GONDOLATOK AZ ÖNÉRTÉKELÉS FEJLESZTÉSÉRŐL

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.02.01.

A művészeti iskolánkban, bár mindkettő jelen van, de ott, ahol szegregált a tanulócsoport, és csak hátrányos helyzetű gyerekek vannak, ott a hangsúly a hátránykompenzálásra tevődik, ott, ahol kevés a hátrányos helyzetű gyerek, ott többnyire a tehetséggondozásra. A szociális kompetenciák fejlesztésének szükségessége viszont azonos. Mindenhol égető szükség van rá. A problémák ezen a téren mindenhol nagyok, talán csak kicsit másképp hangosodnak ki.

Ahol alacsony az önbecsülés szintje, és állandóan biztatni kell a gyerekeket, hogy megy az, meg tudják csinálni, nagy kihívás. Amikor mindig visszatér a kérdés: ugye csúnya? Ugye nem szép?

De nem kevesebb kihívás reálissá igazítani a túlzott önbizalmat sem, amiben minimális a kudarctűrő képesség, és a másik gyerek piszkálásban, csúfolásában teljesedik ki, ha nem kapja meg a szerinte neki járó sikert.

Az önértékelés fejlesztése nagyon fontos… Ehhez azonban a gyerek számára is érthető érvek kellenek, azzal, hogy „szép”, vagy „nem olyan szép”, azzal nem tud mit kezdeni.

A vizuális nevelésben is lehet ezt fejleszteni, ha az ember tudatosan tervez, világos és objektív szempontokat határoz meg az elvárásokkal kapcsolatban, és az óra végén erre kérdezve a gyerek önmaga is meg tudja határozni, hogy mennyire teljesítette a feladatot. Lehetnek ezek számszerű dolgok, elhelyezés a lapon, a felületkitöltés adott szabályokkal végigvitt folyamata, vagy az egymás mögöttiség leolvashatósága, stb. Nem baj, ha ez csak egy kis szelet a feladatból…. segít nekik a feladattudatosságban, figyelemkoncentrációban és természetesen az önértékelésben is.

Nem az osztályzás a lényeg….hanem az, hogy a világosan lássa, megfelel-e az adott szempontnak a kész munkája, vagy sem. Hogy a többiekhez viszonyítva is értelmezze ezt. És ha nem, vagy nem annyira, attól még lehet "szép"...

Ma azért megérintett egy cuki mondat: „Ahogy ránézek erre a rajzra, olyan nekem, mintha egy másik kislány rajzolta volna…”-mondja nekem egyikük az óra végén, a rajzát nézegetve. „Miért érzed ezt?”-kérdeztem. „Hát, mert én sosem gondoltam, hogy ilyen szépen ki tudom grafikázni a rajzom…”

Mert ma is „kigrafikáztuk” őket, a szabály a fekete-fehér-mintázott felületek variálása volt, macskás témán (+ egy kutya). (Megint jól szórakoztam a macskafejek karakterén, ami nagyon sok esetben hasonlított az alkotójára). És készen lett még pár a múlt órai feladatból is.

ITT OLVASHATÓ