2019. július 5., péntek

AMI A KULTÚRHARC HELYETT ZAJLIK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: TAMÁS PÁL
2019.07.05.



Megveszekedett orbánista vagyok - jelentette ki előadásában a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd, aki a legutóbbi, június 27-én megtartott parlamenti konzervatív kultúrpolitikai konferencián hellyel-közzel az egyetlenként beszélt ideológiákról is, és próbálkozott kihívóbb megfogalmazásokkal. A többiek – Fekete Péter kulturális éppen-államtitkár, Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémiáról, vagy Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke – leginkább aktuális helyezkedésük sikeréről-kudarcáról számolhattak be. Nem véletlen, hogy Demetert megtapsolták, pedig a teremben láthatóan kevesen akartak most rohamozni. S azt sem hitték, hogy Demeter új irodalompolitikai fogásai (szépirodalmi marketing, a kiadók meghódítása, stb.) nélkül másé lesz-lehet a győzelem. 

E konferenciaformával a jobboldal már régóta kísérletezik, az idei talán a harmadik volt a sorban, s a projektet mindvégig a legkülönfélébb minőségekben L. Simon László jegyezte. Noha az ellenzéki értelmiség a kormány kultúrpolitikáját folyamatosnak, egyenesen összefüggőnek éli meg, a pozíciójukat még védők érzékelik a különbségeket is. Az első ilyen parlamenti konferencia megtartásakor, az évtized elején még nem álltak rendelkezésre kész, akár csak megtervezett akciók. Ideológiákról, értékekről volt szó. Egy stadionos előadás maradt meg az emlékezetemben: úgymond identitást kell vaskézzel építeni, ez a szimfonikus zenekarokkal nem megy, de a focira beindul a nép. Tehát e pontokon kell befektetni, minden más felesleges. 


Előadtak, persze, ismert jobboldaliak is, mondták, ami nekik lényeges volt, de nem látszott, hogy a kitaláló emberek számára mindez különösebben fontos lett volna. Inkább ideológiai hangsúlyokra emlékszem, meg kisebbrendűségi komplexusokra az általuk „baloldalinak” vagy liberálisnak nevezett intézményekkel, műhelyekkel szemben. De a jelenlévők többsége jámbor ember volt, csak kevesen átkozták nagyon hangosan a kor közismert, „máshitű” alkotóit. 

Az ellenzéki értelmiség ma is állandóan támadva érzi magát, de a konzervatív közlegény a kiszorítósdiban talán nem feltétlenül vesz reszt. Ha megnyílik előtte egy pozíció, beleugrik, elfoglalja. De akkor még az öklét ritkábban használta. Nem hitte, hogy automatikusan jár neki itt valami. Arra pedig alig gondolt, hogy a jobboldali kultúrbuzogányokkal érte személyesen is folyhat küzdelem.

A mostani összejövetel már másról, mindenekelőtt pénzről, intézményrendszerről, hatalomról szólt. A stílus nem változott, nem a volt agit-propról, a liberális ellenségről, az ellenállás leküzdéséről esett szó. Hat-nyolc éve még hihettek ezen az oldalon, hogy harcolni kell, most úgy tudják, hogy győztek. A kiszorítottak, a bizonytalan munkahelyűek eltűntek, vagy éppen most menekülnek el. Miért kellene a már bebiztosított intézményekben velük foglalkozni? Láttam pedig most is a konferencián egy pár tucat saját ügyeiben lobbizó színházi embert, zenészt, akik még reménykedtek, hogy a vigaszágon itt még kaphatnak valamit. Kívánom nekik a legjobbakat, de a főtisztviselők bujkáltak előlük, zömüknek nem is sikerült a vállcsillagosok szeme elé kerülni. S ha jól tudom, ugyanez zajlik máshol is. Nincsenek fórumok az alkukra, még arra sem, hogy a próbálkozó úgy érezhesse, ő legalább szólt, elmondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése