2019. február 26., kedd

A MEGVALÓSÍTOTT AMERIKAI ÁLOM - KIS CSAVARRAL

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.02.26.


Az amerikai álom elérése Magyarországról indulva sem elérhetetlen, de ahogyan Sándor írja, nekik például 10-15 évnyi energiába került a kiköltözés és az új élet felépítése és nem kis szerencse is kellett hozzá. A poszt végén ráadásul felmerül egy érdekes kérdés is. (Ismét egy régi szerzővel találkozhattok egyébként, első írása közel hat éve jelent meg a blogon, itt olvashatjátok el.)

„A Határátkelő kérésére ragadtam billentyűzetet. Azt kérte, hogy írjam meg, mi történt az elmúlt pár évben velünk, mióta az eredeti cikk megjelent rólunk.

Nem emlékszem, hogy ténylegesen leírtam a történetünket, ezért röviden összefoglalom az előzményeket.

Egy látogatás…

1996-ban jöttünk az USA keleti partjára látogatóba. Angol nyelvtudás nélkül, mindenféle kivándorlási szándék nélkül.

Három hetet töltöttünk kint egy rokoni családnál, ahol férj-feleség magyar volt, de a gyerekeket már inkább csak angolul tanították. Görcsösen asszimilálódni akartak.

Mivel a beilleszkedésük jól haladt, de nem álltak jól anyagilag, a munka, gyereknevelés jól lekötötte az idejüket. Sok időt töltöttünk a családdal, sikerült belelátni a mindennapjaikba, gondjaikba, örömeikbe.

Sikerült pár kirándulást beiktatni a három hétbe (New York, Niagara, Boston) sok érdekes dolgot láttunk, sikerült összehasonlítani az otthoni életünket az itteni viszonyokkal, de amikor elbúcsúztunk, nem volt szándékunk visszajönni.

…és következményei

Pár hónappal később még egyszer átgondoltuk a helyzetet, és egy újabb rövid látogatás után kiköltöztünk egy nagyon kisvárosi környezetbe. A motiváció leginkább kalandvágy volt, látni akartam, hogy mennyit ér a magyarországi tapasztalat, be tudunk-e illeszkedni, és sikerül-e otthoni egzisztenciát teremteni. Zöld kártya nélkül persze csak rövidtávban gondolkodhattunk.

Én beiratkoztam egy itteni egyetemre, leginkább azért, hogy gyorsabban tanuljak angolul, ezzel pedig együtt járt, hogy több évig legálisan tartózkodhatott itt az egész család.

Végigcsináltam az egyetemet, de egy szerencsés véletlen kellett ahhoz, hogy találjak egy olyan munkát, ahol az alkalmazó cég szponzorált bennünket. A cég egy fémipari gyár volt. A munkához nem kellett egyetemi tudás és nem volt valami fényes semmilyen szempontból, de nem volt más választásunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.