2019. november 12., kedd

RADNÓTI RABBI: SLOMÓ, MINDEN ZSIDÓ FELELŐS MINDEN ZSIDÓ BŰNÉÉRT? - ALIGHANEM

24.HU
Szerző: RADNÓTI ZOLTÁN
2019.11.12.


...Ha a Horthy-korszak nyelvén beszélünk a vörösterrorról, hiába nem mondjuk ki a zsidó szót, hiába hangsúlyozzuk és gondoljuk is komolyan, hogy távol áll tőlünk az antiszemitizmus: elfogadjuk ezt a beszédmódot. Ami veszélyes.

Köves rabbi óvatlan volt, azt hiszem.

Szeretném tényként leírni: reálisan gondolkodó ember pontosan ismeri a terrorok mibenlétét, gyilkos hajlamát.

A vörösterror az volt, ami: terror, relatív tömeggyilkosság. (Bár Auschwitz után már másként bánunk ezzel a szóval.)

A proletárdiktatúra gyilkolt zsidókat is, jelentős számban fogott le zsidó polgárokat.

Rendkívül ellenséges volt – rövid fennállása alatt – az egyházakkal szemben. Áldozataira emlékezni nagyon is indokolt.

A kérdés az, hogy miért a Horthy-rendszer emlékezetpolitikáját, értékrendjét idézve, folytatni megkísérelve emlékezünk?

Miért a Horthy-kor szimbólumai és gesztusai helyreállítását erőltetjük? Miért emlékezünk kizárólag, vagy legalábbis elsősorban a vörösterror áldozataira, miért felejtjük el a fehérterrort, amely azt követte?

Miért építünk őszinte emlékezés helyett önigazoló elbeszélést arra, hogy ellenfeleink gyilkosok szellemi utódai, mi pedig az áldozatok örökösei vagyunk? Miért véssük kőbe ezt?

Miért használjuk, manipuláljuk az emléküket, miután előzetesen kiválogattuk, melyik áldozat érdemel emlékezést? Miért kell egybemosni az őszirózsás forradalom időszakát a Tanácsköztársasággal, a vörösterrorral, csak azért, hogy elmondhassuk, mind ugyanolyanok voltak, akkor is és ma is, az ellenfeleink?

Persze, a politika ilyen. Bizonyára. De a hit, sem a keresztény, sem a zsidó, nem ilyen.

Akkor miért kell zsidó vallási vezetőként mindezt jelenléttel, beszéddel támogatni?

Természetesen lehet. Nem tiltanám meg – ha tehetném, akkor sem.

Csak minek, mire jó, hogyan illeszkedik a munkánkba az ilyesmi?

Általában sem tartom ezt helyes szerepértelmezésnek, de a Horthy-korszak rehabilitációját rabbiként akár némiképp is támogatni különösen nem szerencsés döntés, sem a fehérterror, sem a harmincas évek második felétől erősödő német orientáció miatt, mely, tudjuk, hová vezetett.

Egy ennyire megosztó emlékmű restaurációja és felállítása nem tud és nem is akar sebeket begyógyítani, vétkeket jóvátenni, hanem más célja van:
- az emlékezetpolitikai gyakorlatok újradefiniálása
- az új példaképek köztudatba emelése
- és a példaként állított időszakok magasztalása.

És mindezt összefogja az a nem is titkolt nagy cél, hogy újabb árkokat kell ásni a kollektív emlékezetben.

Divide et impera – oszd meg és uralkodj, mondja a latin. Évezredek óta az uralkodó rendszerek lételeme a közéletet átszövő konfliktusok folyamatos ébrentartása, élezése.

Ebbe a játékba gyakran a zsidókat is belerángatták. Most is ez történik.

Ha értően nézzük a történelmi tényeket, meglátjuk, miért volt történelmi hiba elfogadni egy ilyen meghívást. Áldást adni, majd egy beszédben politikai állásfoglalást kinyilvánítani egy olyan performanszon, mely egy 1934-es ünnepség remake-je 85 esztendő elteltével...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.