2019. május 9., csütörtök

TANKÖNYVVÁLASZTÁS ÉS TANÁRI FELELŐSSÉG



HVG ONLINE / KULT
Szerző: JILLY VIKTOR
2019.05.09.


Ma az angol írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák. Ez nem csupán a diákoknak, de az oktatóknak is megmérettetés. Angoltanár szerzőnk a tanítás dilemmáiról ír.

Valamelyik nap kezembe került egy 3–4. osztályos általános iskolai angol nyelvkönyv, amelyből 1980-ban kezdtem tanítani életem első nyolcéves kisgyerekekből álló csoportját. Akkoriban ez volt A tankönyv, alternatív megoldás nem létezett. A könyv egy táblázattal indult, amely bemutatta a ’be’ ige jelen idejű alakjait: I am, you are, he / she / it is. Nem volt benne egyetlen kommunikatív feladat sem, és persze nem volt hozzá hangzóanyag. Elképedve néztem, és azon csodálkoztam, hogyan voltam képes ebből a könyvből hatékonyan tanítani. És erre nemcsak én voltam képes, hanem számos szakmailag jól felkészült, lelkiismeretes és lelkes kolléga is véghezvitte ezt a bravúrt.

Aztán a 80-as évek vége felé megérkeztek hozzánk a modern brit tankönyvek. Csakúgy, mint a többi angoltanár, én is óriási lelkesedéssel vetettem bele magam e könyvek felfedezésébe, és választottam ki közülük azt a könyvet, amelyikről úgy gondoltam, hogy a leghatékonyabban fogja motiválni tanítványaimat és engem is. Csodálatos érzés volt olyan tananyagot használni, amelyikből mind angoltudásom, mind pedig módszertani fegyvertáram rengeteget fejlődött. Minden álszerénységet félretéve határozottan állítom, hogy e tankönyv segítségével sikerült tanítványaimat „megtanítanom” angolul, ami azt jelenti, hogy elindultak az egész életen át tartó nyelvtanulási folyamat útján.

A fenti két tankönyv példája azt bizonyítja, hogy egy jól felkészült, lelkes és lelkiismeretes tanár bármiből képes tanítványait sikerrel oktatni. A tankönyv szerepe ebben a folyamatban „csak” annyi, hogy megkönnyítheti vagy megnehezítheti a tanár munkáját.

A rendszerváltoztatás utáni két évtizedben a tanárok megszokták, hogy meglehetősen sok tankönyv közül választhatnak. Hogyan jutottunk el oda, hogy mára a tankönyvválasztás szabadsága erősen korlátozottá vált?

A 2010-es évek elején az oktatásért felelős döntéshozók észlelték, hogy a közoktatás minősége nem éri el a kívánt szintet. Több döntés is született. A teljesség igénye nélkül említhetem a közoktatási intézmények központosítását, a pedagógusok fizetésemelését, a pedagógus életpályamodell bevezetését, a pedagógusok minősítésének és ellenőrzésének beindítását, a tankönyvpiaci verseny felszámolását, a tankönyvrendelés átszervezését, valamint a választható tankönyvek jelentős szűkítését és ingyenessé tételét. Ebben a cikkben csak a tankönyvpiaci verseny felszámolása és a tankönyvválasztás szűkítése miatt előállt helyzet néhány következményére térek ki.

A legkevésbé sem osztom azt a vádat, hogy a fenti intézkedések azért történtek, hogy gondolkodni képtelen, a mostani rendszerhez hűséges alattvalók kerüljenek ki a közoktatásból. Azt sem fogadom el, hogy a tankönyvpiac felszámolása néhány vállalkozó anyagi fellendítése érdekében történt. Őszintén hiszem, hogy a közoktatás döntéshozóit az a szándék vezette, hogy tiszta helyzetet teremtsenek, és emeljék az oktatás színvonalát.

Azt feltételezem, hogy a tankönyvpiaci verseny felszámolásának legfőbb indoka a különböző kiadók lobbitevékenységének letörése volt. A köznevelésért felelős döntéshozóknak fontos célja lehetett, hogy a tankönyvek árát korlátozzák, és ez meg is történt. Ezzel megakadályozták, hogy a tankönyvárak elszabaduljanak. A lobbitevékenységet és az esetlegesen előforduló tisztességtelen könyvügynöki praktikákat már nehezebb kordában tartani.

Erről Churchill egyik híres mondása jut eszembe, nevezetesen hogy a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, kivéve persze az összes többit, amit eddig kipróbáltak. Szörnyű dolog a tankönyvpiaci verseny. Ennél csak az a rosszabb, ha nincs ilyen verseny, és egy bizottság, egy hivatal vagy egy intézet dönti el, hogy mi kell a tanároknak.

Nemzetközi viszonylatban a brit kiadók között folyó kegyetlen tankönyvpiaci verseny termelte ki magából azokat a tankönyveket, amelyekből a világ minden táján eredményesen lehet nyelvet tanítani. Egészen biztos, hogy mindegyik brit kiadó a legnagyobb nyereségre törekszik, és ügynökei megpróbálnak hatni a vásárlókra. De ezek a kiadók azt is tudják, hogy ahhoz, hogy versenyben maradhassanak, egyre jobb és jobb minőségű tankönyvekkel kell előállniuk. Ehhez pedig az kell, hogy támogassák és versenyeztessék a tankönyvírókat is. Mert nagyon sok félresikerült próbálkozás kell ahhoz, hogy megszülessen az a tankönyv, amelyik tényleg forradalmasítja egy tantárgy módszertanát. Ez a forradalmian új könyv azonban soha nem fog megszületni olyan körülmények között, ahol egy bizottság, egy hivatal vagy egy intézet kísérli meg ellátni a piaci verseny feladatát, és dönt tankönyvügyben.

Ha a piaci verseny eredményeképpen létrejött minőségi tankönyvet lehet kontrollált módon – racionális árkorláttal és a tantervnek megfeleltetve – a közoktatás számára elérhetővé tenni, akkor biztosítható, hogy minden közoktatásban részt vevő tanuló ugyanolyan eséllyel juthasson modern módszertani elveket követő tananyagokhoz.

Úgy gondolom, hogy a tankönyv árán kívül lehetett még két indok a választható tankönyvek számának csökkentésére. Az egyik talán az a feltételezés, hogy a tanárokat megzavarja a választás szabadsága, és ha megmondják nekik, hogy melyik két tankönyv közül választhatnak, akkor ezzel segítenek nekik. Ezzel a gondolatmenettel az a baj, hogy a szakmájához értő tanár tud élni a szabadsággal, a szakmájához kevésbé értő tanárnak meg hiába mondják meg, hogy miből tanítson, úgyis sikertelen lesz, mert nem tud tanítani. Tehát ezzel a rendelkezéssel a rátermett tanárokat sújtják, a kevésbé rátermett tanároknak meg nem segítenek.

A másik indok a szabad tankönyvválasztás ellen az lehetett, hogy elég akár egyetlen tankönyv is, ha abban a tankönyvben minden benne van. Annak megvilágítása, hogy ez a vélemény, sőt inkább meggyőződés mennyire téves, az egyik legnehezebb feladat. Hiszen úgy nőttünk fel, hogy minden tantárgyból egy tankönyv volt. Legalább is a tanuló kezében mindenképpen. Magam is sok rendkívül értelmes emberrel találkoztam, akik az egy tankönyv mellett érvelnek. Azt mondják, hogy amit a történelemtanterv előír (honfoglalás, mohácsi csata és az 1956-os forradalom), annak benne kell lennie a tankönyvben. Akkor minek egy másik tankönyv? Egy pedagógus erre pontosan tudja a választ. Nem arról van szó, hogy mi van a tankönyvben, hanem arról, milyen módszertannal tálalja a tankönyv a tartalmat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.