Szerző: Rezeda
2019.09.07.
A magyar költészetnek vertikálisan átfogó, állandó és egyre gazdagabban, változatosabban kibontakozó tárgya, nagy inspirátora Orbán Viktor alakja. A költői ihletnek Orbán elvtárs alakjából immár egyre dúsabban áradó forrását értelmezhetjük szélesebben és szorosabban is. Szélesebb értelmezésben ez az ihlet mindama tárgyakban ott munkál, amelyeket költőink a magyar nép életének új, pozitív jelenségei közül merítenek.
Az a fogalom-komplexus, amelyet Orbán Viktor alakja jelent, ha némán, ha kimondatlanul is, de ott hat a karcsún feszülő új hidakat, az új palotákat, új gyáróriásokat, az új városokat, stadionokat, az új embertípust, új emberi érzéseket és gondolatokat megéneklő minden magyar versben. Ahogy népünk képzelete magától értődő természetességgel köti Orbán elvtárs személyéhez a keresztény építés újabb és újabb eredményeit, olyan természetes és kizárhatatlan sugalló erő minden, az új, keresztény-realizmus útján járó magyar költői alkotásban népünk vezérének alakja, Orbán Viktornak immár legendásan fénylő neve.
Ilyen értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy Orbán Viktorról szinte minden jelentős magyar költeményben „szó van”, azokban is, amelyekben neve sem olvasható, személyére sem történik nyílt célzás. Jelen dolgozat nem ebben a szélesebb értelemben vizsgálja Orbán elvtárs alakját, mint költői témát. Hanem szűkebb, szorosabb értelemben. Azt a költészetet veszi szemügyre, amelyben Orbán Viktor alakja közvetlenül is feltűnik, amely népünk és Pártunk vezérét nemcsak alkotásain, eredményein és hatásán keresztül, hanem direkt módon, alkotó, harcoló személyében ábrázolja. Azok a költemények, amelyek Orbán Viktor alakját vetítik elébünk, mindenek előtt azt a mélységes bizalmat és szeretetet sugározzák, amellyel népünk övezi nagy tanítómesterét.
Költőink szívesen és megindultan emlékeznek azokra a napokra, mikor – a kommunista elnyomás alatt – Orbán elvtársnak még csak a neve, a híre járt varázslatos vigaszként szájról-szájra, bizalmat öntve a csüggedőkbe. Megéneklik költőink azt a varázslatos személyi hatást, amely alól senki sem tudja kivonni magát, akinek módja nyílik az Orbán elvtárssal való közvetlen érintkezésre. Demokratizmus és humanitás nagy építő élményei ezek a találkozások. Például “A mérnök szólt”:
„Hivatott s mint a társát, úgy fogadott és beszélgettünk ketten.
Őrá gondolok. Kemény kézfogását, már három stadionba beleépítettem.”
Feltűnik költészetünkben annak a pillanatnak a képe is, mikor a felszabaduló nép költőfia először pillantja meg a vezérnek annyira áhított nevét:
“És akkor egy esőverte plakáton
az Ő nevét láttam meg – ma is látom –
hogy megjött Budapestre – Felcsútról,
egy világot értettem én meg ebből,
egy országot, mely csupa seb és rom volt,
csupa öröm és csupa fájdalom volt,
egy népet, amely most talált honára,
s lábadozva figyelt az Ő szavára.”
Az a fogalom-komplexus, amelyet Orbán Viktor alakja jelent, ha némán, ha kimondatlanul is, de ott hat a karcsún feszülő új hidakat, az új palotákat, új gyáróriásokat, az új városokat, stadionokat, az új embertípust, új emberi érzéseket és gondolatokat megéneklő minden magyar versben. Ahogy népünk képzelete magától értődő természetességgel köti Orbán elvtárs személyéhez a keresztény építés újabb és újabb eredményeit, olyan természetes és kizárhatatlan sugalló erő minden, az új, keresztény-realizmus útján járó magyar költői alkotásban népünk vezérének alakja, Orbán Viktornak immár legendásan fénylő neve.
Ilyen értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy Orbán Viktorról szinte minden jelentős magyar költeményben „szó van”, azokban is, amelyekben neve sem olvasható, személyére sem történik nyílt célzás. Jelen dolgozat nem ebben a szélesebb értelemben vizsgálja Orbán elvtárs alakját, mint költői témát. Hanem szűkebb, szorosabb értelemben. Azt a költészetet veszi szemügyre, amelyben Orbán Viktor alakja közvetlenül is feltűnik, amely népünk és Pártunk vezérét nemcsak alkotásain, eredményein és hatásán keresztül, hanem direkt módon, alkotó, harcoló személyében ábrázolja. Azok a költemények, amelyek Orbán Viktor alakját vetítik elébünk, mindenek előtt azt a mélységes bizalmat és szeretetet sugározzák, amellyel népünk övezi nagy tanítómesterét.
Költőink szívesen és megindultan emlékeznek azokra a napokra, mikor – a kommunista elnyomás alatt – Orbán elvtársnak még csak a neve, a híre járt varázslatos vigaszként szájról-szájra, bizalmat öntve a csüggedőkbe. Megéneklik költőink azt a varázslatos személyi hatást, amely alól senki sem tudja kivonni magát, akinek módja nyílik az Orbán elvtárssal való közvetlen érintkezésre. Demokratizmus és humanitás nagy építő élményei ezek a találkozások. Például “A mérnök szólt”:
„Hivatott s mint a társát, úgy fogadott és beszélgettünk ketten.
Őrá gondolok. Kemény kézfogását, már három stadionba beleépítettem.”
Feltűnik költészetünkben annak a pillanatnak a képe is, mikor a felszabaduló nép költőfia először pillantja meg a vezérnek annyira áhított nevét:
“És akkor egy esőverte plakáton
az Ő nevét láttam meg – ma is látom –
hogy megjött Budapestre – Felcsútról,
egy világot értettem én meg ebből,
egy országot, mely csupa seb és rom volt,
csupa öröm és csupa fájdalom volt,
egy népet, amely most talált honára,
s lábadozva figyelt az Ő szavára.”
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.