2019. február 6., szerda

MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK - AVAGY A BENNED ÉLŐ HARCOS

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: kreatív pszichológia
2019.02.06.


Sikerek és kudarcok; öröm és bánat; szeretet és gyűlölet; világosság és sötétség; hullámhegyek és hullámvölgyek; magasságok és mélységek – egyik sem létezhet a másik nélkül. A világ jelenségeiben fellelhető ellentétek egységét igen szemléletesen fejezi ki a kínai taoista filozófiában a jin (a hegy árnyékos oldala) és a jang (a hegy napos oldala), amelyek – folyamatos alakulás, változás közepette – szintén csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők.

Kevés olyan ember van az ismerőseim között, aki ne kapott volna kisebb-nagyobb pofonokat az élettől (talán nincs is ilyen). Sokan közülük már-már úgy látják, másból sem áll az életük, mint folyamatos leckék sorozatából. Kétségtelen, hogy ha nem tanulunk a hibáinkból, kudarcainkból, azok könnyen megismétlődhetnek (akár egy újabb - és esetleg erősebb - pofon formájában). Sajnos az is előfordul, hogy egy esemény minden előjel nélkül, egyik napról a másikra, elemi erővel kényszerít bennünket térdre, és úgy érezzük: innen már nem tudunk felállni. Aztán eltelik valamennyi idő, és a reményvesztettség, kilátástalanság, tehetetlenség érzését – jó esetben – felváltja az elszánt küzdelem. Joseph Campbell, Az ezerarcú hős c. ikonikus mű szerzője a következőképp fogalmazta meg egy-egy ilyen próbatétel jelentőségét: „Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.”

De vajon mitől függ megküzdési képességünk, illetve az, hogy mennyi idő alatt és milyen erőfeszítések árán jutunk ki – Campbell szavaival élve – a szakadék legmélyéről? A genetika mellett kétségtelenül jelentős szerepe van a gyermekkorban, otthon látott mintáknak, mechanizmusoknak, az akaraterőnek, kitartásnak, és nem kis részben a saját magunkba (ezen felül esetleg még valamiféle természetfeletti erőbe) vetett hitünknek is. Sokan többnyire csak ezekben a nehéz helyzetekben, időszakokban szembesülnek belső erőforrásaik és tartalékaik valódi nagyságával, ami aztán segíthet majd abban, hogy egy következő pofon esetén már azt tudjuk mondani magunknak: egyszer (talán többször is) sikerült, most is megbirkózom majd a kihívással. Fontos kérdés persze, hogy milyen mély a szakadék és milyen meredek a kifelé vezető út. Hogy van-e, aki segít felfelé kapaszkodni, esetleg ledob egy kötelet, vagy legalább biztat a szakadék széléről…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése