2019. november 5., kedd

BARÁTI? TŰZ!

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: RÉVÉSZ SÁNDOR
2019.11.05.


Horváth Csaba esete mutatja, hogy mi a különbség. Az ellenzék számára van határ, és rá lehet kényszeríteni, hogy visszakozzon.

Orbán Viktor nem szeretné, ha visszatérne Budapesten a Demszky-korszak. Nem csodálom. Volt ő már ellenzéki fővárossal együtt élő miniszterelnök, s abba nem a főpolgármester bukott bele, hanem ő. „Egyetlen ciklusban sem volt a fővárosnak akkora hatása az országos politikára, mint ebben. Ezekben az években Budapest volt a jobboldali kormány legerősebb ellensúlya, Budapestbe bukott bele az Orbán-kormány, Budapest adott lehetőséget a hosszú 'balliberális' kormányzás megkezdésére.”

Ezt egy hatalmas méretű, igen súlyos kötetből idéztem. „Budapest 1990-2010 - Egy szabad város 20 éve”. Ez a címe. A Főpolgármesteri Hivatal adta ki 2010 derekán, Demszky Gábor ötödik főpolgármesteri ciklusának a végén. Sokan írtuk azt a könyvet, sok neves, kiváló tollforgató. Én elemeztem benne Demszky harmadik, 1998-2002-es ciklusát. Föntebb magamtól idéztem.

Demszky hosszú főpolgármestersége reprezentatív lezárásának tekintette ezt a könyvet. Olyan is. Kezelhetetlenül reprezentatív. A3-as formátum, fényes, vastag papír, rengeteg látványos fotó, félezer oldal, majdnem négy kiló.

Ezt a könyvet természetesen nem Demszky ellenségei írták, hanem azok, akiknek ez a húsz év Budapesten jelentett valamit, s – összességében – nem éppen rosszat. Ők azonban teljes kritikai szabadsággal írták meg a magukét, másképp nem is írták volna, s ezt a kritikai szabadságot – kevés kivétellel – rendesen ki is használták. Nincs az a reprezentatív kiadvány, az a laudációra és önfényezésre hajlamosító alkalom, amely a kritikai készséget és a kritikatűrő képességet kiölné abból az értelmiségi közegből, amelyben Demszky működött.

Senkinek nem jutott eszébe, hogy ne írhatnám le ebben a reprezentatív kiadványban, hogy „a főváros sikertörténete valahol ebben a ciklusban tört meg”, hogy a hosszú távú városfejlesztési koncepciót, melynek összekalapálásával az egész cikluson át szenvedtek, „hosszú évek keserves munkájával fölpuhították, visszahizlalták, markáns rangsorait, választásait föloldották”, mígnem aztán olyan lett, hogy a konkrét döntésekre ne lehessen érdemben hatása (miként a Tarlós István idejében elfogadott 2013-as koncepciónak sincs – tehetjük hozzá most). „A főváros vezetése nem mutatott készséget rá, hogy a körülmények romlására visszafogással, lemondással válaszoljon, úgy, ahogy arra az ország népe és intézményei oly sokszor rákényszerültek.” És így tovább. Amúgy Demszky zárszavából sem hiányoznak a kritikus és önkritikus elemek.

A kötet szerzői között sokan voltunk, akiket Demszky szerencsétlen és rövid pártelnöki kalandjának kiváltképp rosszemlékű nyitó beszédében áttanácsolt a szabad demokratáktól a szocikhoz, hogy inkább az ő táborukat pusztítsuk; s akik az ő pártelnöki koncepcióját nyíltan, élesen és írásban elutasították. Demszky is derekasan ostorozta a saját pártját is, a koalíciós partnerét is. Az Orbán-kormánnyal átháborúzott ciklusa után nem habozott lenyilatkozni, hogy a Medgyessy-kormány alatt rosszabb helyzetben van pénzügyileg a főváros, mint az Orbán-kormány legrosszabb évében.

A kritika vagy igaz, vagy igaztalan. De a kritikátlanság csak hazug lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése