2019. július 7., vasárnap

AUTÓK A CSALÁDOKÉRT

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.07.07.


Már igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.Olvasom, hogy a bejelentés után megötszöröződött az érdeklődés a hét személyes autók iránt, és hogy a legtöbben kategória-váltásra használják ki a lehetőséget, vagyis jobb, drágább autót vásárolnak. A Top 10-es listán van most autó, ami a kedvezménnyel együtt is 15 millió forint fölött van, és nem ez a legdrágább, ami a programban elérhető. 

A program célja a nagycsaládosok támogatása. Persze csak az arra érdemeseké.

Az, hogy az “érdemtelenekkel” mi legyen, nem látni választ. Pedig vannak jó sokan. A cél persze világosan látszik, már többször ki is mondták, ha esetleg valakinek nem esne le. Úgy működtetni az állami rendszert, úgy szűkíteni a támogatásokat, lehetőségeket, hogy oda ne szülessen gyermek. Csakhogy ez egyrészt nem így működik, másrészt pedig azokkal is kellene kezdeni valamit, akik már megszülettek.

Felteszem, ők, valamiféle egyéni megtapasztalás, távoli ránézés alapján azt hiszik, vannak emberek, akik eleve úgy döntenek az életükről, hogy nem akarnak önerőből boldogulni, eleve eldöntik, hogy nem tanulnak, nem dolgoznak, hanem az államra hagyják az életük rendezését, beleértve a gyerekeikét is. Felteszem, azt hiszik, mindenki ilyen ebből a társadalmi csoportból. Ha nem így lenne, akkor megpróbálnának differenciálni, és olyan segítséget adni, ami elmozdíthatja a családokat. Az üzenet, ami elbírja az általánosítást is, az, hogy mindenért az egyén a felelős, ezért ráruhazható minden tényező, ami az életét meghatározza. Mintha a rendszer, amiben ez a probléma ekkorára nőtt, semmiért nem lenne felelős.

Mintha a rendszer “általában” jól működne, a regnálók elgondolása szerinti értékrendben, és aki nem igazodik ehhez a vonalhoz, az magára vessen. Az a legnagyobb bajom, hogy ebben a nagy általánosító szemléletben működik minden: az iskola (ők többnyire szegregált iskolákba járnak), a tankötelezettség (aki akar, az tanul, aki meg nem, menjen 16 évesen, szakképzetlenül ahova akar), a közmunka (annyi bérrel, ami nem elég az élethez, de helyhez köti őket), az, hogy a lakhatási szegénység megoldására nem látni lehetőséget, az, hogy nem ingyenes a fogamzásgátlás, és még folytathatnám a sort.

Én sok szempontból másképp látom. A problémát és a felelősséget is.

Kicsit más az “autó-körkép” is a szegregátumokban. Mert itt is vannak autók… csak egy kicsit másmilyenek, és másféle céllal, mint ami a családi szükségletre fókuszál. Jellemzően nem a legszegényebbeknek, ők a megrendelők. Bár sok esetben az autók tulajdonosai is csak egy hajszálnyival élnek jobban. Egy szegregátumban az autó a megélhetés eszköze. A kereslet-kínálat határozza meg, mennyit tud “szolgáltatásként” eltartani egy lakókörzet, település. Nem legálisan persze.

Vannak, akik személyszállításra szakosodnak, és megadott tarifáért viszik boltba, kórházba, bíróságra, SNI felülvizsgálatra, hivatali ügyek intézésére, rokonlátogatásra, temetésre, stb. azokat, akik ezt a módját választják a közlekedésnek. Sokan választják ezt, mert eljutni egy távolabbi pontra csak többszörös átszállással lehetséges, ami még nem is volna baj, de ha időpontra kell menni, egyszerűen nem lehet tömegközlekedéssel eljutni pl. egy megyeszékhelyi orvosi felülvizsgálatra egy koraszülött, vagy egészségügyi problémával rendelkező gyerekkel. A falugondnoki szolgálat sem áll mindig rendelkezésre, az egyéni problémák ezerfélék, nagy logisztika összerendezni, összevárni egymást. És ott van még a tájékozódási képességek hiánya, a “nem tudom, hova kell menni”, amihez hiába adunk részletes leírást, a faluból ritkán utazóban nem alakul ki az a magabiztosság, ami ehhez kell.

Nagy előnye ennek a speciális taxizásnak, hogy lehet ezt is “felírással”, és majd akkor fizetni érte, ha a család pénzhez jut. Megvan persze a kockázata, de mindenki tudja, ha nem fizet, legközelebb nem fogják elvinni…annyi autó meg nincs, hogy ezzel megérné élni, no meg a faluban a hírek is terjednek, és aki nem jó kuncsaft, az hoppon marad.

A másik, aki nem a fuvarozásra szakosodik, hanem áruszolgáltatást nyújt. Elmegy az autójával, bevásárol egy olcsóbb szupermarketben, és ezt árulja otthon. Ahol nincs bolt, ott van boltocskázás. Ahol van, ott is létezik ez, hiszen így lehet “felírásra” is hozzájutni ahhoz, ami éppen kell, még, ha duplájába is kerül, élnek vele, hiszen nem kell azonnal fizetni.

Az autók itt többnyire öregek. 50-200 ezer Ft között cserélnek gazdát. Műszaki max. pár hónapos rajtuk. Vannak még “szabályok”, pl. hogy nem fizetnek rögtön, és ha hamar elromlik, nincs üzlet, visszaadják az autót. Ha valaki egy tételben fizet, olcsóbb, ha részletre, akkor megtoldják az árat, akár 50 ezerrel is. De többnyire így tudják csak, nincs ennyi készpénz sehol. Még vannak, akik korábban szereztek jogosítványt, és nincs meg a nyolc osztályuk sem, de most már ez feltétel, nagyon helyesen. Persze ez nincs arányban a ténylegesen vezetőkkel, van olyannak is autója, akinek nincs jogsija, és az iskolai végzettsége sem lesz meg rá minden valószínűség szerint sosem, de bevállal utakat, a szerencsére bízva, hogy elkapják-e vagy sem, a falun belül pedig vígan közlekedik. El tudjuk képzelni a közlekedési szabályok, táblák ismeretének szintjét, ami persze nincs hatással a sebesség megválasztására sem.

Az autók átírása nem jellemző. Vagy kölcsönadási szerződést kötnek, vagy üzembentartásit. Tökéletesen tisztában vannak ennek a jogi hátterével, ami furcsa, ha az ember pl. a lakásokról szóló “zsebszerződéseiket” nézi. Tudják, hogy a kötelező biztosításnak meg kell lennie, de erre is vannak kiskapuk, csak meg kell találni őket, pl. cégek, melyek mondjuk 10 ezerért felveszik az autót a biztosítási rendszerükbe.

Az autók javítása is többnyire ott történik, a faluban. Megtanulták, mit, hogyan lehet, hogy menjen az autó. Mert ha megy, akkor lesz pénz. Hiszen az autó munkaeszköz.

Mennyire más világ! A túlélési stratégiák gyorsan igazodnak a változó világhoz. Épp ezért félek attól, hogy mi lesz, ha magukra maradnak. Mert megkeresik mindig a módját, hogy megéljenek. Az ember már csak ilyen. Élnie kell. Az pedig, hogy ez milyen irányba fordul, az a rendszer felelőssége. Hogy ad-e esélyt, lehetőséget, segítséget, vagy naivan azt hiszi, hogy ha nem törődik velük, majd nem lesznek zavaró tényezők, hanem csak úgy elmúlnak, eltűnnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése