2019. december 1., vasárnap

SZÖVEGÉRTÉSI NEHÉZSÉGEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2019.11.29.


Donald Tusk az Európai Néppárt zágrábi tisztújító kongresszusán tíz napja beszédet mondott, amelyben harcot hirdetett a populizmus ellen: „Semmiképp nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak – mondta –, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.”

Világos beszéd, a populisták, manipulátorok és autokraták helyére beírhatta volna mondjuk, Matteo Salvini, Marine Le Pen vagy éppen Geert Wilders nevét, meg persze Orbán Viktorét. Európa, de alighanem a világ összes pontján Tusk gondolatait éles üzenetként értékelték, pontos címzettekkel. Az Európai Tanács hamarosan leköszönő vezetője, illetve a kereszténydemokrata pártcsalád frissen megválasztott elnöke feltehetően a gyengébb felfogású érdeklődők kedvéért hangsúlyozta még, hogy az Európai Néppártban zajló belső vitára reagálva minden tagpártnak, nem csak a Fidesznek címezte szerdai beszédét. Vagyis, mondta Tusk, elsősorban a Fidesznek, de rajta kívül még másnak is, az összes politikai manipulátornak.

Mármost hogyan értelmezte a kormányhoz nőtt Magyar Nemzet a kereszténydemokrata elnök zágrábi kijelentését? „Egyáltalán nem a magyar kormánypártnak címezte” – írta a lap, és mintegy bizonyítékul hozzátette, a lengyel politikus saját bevallása szerint is jó barátságot ápol Orbánnal.

Ez is egy lehetséges gondolkodásmód: akivel egyetértek, azzal barátok vagyunk, akivel nem, azzal haragban. Ez így igen lapos, de minden további nélkül megközelíthető a világ így is. Kétségtelen, hogy a politikában ezzel a mentalitással elég nagy károk okozhatók, de nagy szerencse, hogy a kulturáltabb politikus egyben toleráns is, Tusk például ilyen. Vagy ilyen volt Mikuláš Dzurinda, aki sosem tagadta meg Orbánhoz fűződő jó viszonyát, noha 1999-ben az Új Szó vendégeként úgy nyilatkozott, hogy kapcsolatuk hűvössé vált, amit azzal indokolt, hogy nem ő, hanem Orbán változtatott a politizálásán, és szerinte Orbán tévedett: „Orbán Viktor kormánya a nemzetközi szabályokkal, az európai normákkal ellentétes törvényt fogadott el, olyan jogszabályt, amely ártana a Szlovákiában élő állampolgárok együttélésének” – utalt 1999-ben a státustörvény szlovák értelmezésére Dzurinda, aki azonban megjegyezte, hogy továbbra is nyitott Orbán Viktor irányában. Érdekes a magyar felfogás politikai vélemény és személyes viszony kérdésében: a nézetkülönbségek eszerint akkor valósak, ha annak kifejtését mondjuk seggbe rúgás is kíséri, amúgy különben nem számít. Vigyázat, mert az ide vezető út már nem is hosszú. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy Szlovákiának arról a miniszterelnökéről van szó, aki nehéz helyzetben valósított meg reformokat, és vitte be országát az euroövezetbe, míg a magyar kormányfő gyakorlatilag egyetlen strukturális reformot nem hajtott végre, viszont sikeresen éli föl az unióból kapott pénzeket. Ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem kulturális és intellektuális ügy is, e tekintetben föltétlen vesztésre állunk velük szemben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése