 10 pontot. A manipulációs tízparancsolat valójában Sylvain Timsithez köthető, a szöveg pedig a szerző weblapja szerint 2002-es keltezésű. A Le Grand Soir egy cikkének a szerzője – aki Chomsky barátja és munkatársa – már 2010-ben megkérdezte Chomskyt a pontokról, amire a filozófus szerző azt válaszolta: a tíz pontot nem ő írta, nem ő tette ki a webre, még ha a szöveg bizonyos elemei eredeztethetők is különböző könyveiben leírt gondolataiból.

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a “fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a “szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a “feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet (“majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

TRIANON: A HATÁRON TÚLI MAGYAROKNAK MA MÁR ELŐNY, HOGY NEM MAGYARORSZÁGHOZ TARTOZNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.06.07.


Igaza van Niedermüller Péternek, aki egy érdekes és valós helyzetre hívta fel a figyelmet: a Trianon miatt határon kívülre került magyaroknak ma már előny, hogy nem Magyarországon, hanem a szomszédos országokban élnek. Ma már nemcsak Burgenlandban jobb magyarnak lenni, hanem Romániában és Szlovákiában is. Szerbiában csak azért nem, mert ott is egy orbánista félfasiszta rezsim működik. De Romániában és Szlovákiában egy szabadabb, civilizáltabb, demokratikusabb országban élhetnek a határon túli magyarok, mint Magyarországon.

Mindez annak fényében érdekes, hogy a Trianonhoz vezető jobboldali magyar szupremácia, fensőbbrendűség mindig lenézte a szomszédos országokat, elmaradottnak, fejletlenebbnek és sokkal kulturálatlanabbnak szerette láttatni. Most ugyanennek a magyar úri “keresztény” jobboldaliságnak köszönhetően, amely Trianont is okozta, Magyarország a szomszédos országokhoz képest lesüllyedt, Szlovákiához és Romániához képest visszafejlődött és elmaradottabb, rosszabb állapotban levő ország, amely ideológiailag a középkorba süllyedt vissza, a jogállamisága elveszett.

A szlovákok és a románok demokratikus fejlődése felgyorsult az uniós csatlakozást követően, a világszemlélet változott, nyitott és demokratikus országok lettek, amelyekben a jogállamiság olyan mértékű fejlődésen ment át, mint amilyen mértékben Magyarországon visszafejlődött. Megfordult a kocka, a magyarok által lenézett és lekicsinyelt szomszédos országokban jobb az élet, ezért az ott élő magyarok is egy fejlettebb, demokratikusabb és szabadabb országban élhetnek, mint azok, akik Magyarországon élnek.

Niedermüller Péternek igaza van, hogy míg a környező országokban megmaradt „a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához való tartozás, a jobb élet, a jövő reménye”, addig itt „Orbán, a hazugságokra épülő politika, az olcsó ostoba nacionalista demagógia, a mindent eluraló korrupció megmaradt nekünk”. Egy szabad és nyílt társadalomban, egy európai országban sokkal jobb élni, mint egy korrupt, vezérelvű fasiszta diktatúrában, amelynek mintája a tömeggyilkos és népirtó, keresztényfasiszta illiberális Oroszország és a kommunista Kína.

A határon túli magyarok egy jelentős része korábban is csak arra használta Magyarországot (és a nagy hazafiságot), hogy Nyugatra dobbantson. Magyarországon leginkább csak azok maradtak (tisztelet a kivételnek), akik abból akartak megélni, hogy ők “határon túli magyarok”, amit az Orbán-rendszer preferál, és hatékonyan illeszt a nacionalista-fasiszta ideológiájába. De a szomszédos országokban élő “határon túli magyarok” profitáltak országaik uniós tagságából, Magyarország viszont lemaradt, mert szembefordult mindazzal, amit a Nyugat, a demokrácia és a szabadság jelent...

ÍGY SPÓROLNAK ŐK: JÖVŐRE A MOSTANINÁL IS NAGYOBB ÖSSZEGET KÖLTENÉNEK SPORTRA – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.06.08.


Ép testben ép lélek?

Minden idők legnagyobb áfabevételeiből, különadókból és bizonytalan uniós pénzekből fedezné kiadásait az Orbán-kormány.

Mindeközben:

Hogyan vesztette el az ország Rapport Richárdot?

“Forrásaink megjegyezték, hogy az összesen 750 milliós pénzesőnek akkor lett vége, amikor az akkor a szövetségben elnöklő Seszták Miklós szembekerült Orbán Viktorral, és elveszítette miniszteri székét is; azóta az állami támogatás csak csordogál, komoly magánszponzor pedig egyáltalán nincs.”

Orbán Viktor is megjelent az olasz-magyar meccsen

Orbán érkezését biztonsági okokból bizalmasan kezelték, de nemrég kiszivárgott, hogy ott van.

Salvini új pártcsaládot akar Orbánnal

Navracsics viszont a Néppárthoz közeledne – tippeljünk…?

Megvan a terv, hogy Orbán Viktor soha többé ne zsarolhassa az Európai Uniót

Az Európai Bizottság Orbán Viktor vétófenyegetései miatt gondolkodik importvámokon.

Még itt: A konszenzus elvéről csak konszenzussal lehet lemondani

Nem biztos, hogy Boris Johnson sokáig miniszterelnök marad

Szjjártó majd nyilván közös képeket oszt meg ismét, ha távozik.

Kövér ismét elvette a szót a Parlamentben

A házelnök akkor vette el a szót Varjutól, amikor a képviselő azt mondta, hogy a kormány törvénytelen.

Vesztes az egészségügy, duplázódik az iparűzési adó

A jövő évi büdzsé vesztese az egészségügy és a rendvédelem. Nagyot nyernek a honvédelmi beszállítók, az energiacégek, de a NER az állam sem jár rosszul.

Mindeközben:

Ezeken az intenzív osztályokon többen haltak meg, mint ahányan meggyógyultak

Ha folyamatosan közölték volna ezeket az adatokat, talán a kórházak is jobban felkészülhettek volna az újabb és újabb járványhullámokra.

Nyom nélkül eltűntek a legelitebb magyar katonák, a minisztériumok titkolóznak

Az államapparátus tavaly még büszkén, többször is hirdette a képzési sikert, ma azonban már inkább mintha letagadná elhallgatná a tanfolyamot.

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a Ráckevei-Soroksári Duna-ág revitalizációját

Településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni. Folytatódik a neres vízfétis.

Csak májusban három gyereket ölt meg a szülője láthatás idején

Az UNICEF gyerekjogi szakértője, Szlankó Viola szerint ezek a tragédiák kódolva vannak a rendszerbe, mert a szereplők – az iskola, a gyámhivatal, a rendőrség és a bíróság – nem kommunikálnak egymással, valamint a képzett szakembereknek nincs elég idejük és energiájuk arra, hogy megfontoltan, kellő gondossággal kövessék nyomon ezeket az ügyeket.

Meghalt a Sajó, de ez senkit nem érdekel

A folyószennyezésről hosszú ideig konokul hallgattak a szlovák és a magyar politikusok.

Újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek

Arról nem adtak információt, hogy ki a tizenhatodik gyanúsított.

Orbán Viktor szlovén szövetségese megbukott a választáson – eladta szlovén lapját egy kormányközeli magyar üzletember

Minden jel szerint a magyar kormánypárthoz közel álló vállalatok egyre inkább feladhatják szlovéniai érdekeltségeiket.

EGY CSERÉP VIRÁG

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.06.08.


Az egyik budapesti iskolának az egyik budapesti tankerület (nem az egyes fontos, hanem az általános) egy darab cserepes virágot küldött pedagógusnapra, így fejezve ki megbecsülését a nemzet napszámosai felé. A hírek szerint az iskolában hetven napszámos tanít, így mindegyikük kapott egy hetvened cserepes virágot jutalmul, igaz, hogy orchideát, ami nem olcsó. A napszámosok ha a megbecsülést nem is, legalább a törődést érezhetik, különben is, ezt se nagyon érdemlik meg. Tudvalévő, hogy a tanárokkal mindig csak a baj van, egyfolytában pénzért nyüszögnek, sztrájkkal fenyegetőznek, hogy a szelíd, csontokkal legózó onkológus nem is bírt velük, a kedves vezető ezért kénytelen volt egy rendőrt ültetni a nyakukra.

Ő pedig azt mondta, hogy kuplerájban nem lehet tanítani, és a tankerület az ajándék kiválasztásakor valószínűleg figyelembe vette az új irányt. Mihöz kezdett volna egytelen iskola hetven cserép virággal, hová vezetne ez, sokkal jobb, ha azt az egyet körbeülik, és csendben elimádkozgatnak. Máris kész a rend, amit Pintér megálmodott, nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. A fő megbecsülést úgysem a tankerülettől kapják a napszámosok, mert maga a rezsibiztos üzent nekik krétával a táblára rajzolva, hogy az isten áldja meg őket, és ennél többet tanerő óhajtani nem tud. Az egy hetvened orchidea már csak a ráadás, olyan plusz, amire egy életen át emlékezni lehet és kell is, mesélni róla a kisonokáknak.

