Szerző: Határátkelő / Balázs
2019.06.01.
„Érdekes kérdés, amit sokan feltesznek. Nem véletlenül került a címben az idézőjel az otthon szóra. Ugyanis 6 külföldön eltöltött év után ugyan hogyan is definiálod ezt a szót?
Az otthon, ahol felnőttél? Én igazán Dániában nőttem fel, gyerekből felnőtté, mégsem tekintem az otthonomnak.
Vagy a nyelv, amit beszélsz? Én pont ugyanannyira beszélek angolul, mint magyarul, sokszor könnyebb is.
Vagy ahol a családod van? Ez fair pont, de ha valakinek nincs családja, akkor mi a helyzet?
Talán az értékrendszer, a morális értékek, amik egy országot „otthonná” változtat. Azt gondolom – még ha megfogalmazni nem is tudom, hogy pontosan miért – nekem mégis Magyarország az otthonom, mindegy, mennyit utaztam.
Mielőtt elindultam volna Dániából Dél-Kelet Ázsiába, erősen megvolt az érzés bennem, hogy ideje lenne hazajönni, családot alapítani, házat és autót venni, avagy megállapodni és élni az „amerikai álmot”.
Ugyanakkor naivan azt gondoltam, hogy ha majd „kiutazom magam” – mert így fogalmaztam, akkor majd elmúlik a mehetnékem és békében leszek magammal és a döntésemmel, hogy igen, márpedig én most, ennyi év után, újra Magyarországon fogok lakni, ez lesz az „otthon”.
Elég volt?
A helyzet az, hogy nem volt elég az utazásból és rosszkor jöttem haza. Teljes szívemből maradtam volna még Ázsiában, bejártam volna több helyet és élveztem volna az életet, mint egy szabad madár.
Ugyanakkor elkövettem azt a hibát – amit szerintem sokan mások is – hogy rosszul kezeltem az engem szerető családom véleményét.
Azt gondoltam, ennyi év külföld után már nem vagyok ilyen formában befolyásolható, de tévedtem. Hiányoztak útközben, ugyanakkor maradtam volna még.
De három hónap után nem én lettem az első magamnak, valamiért azt éreztem, hogy nem fair édesanyámat, a szüleimet, vagy a közeli barátaimat azzal „kínozni”, hogy én távol vagyok és különböző, néha veszélyes kalandban van részem napi szinten (a veszélyes azért ordas túlzás, de itthonról úgy tűnhetett).
Mielőtt elindultam, azt gondoltam, elegem van abból, hogy évek óta nyomom az egyetemet, legjobb jeggyel diplomáztam, izzadtam az 50 fokos konyhában mosogatás közben, majd utána 2 évet dolgoztam egy cégnél, ahonnan már jóval korábban el kellett volna jönnöm, de a reputáció és a szociális nyomás miatt nem mertem.
Felszívtam magam és azt mondtam, így 25 évesen végre előveszem magam és azt csinálom, amit ÉN akarok, teszek mindenre és mindenkire. Így indultam el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.