2019. szeptember 16., hétfő

A SZABADSÁG GONDOLATÁRÓL NEM LEHET LESZOKNI – KONRÁD GYÖRGY AZ ÉRTELMISÉG ÚJ ÚTJÁRÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2019.09.15.


Konrád György 2016 májusában interjút adott a 168 Órában annak a sorozatnak a részeként, amelyben a politikai és szellemi elit elfogadható vagy épp lehangoló teljesítményéről kérdeztünk közéleti személyiségeket. Ezzel az interjúval tisztelgünk az emléke előtt.

A balliberális értelmiséget jobboldalon utálni ma is program. A Lukács Archívum felszámolása is annak a társaságnak üzen, amely egy reformbaloldali korszak után másokkal együtt feltalálta nálunk a liberalizmust. De jöttek támadások balról is: ez az értelmiség rátelepedett a politikai elitre, félrevezette, és csődbe vitte a rendszerváltás eredményeit. Van ebben valami?

– A jobboldallal szemben veszteséget elszenvedett emberek sértettsége és bűnbakkeresése ez. A sértődés valóságos morbus hungaricus. Sokkal inkább játszmának kellett volna felfogni a politikai folyamatokat, az érvek mérkőzésének. Egyszer Japánban megkérdezték tőlem, végül is milyen „-ista” vagyok. Mire azt mondtam: komprehenzionista lennék. Ez jó szó, senki nem érti, nem tudják hova tenni, pedig a megértés világnézetét jelenti, nem is egyszerűen csak az elfogadást. Tőlem távol áll az az attitűd, ami inkább csak ócsárolni tud, goromba szavakat mondani egy jelenségre, anélkül hogy megpróbálná elemezni és megérteni, miért mond és tesz valamit egy ember, miben van igaza, miben nincs.

Nem lehet, hogy mindez visszaköthető a kilencvenes évek elejéhez, amikor egész Kelet-Európában a rendszerváltó értelmiség került hatalomra? Kiderült, jó részük lelkileg képtelen politikussá átalakulni, ezen a terepen tehát amatőr marad, álmodozó, esetleg tévutakat választ a közösségnek.

– Ez igaz is meg nem is. Ahhoz, hogy egy emberi sokaság valamiről érdemlegeset tudjon mondani, azt előbb másoknak meg kell rágniuk, le kell írniuk, olyan formában előadni, hogy az érthető és meggyőző legyen. A történelemben ez mindig így volt. Vagyis Luthernek előbb ki kellett szögeznie a templomra a téziseit, hogy aztán jöhessen a reformáció. Az újat gondolni képes, távlatosan látó hazai szellemi elit sem ebben nem mondott csődöt, sem a politikai masinériában játszott elemzői és törvényhozó szerepében, de a saját világnézeti családja érveinek a megfogalmazásában sem. Vagyis: egyáltalán nem járult hozzá a társadalom butulásához...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.