2019. április 25., csütörtök

A NEMZETI TRIANONGÖDÖR MARGÓJÁRA

VÁROSI KURÍR
Szerző: KONOK PÉTER
2019.04.25.


Mikor elkezdték felülről visszabontani az országot, mert túl sok napsütés éri a tetejét, még nem volt világos, hogy meddig is tart a nagy visszabontás, az egyrelejjebb-egyremélyebb kampány.

A Kékestető leborotválásakor, ahol az ünnepélyes első kapavágások történtek, még tiltakoztak a környezetvédők,

a természetjárók, valamint – tévedésből – a kiskundorozsmai női sakkegylet igazolt versenyzői, petíciókat írtak jeles értelmiségiek, humán- és természettudósok, sőt a Magyar Tudományos Akadémia Hegy- és Vízrajzi Osztályának portása, Ede bácsi is nagyon mérges lett, és csúnyán káromkodott. A budapesti utcákon hangos fiatalok vonultak, és azt kiabálták,

Fel a hegyekkel, le a kormánnyal!”.

Ám a Kékestető lebontása a tervek szerint haladt

A közmédia közölte, hogy

„fel kell számolni a vertikális különbségeket, és horizontálisan kiterjeszteni a nemzetet”,

a Vertikalizálásért Felelős Helyettes Kormánybiztos Helyettese kifejtette a Petőfi-tervet („Mit Nekem, Te Zordon!!!” – hirdették az óriásplakátok), amelynek vezetésére felkért egy neves esztétát. A neves esztéta homlokát ráncolva (ez afféle védjegye volt, ami elismertté tette őt mind a mérsékelten baloldali, mind a mérsékelten jobboldali körökben) rámutatott, hogy alapvetően síkvidéki kultúrájú nép vagyunk, a múzeumoknak pedig sík alapokra van szükségük, márpedig új múzeumok kellenek a hegyek helyén, mert egy múzeumban mindig be lehet mutatni, hogy milyenek voltak a hegyek, és az embert még a zápor sem kapja el, meg kaptatni sem kell neki nagy izzadva felfelé, és van büfé is, na, kérem, hát ez a kultúra, mondta a neves esztéta.

Egy remek tollú publicista azt fejtegette, hogy nem szabad engednünk a hegypárti csábításoknak (melyeknek bohó fiatalkorában ő is engedett, de hát ezt hívjuk szellemi fejlődésnek). A kérdésről kiadott nemzeti konzultáció eredményeképpen a megkérdezettek száztizenhárom százaléka úgy válaszolt, hogy

önszerintem mérsékelni kell a szintkülönbségeket”.
A környezetvédőket közben leidegenbérencezték,

a természetjárókat kopasz verőemberek agitálták meg a fogyatkozó erdőszéleken, a kiskundorozsmai sakkegylet összesített internetes eredménylistáján váratlanul csúnya bemattolások jelentek meg (érdekes módon cirill betűkkel), a jeles értelmiségieket eljeltelenítették, Ede bácsit pedig leszarták, mert csúnya a szája, és köztudomásúlag iszik. Lassan a fiatalok is hazamentek az utcákról, mert az utcákon akadozott a wi-fi.
Az ország visszabontása ezután már zavartalanul folytatódott

A Kékest követte a Csóványos és a Nagy-Milic, utána a kisebb csúcsok. Mikor a János-hegynél Budát kezdték visszabontani, a pestiek röhögtek, mikor Kőbányánál Pestet, a vecsésiek, és így tovább, szintvonalról szintvonalra, emeletről emeletre haladva bontották vissza az országot, nem is hallatszott más, csak az exkavátorok brummogása, a csákányok duhogása, és az egyre gyérülő röhögés.

Akkor sem álltak meg, mikor elérték a legmélyebb pontot a Szeged melletti Gyálaréten (75,8 méter a tengerszint felett), bár arról, hogy hol is az ország legmélyebb pontja, röpke, ám heves sajtóvita alakult ki, mikor Tiszasziget (76,7 méter a tengerszint felett) polgármestere azt írta a Facebookon, hogy a mérések svindlik, és Gyálarét „közel sincs annyira mélyen, mint amivel büszkélkedik”. „Szégyellje magát Tiszasziget” – fakadt ki id. Sammu Béla, a gyálaréti juhász a Twitteren. „Mindig van lejjebb!”
És az országásók nem tudtak megállni.

Talán nem is akartak. Talán azt sem tudták, mi az. Ástak, fúrtak, bontottak tovább. Elérték a tengerszintet, tovább ástak. Még mindig besütött a nap. Mélyítenek folyamatosan. Talán mindörökké, talán csak Ausztráliáig.

Magyarország helyén most egy nagy, mély, sötét gödör ásítozik. Még szerencse, hogy idejekorán körbekerítették, így nem esik bele, aki nem odavaló.

(Történetek az innen is túlról, Európa Könyvkiadó, 2017)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.