A napszámosok egyébként púp a tankerület hátán, nem tudnak mit kezdeni velük, ahogyan mi pedig a tankerületekkel vagyunk így, mert nem tudjuk, mivégre vannak a világon. Most azonban nem a magyar oktatás szervezeti felépítésről beszélgetünk, nem azt óhajtjuk elküldeni az anyukájába, hanem általános hangulatképet adunk a tanárokról, az életükről annak fényében, hogy Németh Szilárd írt nekik a táblára, egy iskola kapott egy cserepes virágot, egy másik pedig kicsivel korábban, hogy ezt se feledjük, tanerőnként, magyarán per kopf, kemény ezer magyar forintokat, hogy abból bulizzanak méltóképpen, és érezzék megbecsülve magukat. Különben sem értjük, mi a bajuk.

Nekik még napjuk is van, a pedagógusnap, amikor mindenki rájuk figyel, de kérdem én, van-e napjuk például a suszteroknak, küld-e valaki nekik orchideát vagy egy ezrest, hogy abból szopják le magukat. Nekik még a rezsibiztos sem üzen, így és ezek után nem csodálkoznánk, ha az összes magyari suszterok kollektíven kötnék fel magukat, ehhöz képest a kocsmák velük vannak tele, és láthatóan jól érzik magukat a világban. Egy suszternak nem parancsol senki, egy tanárnak viszont mindenki, nem véletlen, hogy ma már alig akar valaki nemzet napszámosa lenni, és elnézve a most velük történteket, ezen olyan nagyon csodálkozni sem lehet. Viszont visszapillanthatunk kicsinyég az orchideánkra, ami az aktuális origónk volt...

A NAGY SPÓROLÁS – AVAGY KINEK, MIT INTÉZETT A KORMÁNYA

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2022.06.08.


Sziasztok! Ez a 444 reggeli hírlevele, és ezek a 444 reggeli hírei. (Itt van a többi hírlevelünk.)

4 cikk a 444-ről:


· Ezeken az intenzív osztályokon többen haltak meg, mint ahányan meggyógyultak

· Nem nagyon látszik a költségvetésből, hogy hol spórol a kormány a minisztériumokon

· Odalesz a bizalom, ha a főnök nem lát minket az irodában?

· Szeverodonecket beborította a háború köde

HADINAPLÓ – UKRAJNAI HELYZETKÉP A HÁBORÚ 103. NAPJÁN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: OSW
2022.06.07.


Elképzelhető, hogy Ukrajna feladja a Donbaszban jelenleg elfoglalt állásainak egy részét. A törökök mediátorként léptek be a gabonaszállításba. Érdekes eredményeket hozott egy belső menekültekkel szembeni attitűdöket vizsgáló kutatás. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 103. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerzők: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski, Jadwiga Rogoża. Fordította: Zeöld Zsombor.


A legfontosabbak röviden:

- Ukrán szempontból nem jó hírek érkeznek Szjevjerodoneckből.

- A törökök mediátorként léptek be a gabonaszállításba.

- Egy friss ukrán közvélemény-kutatás az ukrán társadalom belső menekültekkel szembeni attitűdjét mérte – érdekes eredményekkel.

Részletes helyzetkép:

Az orosz erők folytatják a Szlavjanszk elleni támadást – őket a várostól északnyugatra, a Harkiv és Donyeck megyék határán fekvő Dovhenyke és Dolina [Довгеньке–Долина] térségében megállították –, illetve Bahmutot két irányból ostromolják. A várostól délkeletre és északkeletre harcok folynak – itt a védők arra törekednek, hogy az ellenségnek ne tegyék lehetővé a Liszicsanszk–Bahmut országút feletti ellenőrzés megszerzését. Az ukrán erők Szjevjerodoneckben védekeznek, s akár vissza is verhették a várostól délkeletre, Voronove [Воронове] és Novoohtirka [Новоохтирка] térségében kibontakozó támadásokat. Az orosz egységek támadótevékenységüket Mikolajiv és Herszon megyék határtérségében is folytatták (Bila Krinicánál [Біла Криниця] és Lozovénél [Лозове]). Az ellenség a teljes harcérintkezési vonal mentén, illetve az ukrán hadsereg hátában folytatja a tüzérségi támadásokat és bombázásokat (beleértve ebbe Harkivot és Mikolajivot), illetve ugyanígy tesz Csernyihiv és Szumi megyék államhatár menti járásaiban. Az ukrán légierő a Herszon és Mikolajiv megyékben lévő orosz állások ellen támadásokat hajthatott végre. Az oroszok a Harkiv megyében található Kupjanszknál [Куп’янськ] újjáépítik az Oszkil [Оскіл] folyó hídját – ez az Izjum térségében található csapatösszevonás fő közlekedési-utánpótlási vonalán található...