2019. november 10., vasárnap

KAMPEC DOLORES XCVII. – MŰVELJÜK LEGYEINKET!

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.11.10.


Bélát utoljára az udvaron láttuk, amint a megtalált óra értelmét keresi, a visszakapott és mégis elvett hatvan percét, amivel semmire sem ment, mert a macska is magára hagyta. Ugyan segített neki, hogy hazataláljon a végtelenből, de, bár lehetett akármekkora hatalma, arra nem volt érkezése, hogy az udvart, a falut, az országot és az egész nyüves világot is úgy alakítsa át, hogy Bélának ne fájjon. De ilyet senki nem is kért tőle, mindenkinek az fáj, ami és ahogy jólesik neki, a duplagyűrűsöknek a bütyke, a bádogbánosnak Isten hiánya, Bélának a világ. Az volt a sebe neki, égett meg hevült, és érezte a lelkét, a lázat. Ilyesmire orvosság pedig nincsen is, sőt, a beteg többnyire nem is kérne belőle, ha létezne sem.

Szépen voltunk tehát megint a spleennel, ezzel a kurva spleennel, de mit tehetne az esendő lélek, amikor ködök szitálnak, a hold csak valami távoli derengés, és tényleg, ilyenkor, ha tudna, vonyítana csak az ember, de ilyet ő nem tud, sóhajtozni csupán, és, összébb húzni a kabátját. Pedig már kilenc nap is eltelt a százból, ami Béla sajátos kalendáriumában a telet jelezte november első napjától február utolsójáig, mintha ennek akármi értelme is lenne. Mégis, jó, ha vannak jelzőkarók meg gátak, ha értelmetlenül is. Mert hiába szomorkodik Béla, november elején, hogy jujj, itt a tél, amikor ingujjban napoznak a traktoristák, és hiába örül a tavasznak a márciusi havazásban. Ezekből is kitetszik, a naptár csak cifra nyomorúság, mert az időjárás azt csinál, amit csak akar.

És voltaképp Béla is. Láttuk már, milyen cimboraságban van mindenféle hatalmakkal, macskákkal, Wolandokkal, Budhákkal, hogy voltaképp akadály nem is lenne előtte, ha akarná, de ilyet soha nem is óhajtott, mert az ember nem él vissza a befolyásos ismerősei hatalmával. Akkor traktorista lenne, sőt, egyenesen egyszerűen tébolyult, mint amúgy a világ, de ő Béla volt, aki azért volt ezen a földön, hogy figyelje, s ha lehet, túlélje a földrengéseket, de nem elrendelésszerűen, hanem, mert így alakult, ezt dobta a gép. Van, aki csak néz, mások ordibálnak vagy kinyomják a szomszéd szemét. Meg különben is, Béla határozottan öregedett, nézni sem akart már csuklyás szemekkel, csak lenni, Malacka, Micimackó és az örökkévaló módján, esetleg kisnyúl...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése