Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.05.19.
Mi „hozhatta vissza” a magyar politikába a versengést majdnem másfél évtizednyi bénaság után?
Sokáig úgy tűnt, hogy az Orbán-rezsim sikeresen befagyasztotta a kormánypárt és az ellenzék között feszülő törésvonalat, amellyel a kormánykritikus oldal nem tudott mit kezdeni, hiszen sorra, nagy különbséggel vesztette el az országgyűlési, az önkormányzati és az Európai Parlamenti választásokat. Az új kihívó belépésével azonban új dimenziót kapott a magyar politikai versengés. Megjelent a közéletben a „politikai vállalkozó”, egy olyan politikus, aki a megfelelő alkalmat megragadva, egy új „termelési módszer” kialakításával alkalmasnak tűnik megbontani a korábban érvényben lévő egyensúlyi állapotot és ezzel esélye lehet másfajta egyensúly megteremtésére.
Úgy beszél a politikusról, akár egy cégvezetőről. Ezzel valami új fogalmat próbál behozni a politikai szótárunkba?
Valójában igen, de ez a fajta megközelítés csak a magyar szóhasználatban, főleg a politikai elemzésben szokatlan. A „politikai vállalkozókkal” komoly szakirodalom foglalkozik, ennek egyik legismertebb szószolója egy klasszikus szerző, az osztrák közgazdász, Joseph Schumpeter. Elméletéhez a mai napig Magyarországon is visszanyúlnak a társadalomtudományok különböző képviselői. Schumpeter egyik alapvető feltételezése a politikai versennyel kapcsolatos, azt állítja, hogy a vesztes akkor kerülhet a következő választáson nyertes pozícióba, ha képes politikai innovációra. Ahogyan a gazdaságban, a politikában is a motiváció a verseny és a fejlődés motorja.
Ha jól értem, akkor a domináns pártrendszerek kialakulását maguk a vesztesek okozzák: nem mindig képesek olyan vezetőt találni, akiben vállalkozói képességek is vannak?
A magyar politika csaknem másfél évtizedes „mozdulatlansága” nemcsak kizárólag a kormányzópárt intézményrendszert érintő hatalompolitikájának és működésének számlájára írandó, hanem az ellenzéki innováció hiányának is következménye. Az Orbán rendszer első korszakában, 2010 és 2024 eleje között, az ellenzéki szereplők úgynevezett „menedzseri módon”, mennyiségi változtatásokkal próbáltak alkalmazkodni a politikai versenyhez. Ez azt jelenti, hogy érdemi, minőségi változás nem következett be a politizálásukban. A „menedzserek” nem elég kreatívak ahhoz, hogy megváltoztassák szervezetük működési formáját, nem kívánnak újítani. Ebben az időben a hat ellenzéki párt úgy gondolta, hogy a domináns Fidesszel akkor veheti fel a versenyt, ha minél nagyobb számú szavazót állít szembe a kormánypártokkal. Úgy gondolták, ehhez csupán össze kell fogniuk, ha mindenki hozza a maga támogatóit, akkor esély lehet a kormányváltásra. Ezzel azonban nem adtak „új ízt” az ellenzékiségnek, ugyanazt a politikai terméket képviselték, mint korábban, legfeljebb csak „hatos kiszerelésben”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.