Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.05.16.
Egy férfit évekkel ezelőtt azért vittek be a rendőrök, mert Facebookon megosztott egy kormánykritikus posztot. Egy önkormányzati dolgozót azért rúgtak ki, mert szívecskét nyomott egy ellenzéki politikus bejegyzésére. Tanárokat, újságírókat, színészeket, civileket, influenszereket vesznek célba, nem azért, mert bűnt követtek el, hanem mert láthatóvá vált, mit gondolnak. Ez nem kampány. Ez nem hiszti. Ez stratégia.
Nem akarják, hogy egyetérts. Nem akarják, hogy megérts. Azt akarják, hogy félj.
A ner sokáig alkudozó rendszerként működött, kétharmadok ide vagy oda, próbált európai keretek között manőverezni. Az utóbbi években (kb. mióta már esély sincs az elveszett uniós támogatások visszaszerzésére) azonban a játék már nem tárgyalás, hanem kijelölt szereposztás lett. Ha kritikus vagy, áruló vagy. Ha látszol, céltábla leszel. Ha kérdezel, gyanús vagy. És ez már nem csak a pártpolitika szintjén érvényesül, hanem egyre inkább az egyéni, mindennapi viselkedésben is.
Ez a játszma már nem a kompromisszumról szól, hanem arról, hogy ne merj játszani.
A játékelmélet egyik alaptétele, hogy nem minden játszma zéróösszegű. Lehet együttműködni. Lehet kölcsönösen előnyös helyzeteket teremteni. A ner retorikája viszont mást sulykol: "Ami nekünk veszteség, az nektek győzelem – és fordítva".
Ez a felfogás kizár minden olyan viszonyt, ahol lehetne vitázni, együttműködni. Nem kormány és ellenzék között húzódik a vonal, hanem barát és ellenség között. Nincs vita, hanem listázás van. Nincs cáfolat, hanem bélyegzés van. Nincs egyeztetés, hanem fenyegetés van.
Nem is kell, hogy a hatalomtól félj. A hatalom újra és újra belső ellenséget kreál. Nemváltó óvodásokat fenyegető gendermigráns, atomháborúba kergető baloldal, 90 éves öregember nevetése, bármi megteszi, ha elég sokakban félelmet kelt.
Nem kell megmagyarázni, mit csinálnak, csak rá kell mutatni, ki a hibás (ennek végletesen ironikus megnyilvánulása volt, amikor az egészségügyért felelős államtitkár kiállt a kórházak elé, és elmondta, hogy a Tisza párt miatt van romokban az egészségügy).
A helyzet eszkalálódásával viszont már nem csak pártok, intézmények, szerkesztőségek kerülnek célkeresztbe, hanem civil szervezetek, sőt magánemberek is. Facebook-felhasználók, kommentelők, akik nem alakítják a politikát, csak élni szeretnének benne. Nem kell mindenkit elhallgattatni, elég, ha mindenki kicsit lehalkítja magát. És ez a valódi cél, hogy mindenki magát kezdje cenzúrázni, még mielőtt kimondaná, amit gondol.
A hatalom félelme (hogy elveszíti a kontrollt) oda vezet, hogy mindent kontrollálni akar. Ez viszont torzítja a rendszert. A túlkorrekció következménye, hogy már nem a valóságot igazítják a szabályokhoz, hanem a szabályokat a paranoia logikájához. Az új ügynöktörvény (a saját alaptörvényüknek is ellentmondva) még az orosz elődjéhez képest is egyszerre félelmetesen túlzó és nevetségesen elnagyolt.
A civil szervezet ügynökké válik, az újságíró felforgatóvá, egy posztolás nemzetbiztonsági kockázattá. Ez már nem politika, ez zérókoordinációs pánik. A rendszer minden másként gondolkodóban potenciális veszélyt lát, és ezért önbeteljesítő radikalizációba hajtja saját magát.
Sajnos működik. Mert nem az a cél, hogy mindenkit elkapjanak, csak hogy mindenki féljen, hogy ő lesz a következő. Mert nem tudod, mit lehet még kimondani, melyik szó, mém vagy komment kerül egy jelentésbe. Mert nem mondják meg, hol a határ, és ezért mindenki egy lépést hátrál. És ha mindenki hátrál egy kicsit, a hatalom előrelép egyet a diktatúra felé.
Mit tehetsz te? Nem szabad egyedül hagyni azokat, akik még beszélnek. Aki látható, aki mozdul, akit támadnak, az nem bátrabb, csak előrébb van a listán. Ezért fontos a kimondás. A lájk. A megosztás. A jelenlét. Nem azért, mert ettől holnap megváltozik a rendszer, hanem mert már ma láthatóvá válik, hogy nem mindenki fél.
A félelem nem természetes állapot, hanem kikényszerített stratégia. A kérdés az, hogy mikor lépünk át rajta – együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.