2018. december 6., csütörtök

EGYRE FOGY A LEVEGŐ - DÉS LÁSZLÓ: AZ ORBÁN -REZSIM SEM TARTHAT ÖRÖKKÉ

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CSERI PÉTER
2018.12.06.


Itthon maradok, beletemetkezem a munkába, és közben abban reménykedem, hogy semmi, így az Orbán-rezsim sem tart örökké – nyilatkozza a 168 Órának Dés László, akit annak apropóján kérdeztünk, hogy élete első szerzői-előadói lemezét, az Éjféli járatot december végén mutatja be az Arénában. Elmondja, melyik dalából nem lett siker, hiába volt a kedvence, és melyiket nem szerette, amiből viszont gigasláger lett. Beszél arról is, mióta foglalkoztatja a közélet, miért nem lepte meg a NER, és fiatalon miért nem költözött külföldre.

Hatvannégy évesen jelent meg az első szerzői-előadói lemeze. Hova helyezné el a pályáján ezt az albumot, ha egyáltalán tart valahonnan valahová a pályafutása?

– Pályaív helyett inkább jól elkülöníthető korszakokat látok, méghozzá elég éles cezúrákkal. Az első etapnak a tanulóéveket tekintem, 1974-től ’78-ig, ami azzal kezdődött, hogy másodikos dzsessz tanszakosként meghívtak szaxofonozni az Interbrass zenekarba. Úgy indult a pályám, mint egy mese, négy évig szinte az összes akkori sztárzenésszel együtt játszhattam: Kőszegi Imrével, Tomsits Rudolffal, Pege Aladárral, Berki Tamással, Vukán Györggyel, Másik Jánossal, Szakcsi Lakatos Bélával – sorolhatnám napestig. Kőszegi ’76 májusában eljött a dzsessz tanszak vizsgakoncertjére, hogy megnézze a fiatalokat, mert szüksége volt egy szaxofonosra. Meghallgatott, aztán odajött hozzám, hogy van-e kedvem csatlakozni a zenekarához a nyári turnéra. Lenne itt egy-két fellépés az NSZK-ban, aztán Párizsban egy fesztiválon, utána meg San Sebastianban. Mondom: van kedvem. Akkor jártam először Nyugaton. Azokban az években sok zenekarral játszottam, mindenhol más stílusban, plusz ott volt az LGT is. 1978-ban bevonultam, és a katonaság alatt végiggondoltam, hogy oké, sikeres szaxofonosnak számítok, de ki vagyok én valójában? Mielőtt leszereltem volna, elkezdtem saját számokat írni, megalapítottam a Dimenziót. A következő időszak 1993-ig alapvetően a zenekaraimról – a Dimenzióról és a Trio Stendhalról – szólt, persze közben már bekapcsolódtam a színházi és filmzenekészítésbe is. Aztán akkor kezdődött egy új korszak, amikor megírtam az első musicalt, a Valahol Európábant. Sok mindennel foglalkoztam azóta is, de az utóbbi 25 évet elsősorban a nagy lélegzetű zeneszerzői munkák korszakának tekintem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése