Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT / KLUBRÁDIÓ
2019.09.15.
Nem akarok Orbánról beszélni – kezdi udvariasan Jason Stanley filozófus, a Yale Egyetem professzora, amikor teát rendelve leülünk a CEU kávézójában. No, akkor rögtön adódik is az első kérdés, miért nem akar Orbánról beszélni?
Azt gondolom, hogy Orbán egyike a világ oly sok problémájának – kezd belemelegedni a beszélgetésbe a CEU-ra az Egyesült Államokból előadni érkezett filozófus. – Először is van egy újkeletű és régebbi problémánk. Az új probléma a közösségi háló, amely összehozza az embereket és eközben megöli a hagyományos, nyomtatott médiát. A régi keletű probléma pedig az etnonacionalizmus, a nemzeti mítosz, mikor olyan múltat találnak ki, amely soha nem is létezett. Ennek vagyunk szemtanúi Magyarországon, Oroszországban vagy éppen Brazíliában. Orbán ebben a hamis mítoszteremtésben úttörő volt, ez tette őt erőssé, hatalmassá, és azon vesszük észre magunkat, hogy szinte egész Európában igehirdetésként üdvözlik a szeplőtlen, etnikailag egységes, keresztény múltat.
Nos, itt volt nekünk a monarchia az orosz beavatkozással már 1848-tól kezdődően, a világháborúk, és Trianon utáni helyzet...
A Nagy-Magyarországról beszélek, amely nem volt egységes etnikai szempontból, sem nyelvileg. Multikulturális, soknemzetiségű, többnyelvű nemzet volt, hisz már akkor több nyelven beszéltek Budapesten is, és mind a mai napig Izrael után az egyik legnagyobb zsidó közösség is itt van. Hamis mítoszteremtés a Trianon előtti időkről azt állítani, hogy egységes keresztény közösség élt itt. Szerintem Nagy-Magyarországnak épp ez a sokszínűség, a vallások iránti türelem és a soknemzetiségű lét jelentette a legnagyobb értékét.
Még ha nem is igaz az a nemzeti mítosz, Orbán mégis nagyon népszerű ezzel az ideológiával. Vajon meddig tartható ez? Vele vagy nélküle? Mivel léphet túl egy ország ezen?
Rémisztő jelek egyike, ami miatt tulajdonképpen a demokrácia nem éleszthető fel, a hatalomnak a sajtóhoz való kapcsolata Magyarországon. A totalitárius rendszer másik ismérve, amikor a hatalmon lévő párt nem ad teret a többi pártnak. Amikor nincs ellenzéki párt.
Nálunk éppenséggel van, sőt túl sok is…
Igen, de nincs egyesített, erős párt egy sem. Nem mindenki látja, milyen alternatíva kínálkozik ma az uralkodó párton kívül. A demokrácia eredendően azt jelentené, hogy a vezető politikusok az ellenzéket is hagyják vitázni, mozgásteret biztosítanak neki. De hát ne is csodálkozzunk ezen, amikor a világ egyre több tájékán látjuk, - Oroszországban, az Egyesült Államokban, Brazíliában -, hogy erre a jelenségre ráépül a korrupció, és eközben a jogállamot szétdarabolják. Hogy ne menjek messzire: az Egyesült Államok elnöke a kormányból profitál, a saját üzleteit hizlalja kormányzati pénzen. A milliárdosait is eteti. Azt nem tudom, Magyarországon is ez a helyzet-e? De az amerikai elnök folyamatosan eteti és ezzel bővíti is az oligarchák körét. Egyre több barátja lesz és eközben táplálja a hamis etnonacionalista mítoszt, amellyel boldoggá teszi a népeket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.