Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.07.07.
Magyarországon a tegnapi napon a politikai kommunikáció radikális fordulatot vett. Hadházy Ákos országgyűlési képviselőt, aki azután mert érdeklődni, hogy miként alakulhatott át Orbán Viktor hivatalos egyiptomi útja Orbán Viktor és feleségének közpénzből támogatott olaszországi magánútjává, s mi indokolta ezt a közel 1.000 km-es kitérőt, Magyarország miniszterelnöke az őt körülvevő, hálásan és engedelmesen röhögcsélő sleppje előtt – nem mellesleg idegesen rángatózva és erőltetett kényszervigyorral a képén – karcos lemezen megakadt lemezjátszó tűre emlékeztető módon, többször egymás után önfeledten „sompolygó sunyi rókának”, „szőrét hullató rossz vidéki rókának” stb. mondta el.
Orbán Viktor – és készségesen röhögő szolgahada – egyszóval úgy véli, hogy mostantól, kizárólag keresztény-nemzeti alapon, a magyarországi parlamenti környezet, az állatszimbolikát alapul véve, a legkülönfélébb bestiáriumokból nyert zooszimbólumok alapján válik tisztán és tagoltan leírhatóvá.
A jó és követendő példával tehát mindjárt a miniszterelnök járt elől, aki keresetlen (vagy legfeljebb disznóólban használatos) szavakkal azonosította Hadházy országgyűlési képviselőt egy szőrét hullató rókával. Orbánnak valami rémlett afelől, hogy a róka hagyományosan és legtöbbször az álnokság, a ravaszság és a fondorlat szimbóluma, ám a miniszterelnöki félműveltség újfent megmutatkozott a maga pőre valóságában: a róka ugyanis az óvatosságnak és az okosságnak is a szimbóluma, mi több, a középkori, ófrancia nyelven íródott Roman de Renart-ban (Róka-regény) a róka a legnagyobb ellenfelét, a durva, modortalan és együgyű farkast folyamatosan megleckézteti. Ennek értelmében, ha tehát Hadházy rókának minősül, akkor Hadházy ellenfele az a farkas, aki a róka tanácsára a farkával próbál halászni a jeges tóban, ám a farka odafagy.
És ha már farok, említsük meg az ókori Pharsaliában emlegetett Rézkígyót, amelynek „útját csak farkának nyoma jelzi”, hátha akad ennek megfelelő parlamenti képviselő, ha jelenleg nem is idehaza, a magyar parlamentben, de épp az Európai Parlamentbe kiküldve feltétlenül.
A mitológiai állatoknál maradva vajon ki lehet a parlamentben a ház rettenetes őre, a Cerberus, aki ronda, mar, ugat és vicsorog? Vagy kik a hárpiák, akik elvetemült rablók, mindent felfalnak, büdösek, s ami nem az övék, azt beterítik undorító ürülékükkel. S kik lehetnek a faragatlan, Trollokká satnyult Valkürök, akiket Ibsen a Peer Gyntben nacionalistáknak ábrázol, ugyanis saját rettenetes kotyvalékukat tartják a legnemesebb italnak, s undorító barlangjukat palotának nevezik.
És vajon ki lehet a magyar parlamentben a béka, az együgyűség, a gyávaság, az ostobaság, a gőg és a felfuvalkodottság szimbóluma? Ki a disznó, aki a züllést, a testi és lelki szennyet, a tivornyázást és a henyélést jelenti? Ki a denevér, az álszentség és a változó vallású ember szimbóluma? Vajon ki lehet a romlottságot, az erőszakot és a kérkedést megtestesítő darázs? Ki a jelentéktelenséget, pimaszságot, kellemetlenkedést jelentő légy? Ki az élősködő, kapzsi pióca? Ki a tolvaj, erőszakos és könyörtelen hiéna? Hát a fogoly, a maga túlfejlett szexualitásával, paráznaságával és fajtalankodásával? Ki lehet a tartalmatlanul és balgán hápogó kacsa? És ki a farkas, a rablás, a képmutatás, a kapzsiság és a hitványság hordozója? Hát a fényűző életvitel krokodilja? Kire igaz, hogy majom, vagyis hazudozik, félrebeszél, ám közben nárcisztikusan önimádó? Melyik lehet közülük a kakukk, a ravasz házasságtörő? És melyik az álnok, rágalmazó hiéna? És ki a szamár, a maga ostobaságával, balgaságával és csökönyösségével? Kiben tisztelhetjük a féktelenség és eszement dühkitörések vadkanját? Ki a hálátlan víziló? Melyik honatya vagy honleány a buja és termékeny nyúl? És ki lehet a pusztító, szerencsétlenségeket előidéző, gonosz sáska? Az áruló rák? És vajon a Fidesz-KDNP frakcióban hány kígyó ül, a képmutatás, a rágalmazás és a hízelgés példázatai? Kimaradt volna valaki a 135-ből?
Azt hiszem, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke a hazai politikai élet, egyúttal önmaga mélypontját abszolválta, a legsötétebb, szédítő mélységet, amelyhez foghatót aligha találni a civilizáltnak mondható országok sorában. Ezzel a produkciójával önmagát is állattá kvalifikálta, olyanná, amely nem is létezik: neki Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve c. munkájában a helye. Mondjuk ő a Kiméra, ez az oroszlánfejű, kecskehasú, kígyófarkú lény, vagy ahogy Vergilius megemlékezik róla az Aeneis VI. énekében, ő a „lángköpő”; Plutarkhosznál szimpla kalózkapitány, amúgy sosem látott vagy tapasztalt szörnyeteg, aki téveszméiről, fenyegető, félelmet keltő kijelentéseiről vált ismertté. Rabelais, a XVI. századi zseniális francia író találó iróniával tette fel a kérdést: „egy semmiben imbolygó kiméra vajon ehet hátsó gondolatokat?”
Rabelais kérdésére immár egészen egyértelmű válasszal szolgálhatunk: kizárólag hátsó gondolatokat eszik a nap 24 órájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.